keresés

2019. március 31., vasárnap

Veszélyben a meme-ek?

Az Europai parlamentben többek közt az interneten terjedő tartalmak és a szerzőikhez tartozó jogok szigorú betartásával is foglalkoznak manapság. Ami egyfelől nyilván jogos, hisz a jogtalan felhasználás nem egy kedvelt dolog a tartalom gyártói számára. Ez azonban nem jelent túl sok jót a meme-eknek, mivel a 13-as cikkely pont az általuk felhasznált képeket szabályozná.


Szerzői jogok védelme a meme-ek kárára? 


A cikkely lényege, hogy az oldal ahova a tartalmat feltöltenénk lehetetlenné tegye azoknak a tartalmaknak a használatát, megosztását amihez nincsen jogosultságunk, mindezt automatizált szűrőkkel, rendszerekkel megoldva, ez egyenlőre eléggé érdekes elképzelés, mivel a tartalomfelismerő rendszerek sem hatékonyak és nem ismerik a fair használat fogalmát sem.
Tehát például a Facebook-nak a feltöltés előtt ellenőriznie kéne a feltölteni kívánt tartalmat, és jeleznie ha nem áll jogosultságunkban használni azt.



A cikkely értelmében szinte lehetetlen lenne egy mozifilmből kivágott képkockákat meme-esíteni. Mivel a meme-ek többnyire létező tartalmakat használnak fel, parodizálnak ki, így nagy felháborodást keltett a meme közösségekben a cikkely. Azonban a youtube, twitch felhasználók is felháborodtak, mivel a közvetített tartalomban nagyrészt jogvédett anyag is fellelhető.


"Tehát ezek a platformok [pl.: Facebook] kötelesek lesznek engedélyt kérni a jogosultaktól - és ez az engedély majd kiterjed a tartalmat feltöltő magánszemélyekre is. Egyszerűen: a tartalomból hasznot húzó platform fog fizetni - és ezzel leveszi a fogyasztó válláról a jogosítás terhét."

Kivételek megfogalmazása


A cikkely körül sok a tévhit, aggodalom, ezért külön oldalt is létrehoztak a tájékozódás érdekében. Részletes tájékoztatást adtak a kérdésekre, írásban is. Külön meghatározzák, megfogalmazzák a paródia védelmét, így segítve az efféle tartalmak gond nélküli terjedését. Kiemelték, hogy a jogvédelem alól kivételt jelentenek a gif-ek és a paródiák is. Azonban sokan attól félnek, hogy a szűrőket nem lehet elég pontosan behatárolni ahhoz, hogy képes legyen pontosan megkülönböztetni a tartalmat. Emellett hangsúlyozzák, hogy lehet majd panaszt emelni az eltávolított tartalom miatt. Lehetséges, hogy a felülvizsgálat emberi erővel fog működni, így több esélye lehet a meme-ünknek, legalább visszaállítani, ha már eltávolították. 
Ha lesz is változás valószínűleg az se gyorsan fog bekövetkezni, és apróbb kellemetlenségeket fog jelenteni inkább mint a meme-ek halálát.



A közösségi oldalakon már többféle reakciókat találhatunk a cikkelyre, természetesen meme formájában. Már magából a cikkely készítőjéből is több vicces kép készült, valamint a szerzői jogokat kijátszó megoldásokra is sor került. Végül is ezek az alkotások is egyféle tiltakozást fejeznek ki. 





Forrás:

Index
Origo
Nlcafe

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése