keresés

2019. március 13., szerda

A Facebook mint digitális gengszter


2018 márciusában derült fény arra, hogy a brit gyökerű amerikai politikai elemző és tanácsadó vállalat, a Cambridge Analytica  2 milliárd Facebook-felhasználó adatait felhasználva beleszólt a 2016-os amerikai elnökválasztásba, illetve a brexitbe. A Facebook komoly büntetésre számíthat, amiért nem kezelte megfelelően a tagok személyes adatait, s kiszolgáltatta azokat cégeknek.


Az ICO jelentése
Egy brit vizsgálóbizottság, az Information Commissioner's Office (ICO) megvizsgálta a Facebook szerepét a Cambridge Analytica-botrányban, s a nemrég nyilvánosságra hozott jelentésében felelőtlenséggel vádolta meg a közösségi portált, rávilágítva, hogy az szándékosan sértette meg az adatvédelmi és a piaci versennyel kapcsolatos törvényeket.
A brit adatvédelmi hivatal szerepét betöltő bizottság úgy nyilatkozott, hogy:
“Ahelyett, hogy a Facebook fellépett volna a visszaélésszerű appok ellen, minthogy az ellenintézkedéseire semmiféle bizonyítékot nem szolgáltatott, valójában együttműködött ezekkel az alkalmazásokkal, és ez az üzleti modelljének integráns részét képezte.”
Szerintük meg kell akadályozni, hogy a Facebook és a hozzá hasonló cégek digitális gengszterként viselkedjenek és azt higgyék, a törvény felett állnak.
A testület etikai kódex felállítását sürgeti, ezzel vennék elejét az álhírterjesztésnek és a személyes adatokkal való visszaéléseknek. Egy független ellenőrző bizottság felügyelné, betartják-e a vállalatok a megállapodást.

Ezen kívül a bizottság felszólította a brit kabinetet a választási törvény korszerűsítésére és az összes, 2014 óta megrendezett brit választás kivizsgálására, hogy megtudják, történtek-e befolyásolási próbálkozások, szavazási manipulálások külföldi személyek, hivatalok vagy szervezetek részéről. A Facebook egyik helyi menedzsere úgy nyilatkozott, hogy nyitottak az észszerű szabályozásra és támogatják a bizottság választójoggal kapcsolatos módosító javaslatait. Azt is elmondta, hogy a társaság már nem ugyanaz, mint tavaly és különböző változtatásokat vezettek be.

Komoly büntetésre számíthatnak
Tavaly nyáron az ICO 500 000 font bírságot rótt ki a Facebookra, ugyanakkor a The Guardian szerint a közösségi oldal mindössze 5,5 perc alatt jut ekkora bevételhez. Most viszont az USA kereskedelmi bizottsága több milliárdos büntetést szabhat ki a cégre. Egyelőre még nem lehet tudni, mekkora is lesz ez az összeg, viszont a hírek szerint jóval magasabb, mint az eddigi legnagyobb büntetés: a Goggle-t 2012-ben 22,5 millió dollárra büntették.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése