keresés

2021. február 18., csütörtök

A megfigyelő Mentor

 Az Amazonnál rendszeresen felmerül a nem megfelelő célokra használt technológia kérdése. Így jött szóba a nemrégiben megjelent CNBC által közzétett jelentés is, amely az Amazon által fejlesztett Mentor névre hallgató mobil alkalmazásról szól. Az app alapvetően a sofőrök helyzetét méri és a biztonság fokozását kívánja szolgálni, ám a dolgozók nem ezt az álláspontot képviselik.

Miért is "szükséges" az app?

 Az Amazont rendszeres kritika éri, amiért a kiszállítások során történt károk, balesetek alól kibújik és amiért a sebességet részesíti előnyben a biztonság helyett. Erre próbálnak most megoldást találni az appal és a kamerákkal, amik a sofőrök viselkedését, reakcióit hivatottak figyelni.

Hogyan működik?

Az applikáció folyamatosan követi a sofőrök helyzetét és a nap végén biztonsági pontokat ad a járművezetők rangsorolásához, mindezt a leírásban „a little friendly competition”-ként (egy kis barátságos verseny) tálalva. A kiszállítókat ez értelemszerűen feszélyezi, hiszen egy konkrét megfigyelő eszközzel együtt kell utazzanak, az elmúlt hetekben pedig elkezdtek kamerákat elhelyezni egyes szállító kamionokba, ezzel még nagyobb nyomást gyakorolva a kiszállítókra.

 Az applikáció még nem működik teljesen hibátlanul. Például elegendő felemelni a telefont és a kiszállítást máris kézbesítettnek tekinti. Egyes sofőrök nem csak arról számoltak be, hogy az alkalmazás rosszul működik, hanem arról is, hogy az a magánéletüket is megsértette. A rosszul működő app visszajelzéseinek azonban valódi következményei vannak: a bónusz megvonástól a munkahely elvesztéséig terjed a skála. A Youtube-on és más onlilne fórumokon (pl.: Reddit) már kreatív megoldások, tanácsok találhatóak az applikáció kicselezésére/megnyugtatására.

Források:

Amazon is tracking delivery workers' every move with an app that assigns them scores based on their driving

Amazon's driver monitoring app is an invasive nightmare

Túl nagy nyomást jelent a kiszállítókra az Amazon megfigyelése

Amazon uses an app called Mentor to track and discipline delivery drivers

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése