keresés

2019. március 15., péntek

Oroszország elszeparálódása

Oroszország kormánya – kínai mintát követve – egy ideje arra törekszik, hogy a lakosság internetes szokásait teljes mértékben megfigyelje valamint kontroll alá helyezze. Az RBK médiacsoport hírügynöksége szerint a hazai szolgáltatókkal tervezik, hogy Oroszországot leválasztják a nemzetközi internetről s egy sajátos verziót alakítanának ki de ez egyenlőre kísérleti fázisban van.


Tervezet

Egy 2018-as törvénytervezet értelmében külföldi kibertámadás esetében lecsatlakoztatnák az országot a nemzetközi szerverekről de úgy, hogy a hazai internet továbbra is zavartalanul működne tovább. Fontos, hogy minden szükséges szerver Oroszországban lenne így az információk külföldi szervereken nem mennének keresztül. Egy szintén 2018-as törvény arra is kötelezi az orosz internetszolgáltatókat, hogy az állampolgárok forgalma a Roskomnadzor távközlési hatóság által felügyelt ellenőrzőpontokon haladjon át. Így lehetővé vált a tiltott, nem kívánatos tartalmak felügyelése, másrészt az oroszok forgalmát országon belül tartják, az adatok nem haladnak át más eszközökön. Ez természetesen nem újdonság, hiszen az autoriter államok többségében törekvések vannak arra, hogy az internetet teljes mértékben ellenörzésük alá vonják.

Mi áll a változások hátterében?

Mindennek oka, hogy nagyot változtak a viszonyok az 1960-as évek óta, hiszen az internetet belső használatra tervezték bizalmi alapon s ezáltal lett a rendszer az információszabadság megtestesítője. De manapság a kiberbünözés s a társadalmi-politika mindezt aláásta.

Megvalósítás

Oroszországban már 2014-ben elkezdték tesztelni a saját DNS rendszerüket (szerves része a mostani kísérletnek), hogy a szerverek és felhasználók címkiosztása országon belül történjen meg. Az orosz hatóságok 2017-ben jelentették be, hogy internetes forgalom 95 százalékát az országon belül szeretnék tartani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése