keresés

2021. február 27., szombat

Oroszország saját hálózata készen áll


Forrás: Northfoto
Mindannyian élvezzük az internet használatának előnyeit, az információ azonnali birtoklásának érzését, a folyamatos, globális kommunikáció élményét. Valójában azonban tisztában vagyunk a hálózat veszélyeivel is. Naponta hallhatunk hacker támadásokról, de tudjuk azt is, hogy egy egyszerű e-mail megnyitásával vírusfertőzötté válhat számítógépünk és persze a befolyásolás evidens és hihetetlen hatékony eszköze is a net. Azonban mit tennénk, ha egyszer csak megszűnne a kapcsolat köztünk és a nagyvilág között?

A Runet

Forrás: bitcoinbazis.hu
Évek óta hallhatunk arról, hogy Oroszország – külföldi fenyegetésre hivatkozva – igyekszik kialakítani saját, belső internetes hálózatát, melyet Runetnek neveztek el. Megszülettek az ehhez szükséges törvénytervezetek és ma már a technológia is rendelkezésre áll arra, hogy Oroszország – szükség esetén – lekapcsolódjon a nemzetközi hálózatról. Bár a volt elnök, Dimitrij Medvegyev nem látja annak előjeleit, hogy ez bekövetkezne a közeljövőben.

Szemben az egész világgal?

Az internet mára a szólás és információszabadság jelképévé vált és a már kivívott szabadságjogainkhoz valamennyien ragaszkodunk. Vajon mindenhol így van ez? Több autoriter ország régóta törekszik a globális internet töredezetté tételére. Teszik ezt azért, mert nem lehet kizárni egy esetleges külső támadást, mely az országot leválasztja a globális internetről. Tény az, hogy

a világháló irányításához szükséges "kulcsjogok" amerikai kézben vannak.
Azonban egy ország lekapcsolása a nemzetközi hálózatról kétélű fegyver akár az adott ország, akár annak vetélytársa, ellensége teszi ezt. Hiszen ebben az esetben sem befelé, sem kifelé nincs híráramlás. Ráadásul a nemzetközi pénzügyi, igazgatási, kereskedelmi, gazdasági tranzakciók sem valósulhatnak meg a világháló nélkül. 

Oroszország és az internet

Oroszország és a globális hálózat viszonya igazából régóta nem zökkenőmentes. A hírek alapján vezetőik valójában inkább ellenségnek tekintik azt, és szükség esetén kivonnák polgáraikat a nemzetközi hálózatból. Jelenleg az orosz közösségi oldalak blokkolás és lassítás mentesek, de folyamatos állami kontroll alatt állnak és barátságtalan megnyilvánulás esetén akár ezeket a drasztikus eszközöket is bevetnék. Köztudott, hogy a Microsoft szakmai közösségi oldala, a Linkedin Oroszországból nem érhető el, mert működésével sérti az orosz adattárolásra vonatkozó törvényt. Oroszország a kriptovaluták használatát is korlátozza. A viszony az ellenkező oldalról sem zavartalan, hiszen nem először fordult elő, hogy a Twitter kitiltott platformjáról olyan fiókokat, melyek az orosz Internet Kutatási Ügynökséghez tartoztak.

Forrás:

sg.hu Oroszország felkészült a világhálóról való lekapcsolására 

inapló szemle: Oroszország és az internet  

sg. hu Oroszországban tilos kriptovalutával fizetni 

ITcafé Oroszország készen áll a globális internetről történő leválásra 

ITcafé Oroszországban újabb lépést tettek a saját internet kialakítása irányában 

ITcafé Megint orosz fiókokat tiltott ki a Twitter 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése