keresés

2013. szeptember 18., szerda

Érvek és ellenérvek - a Nokia-Microsoft egyesülés

Az HWSW cikkében alaposan kifejtve olvashatunk a Nokia és Microsoft egyesülésének pozitív illetve negatív lehetőségeiről. Dióhéjban a kérdések és a válaszok:

  • A Windows Phone eleve gyengén szerepelt, emiatt is ért véget az együttműködés. Szükségszerű volt ez?
    Igen, hiszen az Android lendülete megállíthatatlan.
    Nem, mert 2011 végén az első Lumiák megérkezésekor az elemzők szinte biztosra vették, hogy a Microsoft hamarosan elfoglalja a helyét az okostelefon-piacon.
  • Hiba volt a Nokiától, hogy a Windows Phone-t választotta?
    Igen, mert a Nokiának jobban figyelembe kellett volna vennie az amerikai piac alakulását, ahol egyértelműen az Android és az iPhone tört előre.
    Nem, mert 2010 végén arról kellett dönteni, hogy a Symbian helyett melyik platformot válasszák. Akkor még nem volt egyértelmű az Android hódítása.
  • Megmenthette volna az Android a Nokiát?
    Igen, hiszen a finn cégnek rengeteg tapasztalata van az igazgatásban, a beszerzési lánc hatékony működtetésében. Így az Androiddal karöltve hamar a Samsung riválisa lehetett volna.
    Nem, mert ha a Nokia átáll Androidra, akkor besorolódott volna a sok hardvergyártó közé, elvesztette volna egyediségét, megkülönböztető jegyeit, így egyértelműen silányabb lett volna, mint a múltban.
  • Jobb lesz a Nokia mobilgyártó részlegének a Microsoftnál?
    Igen, hiszen egy fedél alá kerül a Windows Phone egész gyártása (hardver és szoftver), így jóval kisebb lesz az érdekütközés lehetősége.
    Nem, a Windows Phone ennyi idő után már nem veheti fel a versenyt az okostelefonokkal, talán néhány részterületet tudhat majd magáénak.
  • Volt más út?
    Igen, mindkét cég fel volt készülve arra, hogy 2014-ben nem újítják meg a szerződésüket, tehát amíg a Nokia az androidos Lumiákat tesztelte, addig a Microsoft a Surface Phone összeszerelésére kért árajánlatokat távol-keleti üzemektől.
    Nem, mert a Windows Phone-nak a Lumia az egyetlen lehetőség a feltörésre. A többi szereplő lelkesedése már alábbhagyott, a Nokiáé volt így is az eladások 80%-a, így egyértelmű, hogy a Microsoft számára nem volt más út.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése