keresés

2020. május 7., csütörtök

A technika válasza a koronavírusra

Ebben a jelenlegi kilátástalannak tűnő helyzetben, mindenki megpróbálja megtenni a tőle telhető legtöbbet a saját vagy mások helyzetének könnyítése érdekében. Így gondolkodnak a kormányok és a fejlesztők is. Ketten közösen kitaláltak egy akár működhető módszert is a kijárási korlátozások enyhítése érdekében, illetve a vírus terjedésének jobb nyomon követése végett.

Tajvan

Tajvanban nagyon, ha nem a legszigorúbbak a megkötések. Minden karanténban lévő lakost folyamatosan figyelnek a hatóságok a mobiltelefonjuk alapján. Tudomásunk van egy Tajvanon egyetemi tanulmányokat folytatott egyetemistáról, akinél a lemerült telefonja után 50 perccel már kopogtatott a rendőrség. Ez előfordulhat azzal is aki szándékosan kapcsolja ki a telefonját. Elég komoly megszorítások ezek, éppen ezért büntetik is az utcára a telefonjuk nélkül kilépő embereket. Természetesen élelmiszerboltokba illetve gyógyszertárba ott is szabad a kijárás. Másik ilyen állam nincsen ahol ennyire figyelik a teljes lakosságot, ugyanakkor fejlesztettek más alternatív megoldásokat is.


Európai országok

Több európai országban is úgy határoztak, ha húsvét után nem romlanak a számok és az emberek is komolyan veszik a helyzetet, akkor talán enyhítenek a korlátozásokon. Fontos megemlíteni, hogy ezekben az országokban sokkal szigorúbb szabályokat vezettek be mint hazánkban így az enyhítések az ő megkötéseikhez igazodnak.

Ausztria

A szomszédos országban egy a Vörös kereszt által terjesztett és ultrahanggal működő app-ot fejlesztettek ki. A Stop Corona alkalmazást már 200 ezren letöltötték a 6 millió okos telefonnal rendelkező állampolgárból. Az Osztrák kormány bizton állítja, hogy az app-on keresztül senkit nem figyelnek meg illetve nem élnek vissza a személyes adataikkal. Kezdetben két ilyen alkalmazást használó találkozásakor feltett egy kérdést a használónak, hogy engedélyezi-e a másik telefon egyedi ultrahangjának befogadását, így a következő 48 órában a telefon tárolja az információt. Amennyiben valaki megfertőzödik a koronavírussal fel tudja tölteni ezt az alkalmazásra és a vele az elmúlt 48 órában találkozók megtudják, hogy érintkeztek olyannal aki jelenleg vírusos, azonban azt nem, hogy kicsoda is valójában. Jelenleg leginkább a családokra hazsnos az applikáció, azonban ha minél többen letöltenék, egyszerűen nyomon követhető lenne a vírus terjedése.

Németország

A másik bajor országban is egy nagyon hasonló tervel foglalkoznak, csak itt az ultrahang helyett a Bluetooth-t használ. A PEPP-PT rendszer lényegében ugyanaz, egymáshoz közel kerülés alapján tárolja a generált kódot és amennyiben valaki megfertőződik, ugyanúgy csak a hírről kap információt a használó. A német kormány nagyon reménykedik, hogy a legtöbben letöltik az alkalmazást, mivel ezzel lényegesen elősegítenék a korlátozások enyhítését.

Források:
444.hu - Egymást figyelő telefonokkal engednék újra szabadon mozogni az embereket
444.hu - Tajvani karantén-lemerült a telefonom, 50 perc múlva kopogtak a rendőrök

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése