keresés

2020. február 25., kedd

Homályos, de izgalmas ötlet


Homályos, de izgalmas. Ezt az értékelést adta Mike Sendall arra a tanulmányra, melyet egyik beosztottja írt neki 1989 márciusában. A beosztott Tim Berners-Lee volt, a tanulmány pedig a modern világháló létrehozásának ötletéről szólt. Mindketten az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetnél (CERN) Svájcban dolgoztak. Ma egy emléktábla emlékeztet a CERN folyosóján a homályos, de izgalmas ötletre.



Sok kis hálózatból egy nagy


Tim Berners-Lee 2014-ben
A mai modern internet elődje már 1989-ben is létezett. Elsősorban katonai rendszerek voltak hálózatba kapcsolva egymással. Ezeken kívül volt jó pár kisebb hálózat, melyek az egyetemek és kutatóközpontok kutatóit kapcsolta össze, de nem mindenkit mindenkivel. Tim Berners-Lee mérnök és informatikus végzettségének köszönhetően kapott helyet a CERN kutatói közt. Munkája során több kisebb hálózathoz is kellett csatlakoznia.


Ezeket a hálózatokat gyakran csak különböző számítógépekről tudta elérni, mivel egy-egy rendszer eléréséhez más-más programra volt szükség, és ezek közül a programok közül nem mindegyik futott mindegyik számítógépen. A kutatók pedig nem mindegyik program kezelésében voltak egyformán jártasak, így gyakran egymástól kértek segítséget. Tim Berners-Lee a munkája során tapasztaltak alapján ismerte fel, hogy ez így túl bonyolult és, hogy a saját életét megkönnyítse, kezdet el egy világméretű, egységes, minden gépről egyformán elérhető hálózatról gondolkodni. Erről írta a tanulmányát, mely elsőre ugyan homályos volt felettese számára, de mivel izgalmas ötletnek találta engedélyezte a további kidolgozását.


A világháló születése



A world wide web, azaz a ma ismert internet soha nem volt a CERN hivatalos projektje, de mivel Mike Sendall engedélyezte a kidolgozását Tim Berners-Leenek, az ott kutató beosztottja alkotta meg a ma is használatos rendszerek és protokollok alapjait. Az elképzelés lényege az volt, hogy mindenki mindenkivel összeköttetésben álljon. Ezt pókhálóként képzelte el, ahol a az egyes szálak a hiperlinkek, melyek kattinthatóak és egy-egy dokumentumra mutatnak, melyek pedig a szálak csomópontjai. Az elméletet 1990-ben egy Steve Jobs-féle NeXT típusú számítógépen kezdte el kidolgozni. Az első oldal, melyet létre hozott ma már csak archiválva érhető el. Ezen az első oldal a www projekt leírását lehetett olvasni.

"Ezen a folyosón született meg a világháló„
Még ebben az évben megalkotta a mai internet három legalapvetőbb technológiáját: az univerzális erőforrás-azonosítót, azaz Uniform Resource Locator-t (URL), a HyperText Transfer Protocol-t (HTTP) és a hipertext leíró nyelvet, azaz HyperText Markup Language-t (HTML). Először csak a CERN dolgozói használhatták, de 1991 már más kutatók is hozzáférhettek és 1993. április 30-tól, mivel a CERN semmilyen, a kutatói által felfedezett vagy kifejlesztett, dologért sem kérhet pénzt, már az egész világ ingyenesen élvezheti a világháló előnyeit. Tim Berners-LEE 1994-ben több vállalattal közösen létrehozta a World Wide Web Konzorciumot (W3C), melynek feladata a világháló minőségének javítása sztenderdek és ajánlások révén. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése