keresés

2020. május 8., péntek

Képmegosztás: floppy-tól az instagram-ig

A kezdetek


Az emberek mindig is szerették megörökíteni, lerajzolni, amit láttak. A számítógépek elterjedésével és segítségével ma már ezt meg is oszthatjuk egymással nagyon könnyen.





A legelső eszköz, amivel megmutathattuk egymásnak a képeinket, a valós előhívott fotó után, a floppy lemez volt. A hajlékonylemez (magyar átírással flopilemez) adattároló eszköz, ami egy mágnesezhető felületű vékony, hajlékony lemezből és egy azt védő négyszögletes, keményebb műanyag tokból áll. Az IBM fejlesztette ki. Lemezek több méretben készültek, a legelterjedtebbek a 8; 5,25 és 3,5 hüvelykes (collos) méretűek voltak. Elterjedt adattároló volt az 1970-es évek közepétől az 1990-es évek végéig. Mára már az internet fejlődésével és a CD, DVD elterjedésével kiszorult a használatból. A CD optikai tároló, amely hang, kép, valamint adat digitális formátumú tárolására használatos. Az első kereskedelmi forgalomba került CD 1982. augusztus 17-én készült el. A DVD meg már nagyobb tárhelyű, videók tárolására is alkalmas. De a hordozható adattárolók közül az USB vagy pendrive lett a legnépszerűbb. Az internet berobbanásával és gyors fejlődésével azonban nem volt esélyük. A weboldalakon, közösségi médiák felületein bárkivel megtudsz osztani bármit pár kattintással. Az okostelefonok, laptopok elterjedésével a helyhez kötöttség is megszűnt. 

A legelső közösségi felületek közül a két legnépszerűbb a myVIP és az IWIW. A myVIP magyar ismeretségi hálózat, ami 2006. április 8-án kezdte meg működését. Megjelenésekor ez a rendszer már nem számított újdonságnak, hiszen ekkorra már csaknem 4 éve létezett a sokban hasonló WiW (illetve iWiW), és néhány hónapja a Barátikör.com is. Az iWiW magyar közösségi weboldal volt, egyike a világ legelső ismeretségi hálózatainak. A szolgáltatás 2002. április 14-én kezdte meg működését WiW néven, 2005 és 2010 között a leglátogatottabb magyar weboldal volt, amíg 2010 márciusára az ötödik helyre nem esett vissza.

A Facebook megjelenése


Aztán megjelent a Facebook, ami az összes eddigi közösségi felületnél nagyobb népszerűségre tett szert. A Facebook amerikai alapítású közösségi hálózat, amely 2004. február 4-én kezdte meg működését. Eredetileg Thefacebook-nak hívták. Az egyik legnagyobb ismeretségi hálózat a világon, amely 2011 februárjára már több mint 637 millió regisztrált felhasználót számlált. A Facebook a világ leggyakrabban használt szociális hálózatává vált a 2009. januári Compete.com rangsorolása alapján, az aktív havi felhasználók száma szerint, megelőzve a MySpace nevű közösségi oldalt. A rendszer használata ingyenes, egy egyszerű regisztrálással lehet meghívás nélkülhozzá csatlakozni, szemben a 2010 végéig meghívásos alapon működő magyar iWiW-vel. A felhasználók létrehozhatnak egy személyes profilt, kapcsolódhatnak ismerőseikhez, csoportokhoz és rajongói oldalakhoz egyaránt, valamint üzeneteket válthatnak és eseményeket szervezhetnek. Az üzenőfalon keresztül híreket, információkat, weboldalakat és videókat is megoszthatnak egymással. Városok, munkahelyek, felsőoktatási intézmények vagy régiók (például Magyarország) által szervezett közösségekhez csatlakozhatnak, és érhetnek el bennük másokat. A saját hálózaton belül a mások adatlapja részleteiben is látható, míg más közösséghez tartozó felhasználó adatlapja nem, de ez függ a felhasználók egyedi beállításaitól is.

De a Facebook egyeduralma lehet, hogy nem tart sokáig. Az Instagram egyre népszerűbb a fiatalok körében is. 

Új közösségi oldalak megjelenése

Az Instagram fényképek és rövid videók megosztásán alapuló közösségi hálózat. A felhasználók fényképeket és videókat tölthetnek fel, amelyeket feliratozhatnak, különböző művészi hatású effektekkel/szűrőkkel láthatnak el, beállíthatják a készítés helyét, majd ezt követően a képeket, videókat megoszthatják másokkal.


A másik alkalmazás, ami nagyon népszerű, a Snapchat. A Snapchat multimédiás üzenetküldő alkalmazás, melyet Evan Spiegel, Bobby Murphy és Reggie Brown, a Stanford Egyetem volt diákjai hoztak létre, majd később megalapították Snap Inc., (eredetileg Snapchat Inc.) nevű vállalatukat. A Snapchat egyik legnagyobb előnye, hogy a képek és üzenetek csak rövid ideig elérhetők, majd eltűnnek és elérhetetlenné válnak. Az alkalmazás fejlődése során eljutott a személy-személy fotómegosztástól a "Stories", valamint a "Discover" segítségével a 24 órán át elérhető tartalmakig és a márkák által megosztott rövid, szórakoztató reklámokig. A Snapchat figyelemreméltónak bizonyult, mint feltörekvő, új social media platform, mert nagy hangsúlyt fektet a virtuális matricákkal és a bővített valóságos objektumokkal kölcsönhatásban álló felhasználókra. 2017 májusától a Snapchatnek 166 millió napi aktív felhasználója van. Ezek a közösségi felületek egyre jobban fejlődnek és sok funkciót le is másolnak egymásról.

Külföldön még nagyon népszerű a Twitter. A Twitter ismeretségi hálózat és mikroblog-szolgáltatás,mely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy rövid bejegyzéseket vagy egymásnak szánt üzeneteket írjanak. 

De megjelentek külön képmegosztó weboldalak is.



Új módjai a képmegosztásnak


A Tumblr, stilizált formájában: "tumblr.", egy mikroblogok írására alkalmas felület, melyeken szövegeket, fényképeket, videókat, linkeket, idézeteket és hangfelvételeket lehet megosztani egy rövid blogon keresztül. A felhasználók követhetik egy másik felhasználó blogját, vagy akár sajátot is szerkeszthetnek. A szolgáltató az oldal egyszerűségét hangsúlyozza.

A Pinterest egy amerikai közösségi képmegosztó weboldal. A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a regisztrált felhasználók témák szerint rendezetten fényképeket osszanak meg egymással.

A Flickr egy ingyenes fényképmegosztó weboldal, web 2.0-s web szolgáltatás és online közösségi platform. Privát képek megtekintésének megosztásán alapuló népszerűsége mellett a szolgáltatást sok blogíró is használja fényképtárhelyként. Népszerűségét azok az innovatív, online közösség számára alkalmas eszközei is növelték, amik lehetővé teszik a képek címkékkel való ellátását és böngészését. (Példa az ún. folksonomy címkéző.) 

A sok képet a telefonon nehéz tárolni, úgyhogy sok online tárhely és felhő is kialakult.
A Fortepan fényképgyűjtemény online archívum. Az online fotóarchívumban minden kép Creative Commons licenc alatt, szabadon felhasználható. A fotógyűjteménynek se hivatalos neve, se tárolási helyszíne, se számlaszáma nincs, azonban 2010 augusztusa óta online hozzáférhető. Többnyire 1900 és 1990 között készült fényképet tartalmaz, amelyekből közel 80 ezer online elérhető, letölthető és a forrás megjelölésével szabadon felhasználható.

A Google+ (Google Plus, néha rövidítve G+) a Google Inc. által üzemeltetett, HTML5-alapú internetes ismeretségi hálózat, amelyet 2011. június 28-án indítottak el, és folyamatosan fejlesztenek, amelynek célja - önmeghatározása szerint -, hogy „az internetes megosztást a valóságoshoz tegye hasonlóvá”. Kezdetben zárt, illetve félig nyílt - korhatáros - rendszerként működött, 2011. szeptember 20-tól bármely 18 éves kor fölötti személy regisztrálhat, azóta korhatárt is lépésről lépésre csökkentették. A Google Safety and Security blogján Ben Smith 2018. október 8-án közzétett egy bejegyzést, mely szerint a Google+ szolgáltatást a magánfelhasználók számára 2019. április 2-án leállítják. 

De az androidos telefonokon a GoogleFotók, az Apple termékeken az iCloud Fotók felhő tárhelyek is sokat segítenek a fényképek megőrzésében. Ennek ellenére, hogy ennyi lehetőség van, kezd kialakulni egy réteg, akinek újra fontos a kézzel fogható fényképek készítése, a bakelit lemez, az analóg fényképezőgép. Lehet, hogy ezek újra vissza fognak térni? Nagyon sok fotót készítünk, sokszor nem is jók. Az analóg gondolkodásmód, hogy egyszer csinálj, de akkor jó képet, hasznos szemléletmód lenne. A tudatosság ezen a téren is kezd utat törni. Nem mindegy, mit osztunk meg és hol. Sokan visszaélnek a megosztott képekkel. Figyeljünk oda, vigyázzunk kivel osztunk meg és mit. Ha mindenki tudatosabb, átgondolja, hogy mit tesz ki, sokkal kevesebb probléma lenne. Használjuk jól az internetet és akkor nem lesz más, mint az emberek kapcsolatát segítő hely, ami segít ha távol vagyunk egymástól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése