keresés

2020. május 5., kedd

Az Airbnb és hasonló oldalak csalói


Üzletemberek háztömböket vásárolnak fel és adnak ki lakásokat az Airbn-n ,  és más hasonló oldalakon, amelyek a magánemberek rövidtávú lakáskiadására vannak kitalálva. Mindezt úgy, hogy azt hihetjük magánemberektől veszünk ki lakást, de igazából egy zughotelben szállásolnak el. Kiszervezett ügyfélszolgálatuk, kamu profil hálójuk van a fejlődő országokban és a városok nem igazán tudnak a jelenséggel mit kezdeni.


Egy csaló, aki a Wired (ami egy amerikai magazin) által lett felfedve, még képzéseket is tartott azoknak, akik bele akartak vágni ebbe. A lakhatási válsággal küzdő városoknak nem tesz jót egyébként az Airbnb (bár most az oldal az összeomlás szélén van, a koronavírus mellékhatásaként), pedig azt hihettük hogy majd forradalmasítja az ingatlanok bérlését, emellett még ezek az oldalak is a csalók melegágyai.
A Wired újságírója, James Temperton tavaly novemberben bérelt ki egy Airbnb-s lakást London déli kerületében. A Battersea Park vonatállomás és egy templom között lévő új építésű apartmanházban, tűnt fel neki hogy valami nem oké. Kicsit minden más volt, mint ahogy a képeken és mindenhol takarítók mászkáltak friss lepedőkkel. Valószínűleg egy illegálisan működő hotelben volt, amit az airbnb-n hirdettek meg. Az egyik takarítónőtől azt is megtudta, hogy nem lakik senki se a házban.
Ezután az újságíró bekopogott egy-két másik szobába/lakásba, ahol ugyanolyan csalódott vendégeket talált és majdnem ugyanolyan bútorokat és képeket. Ekkor vált tisztává hogy a helyzet amibe került egy csalás, hasonló, a Chicago-i esethez, amit a Vice újságírója tárt fel. A Temperton által feltárt ügyben a hatóságok kijátszásáról van szó.
Az önkormányzatok próbálják kordában tartani az airbnb-s és más szolgáltatásokat. Nem véletlen, hogy a hoteleknek szigorú előírásoknak kell megfelelniük, az embernek az élete egy kis dolgon is múlhat. Elina Valijeva orosz zongoraművész  egy budapesti Airbnb-n kiadott apartmanban halt meg, valószínűleg gázmérgezés végzett vele.

Könnyű kijátszani a korlátozásokat:


Még ha az oldal maga üldözi is a csalókat, könnyű kijátszani a korlátozásokat, párhuzamos fiókot üzemeltetni és újraregisztrálni. Egész hálózatokat képesek létrehozni, ebben az esetben például a hívásokat egy Fülöp-szigetekre kiszervezett telefonos ügyfélközponttal intézték.  Londonban létrehoztak egy olyan törvényt, 2016-ban, hogy csak 90 napig lehet kiadni egy évben azokat a lakásokat, amik nincsenek bejelentve mint rövid távú kiadott ingatlanok. Úgy kerülik meg ezt a szabályt, hogy vetésforgóban több ingatlant hirdetnek meg, mint ami tényleg kiadó, így papíron egyik ingatlan sincs 90 nap felett. Aki panaszt tesz, attól először kuponokkal próbálnak szabadulni, de ha kitartóak vagyunk se esélyes, hogy túl jutunk egy másik kontinensen levő call centeren.
Az is egy módszer, ha cserélgetik a platformokat, ha az egyik már tiltotta a lakást. Ahhoz hogy ne kavarjanak be a háztömbben lakók, érdemes megszerezni az egészet. Tempertonnak sikerült kiderítenie, hogy ki a zughotel vezetője, sőt a férfi még tréningeket is tart, hogy hogyan lehet ilyen formán meggazdagodni. Mint kiderült olyan rendszert dolgozott ki, amelyben teljesen automatizálva van a lakások bérlése. Szerinte a 90 napos korlátozást általában figyelmen kívül hagyják, mert nem tudják ellenőrizni. Ezután a Wired újságírója bejentette a hatóságnál, de ők nem tudtak mit kezdeni, hisz a papírok rendben voltak.
London önkormányzata becslései szerint a 80 770 Airbnb-s lakásból 23 %-a kijátssza a 90 napos szabályozást. Például Camdenben 7100 ingatlan van meghirdetve ilyen platformokon amiknek fele nem felel meg az elvárásoknak, közben pedig 6000 embernek a lakhatóságát kéne megoldaniuk ebben a kerületben


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése