keresés

2015. május 14., csütörtök

Web 1-2-3

Zsoldos Péter
Elkezdődött a következő internet-forradalom

Manapság már egy ismert elképzelés az "Internet of Things" (dolgok internete), mely szerint a nem is túl távoli jövőben szinte minden amit használunk az internetre fog kapcsolódni, ezzel könnyítve meg életünket. Közben természetesen a termékek forgalmazói egyre többet fognak a felhasználók preferenciáiról megtudni.

Egyes becslések szerint 2020-ra már 26 milliárd eszköz lesz a webre csatlakoztatva, de mások szerint ez akár a 75 milliárdot is elérheti.

Annak érdekében, hogy ez tényleg sikeresen megvalósulhasson, szükséges lesz egy viszonylag centralizált kezelőeszközre. Az emberek nem lesznek hajlandóak minden egyes berendezéshez különböző rendszerek kezelését megtanulni. Ennek érdekében létre kell hozni egy "Universe of Things"-t, eszközkezelőket, melyeknek közös a felhasználói felületük és egyszerűen használhatóak egyazon applikációból. Ennek egy másik előnye, hogy a különböző eszközök képesek egymással kapcsolatba lépni, és összedolgozni.

Többek között a Samsung, a Google és a Facebook is ráéreztek már az ebben rejlő lehetőségre. A Google 2014-ben felvásárolta 3.2 milliárd dollárért a Nest vállalatot, mely intelligens eszközök gyártásával foglalkozik, de pl. a Facebook is már 2013-ban megvett egy céget, ami épp egy olyan szoftver fejlesztésén dolgozott, amely szükséges lenne egy IoT rendszer kezelésére.

Forrás - 15/04/06

Közösségi média: az üzleti etika változása
A web folyamatos fejlődésével a lehetőségek és kihívások szinteén változnak. Az internet korai szakaszában (web 1.0) sokat változott a vállalati kommunikáció, de az üzleti alapszabályok lényegében megmaradtak. A web 2.0, ezen belül legfőképp a közösségi média térnyerése viszont új kihívásokkal szembesítette az üzleti etikát.
  1. A tartalom helyett a közösség az uralkodó. Legfontosabb feladat az azonos érdeklődéssel rendelkező közösségek megformálása és fenntartása. Ez nem csak megváltoztatja a vállalati kommunikációt, de egy újabb felelősséggel terheli a szervezeteket.
  2. Már nem különíthető el egyértelműen a fogyasztó a gyártóktól. Sok esetben a vállalat csak egy felületet szolgáltat, nem saját termékeket, ahol a felhasználók oszthatják meg az általuk létrehozott tartalmat, miközben másokéről megírhatják véleményüket, mindeközben saját követőbázíst építve ki.
  3. A közösségi média hatására nem egyértelmű a nyilvános és a magán közötti határ, és egy rossz lépésnek messze menő következményei lehetnek mind személyek, mind szervezetek részére. Ennek a kontrollálása szintén egy új morális kihívást jelent. Hasonlóképpen változott a munkaerőtoborzás: habár hivatalosan nem része a folyamatnak, ennek ellenére sok vállalat átnézi a jelentkezők közösségi médián található profiljait.

Forrás - 15/03/17

Web 2.0, Web 3.0 és a dolgok internete (IoT)

Manapság az internet már egy ingegrált, probléma nélküli és sokszor láthatatlan része a mindennapi életünknek. Egyesek szerint ez egy boldogabb jövőhöz vezet, másoknak viszont vannak fenntartásai. Egy valami viszont biztos, mégpedig hogy az internet gyorsan változik. Ez nem csak a felhasználók élményeire van nagy hatással, de a fejlesztőkére is.

Az első nagy fordulat a Web 2.0 a '90-es évek végén, 2000-es évek elején (erről részletesebb információk az oldalsávban találhatóak).

A Web 3.0, másnéveb a Szemantikus Web a jelenlegi web korszak elnevezése, vagy legalábbis mindeképp a mostanság kialakuló korszak neve. Ennek legfőbb sajátossága egy "okosabb web" kialakítása, amely tisztában van a felhasználó igényeivel, tudja hogy milyen tartalmat, és hogyan kívánunk megtekinteni.

Az egyetlen probléma, hogy még nem mindenki ért egyet, hogy ez valóban elérkezett-e már. A Web 3-at szemantikusnak, mesterséges intelligenciával rendelkezőnek, virtuálisnak, mindig jelenlévőnek látják. Ezeken már mind nagyban dolgoznak: a CMS-ek, keresőmotorok a web szemantikusságán, kormányok, vállalatok és egyetemek a mesterséges intelligenciát és a virtuális valóságot próbálják valósággá tenni; és az internet már az okostelefonokak és tableteknek hála valóban folyamatosan jelen van életünkben.

Forrás - 14/10/16

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése