

Problémák és botrányok az operációs rendszer körül

A terveken változtattak, lejárt a licensz
A Microsoft egy utolsó hajrát nyitott, egy utolsó esélyt adott a projektnek, hogy áttörést érjenek a piacon. Elhagyták az eleinte felvázolt terveket és egy teljesen más úton kezdtek el haladni. Egy "flagship" telefont terveztek, amivel megakarták nyerni maguknak a vásárlókat. Ezeket a telefonokat, már szimplán Microsoft Lumia (950, 950xl) néven adták ki mivel a licensz a névhasználatra lejárt már. Egy olyan helyen probálkozott a Microsoft, ami sok jóval nem kecsegtetett neki ( az igazság az, hogy nagyon nehéz egy olyan gyártónak sikert elérnie, aki még nem bizonyított semmit, éppen ezért nagyon nehéz flagshippel is nyitni a piacon mivel nagyon rizikós, lásd Essential Phone (Andy Rubin, az "Android atyjától"). De mint tudjuk a cég nem volt könnyű helyzetben, sok kudarc állt mögöttük és végső elkeseredésben sok rossz döntés születik az emberek részéről. Az én meglátásom szerint rossz eszközhöz nyúltak és nem a telefonokban kellett volna a hibát keresniük, hanem inkább a rendszerüket és annak támogatásán kellett volna dolgozniuk, bár mint tudjuk a mobilos piacon aki évente nem ad ki legalább két mobilt az szinte már nem is létezik, ez mostanság a trend. Nah de visszatérve a második cikkemhez ahol bemutattam ezen készülékeket, megemlítettem, hogy nem voltak rosszak sőt a többi telefonhoz felértek, viszont az operációs rendszer betegség itt is feltűnt amit a Microsoft nem akart megváltoztatni. Pedig egy seregnyi új technológiát hozott be a piacra:

Főbb jellemzők
AMOLED panel (Kijelző)
...és még pluszként hozták a Continuumot (Samsungnál DEX), amivel gyakorlatilag egy komplett gépet kaphatunk ha csatlakoztatjuk egy displaydockra. De, maga ez a technológia vicces meg minden, de nem éppen az amit egy telefontól várunk, igaz a Display Dockot nem kaptuk ezekhez az eszközökhöz, hanem megkellet venni hozzá, hogy kitudjuk használni ezt a technológiát, viszont nem mondanám hasznosnak persze van egy két helyzet amikor jól jöhet, de azokhoz a helyzetekhez más eszköz sokkal jobban passzol. Mint például prezentációknál, úgyis inkább laptopot használunk nem fogjuk valószínűleg ehhez a mobilunkat használni. Igaz vannak extrém esetek amikor jól jön, meg könnyen is hurculászható, de akkor se hinném, hogy hasznos volt ezt megalkotni, helyette más problémákra kellett volna elhasználni az erő forrásukat.
... de maga a telefon nekem is megtetszett mái napig akarok majd szerezni magamnak egyet, mert a készülék nagyon megtetszett nekem és jó lenne még több ilyen telefont látni...ez viszont sajnos már nem fog bekövetkezni, igaz már ezt a poszt elején előttem, hogy több telefont nem óhajt a Microsoft készíteni, igaz a mostani telefonjait azért még támogatja, frissítéseket ad ki rájuk, hogy megóvja a maradék felhasználójukat, ami már nem éppen a legtöbb
Statisztikai adatok

Amint láthatjátok a két grafikon/táblázatot a Windows Phone részesedése kb a nullára redukálódott, a harmadik cikkemben összegeztem, hogy a Microsoftnak már nem akarja folytatni a csatát ezen a piacon és inkább visszavonult, hogy ne szenvedjenek további károkat, bár voltak róla hírek hogy Surface márkanév alatt folytatják az egészet, de Joe Belfiore ezt megcáfolta a Twitteren és gyakorlatilag lezárt egy korszakot a mobilos piacon, így marad az Android és az IOS, meg a gyakorlatilag láthatatlan Ubuntu az embereknek. Ez a helyzet senkinek se jó főleg nem a felhasználóknak, bár a gyártók még küzdhetnek, de a felhasználóknak nem lesz választási lehetőségük, az OS-ek között, mert így IOS vagy Android más nem jöhet szóba, ez az egyeduralom a fejlesztéseket se erőltetik OS-en belül, ami szintén nem jó senkinek. De azért még reménykedjünk hátha újra erőre kap a Microsoft és odacsap a piacnak valami bombaajánlattal, addig viszont marad a piacon ez a helyzet ami most fennáll.
Microsft megmaradt lehetőségei

... és utoljára marad a sluszpoénnak a mobilos szoftverek, amiket előszerettel használnak az emberek ironikus módon, hisz ezek a saját telefonjaikon elérhetők voltak viszont az operációs rendszer taszította a felhasználókat. Ezeket a szoftvereket viszont folyamatosan frissítik és készítik a többi operációs rendszer számára. Így láthatjuk például Androidon az Office programokat és most indult az Edge böngésző bétája is.
Összegezve a félév során tapasztaltakat a téma kapcsán egyet remélek, hogy a Microsoft végre összeszedi magát és átgondolja azokat a dolgokat amit rosszul csinált az elmúlt évek során és tanulnak belőle, mert ha nem akkor nem marad senki, aki szembe szálljon a Google és Apple operációs rendszerével. Remélem észreveszik mi kell az embereknek, majd visszatérnek és sikeresek lesznek ezzel ösztönözve versenytársaikat a fejlődésre.
Források
Legnagyobb segítségem a cikkek megírása során a Mobilarenán megírt "nekrológ" Bog fórumtárs álltal.
Statisztikák (Statista) - Részesedés csökkenés (Mobilarena)
950, 950xl (Mobilarena)
Felvásárlás (Mobilarena)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése