keresés

2017. október 24., kedd

Okos otthon – már testközelben

A mindennapjainkban még csak szórványosan találkozik a hétköznapi ember komplex IoT rendszerekkel. Ezek többnyire modern, új épületekben találhatók meg. Ezek közül is inkább azokban, ahol tehetősebb az épület tulajdonosa, legyen az valamilyen középület vagy magánszemély. Idővel persze ezek a megoldások majd a mindennapok részeivé válnak, csakúgy, mint más technikai csoda.


Az interneten már ott sorakoznak a tervezők, kivitelezők ajánlatai. Ezek a megvalósítások persze sokba kerülnek, mert mindent megcsinálnak helyettünk a szakemberek. Nekünk pedig nem marad más dolgunk, mint élvezni a technika csodáit. Mobiltelefonunk segítségével bárhonnan kapcsolatba léphetünk otthonunk „agytrösztjével”, amihez csatlakoznak az okos eszközeink. Az internet segítségével bárhonnan, bármikor elérhetjük az otthoni központi vezérlőegységet. Így kedvünkre kapcsolhatjuk a világítást, mozgathatjuk a redőnyt, vagy amihez éppen kedvünk van. Betörő legyen a talpán, aki ebből meg tudja állapítani, hogy mikor vagyunk otthon… A rendszer kezeléséhez kényelmes mobil alkalmazást kapunk.

Mekk Mesterek előnyben? 

Persze, aki szeret barkácsolni, mindent maga csinálni, azt sem hagyja magára az internet. Utólag is felokosíthatjuk már meglévő otthonunkat a neten található ajánlatokkal. Ezzel nem csak családtagjaink elismerését vívhatjuk ki, hanem otthonunk kényelmét is növelhetjük, és még a zsebünk is túléli. Ha pedig készen vagyunk a munkával, bárhonnan szemmel tarthatunk, vezérelhetünk mindent!

Megfigyelés felsőfokon

Egy minapi hír szerint a világ másik végén - Kínában – már „nagyban” űzik a megfigyelést. Hiába, az okos eszközök felhasználása sokoldalú lehet, aminek csak az emberi leleményesség szab határt. Ennek akár örülhetnénk is, de a cikk éppen az okos eszközök felhasználásának árnyoldalára hívja fel a figyelmet. Szóval ez olyan, mint a szike: orvos kezében gyógyító eszköz, más kezében pedig gyilkos fegyver is lehet.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése