keresés

2020. április 15., szerda

Arcfelismerők Európában


https://bitport.hu/images/content/201802/focus/face_recognition_bitport.jpg

Az Európai Unió új vezetői fontolóra veszik, hogy akár öt évre is betiltsák az arcfelismerő technológiák használatát nyilvános helyeken. Vitatkoznak róla, hogy Az emberi jogok a fontosabbak vagy pedig az, hogy a lehető legtöbb bűncselekményre fény derüljön.

Ideiglenes betiltás


A korlátozás addig tartana, amíg a technológia kockázatainak mérséklésére ki nem dolgozzák a megfelelő védőintézkedéseket. Az alapjáraton is szigorú európai adatvédelmi szabályozás így egy újabb, kemény előírással bővülne.
Sem a privát, sem az állami szféra szereplői nyilvános helyeken egy bizonyos ideig nem használhatnának arcfelismerő rendszereket, és ezen idő alatt kell kidolgozni olyan módszertanokat, melyekkel egyrészt felmérik az adatvédelmi kockázatokat, illetve eljárásokat dolgoznak ki ezek mérséklésére.

Az első lépes


Február végén terveznek kiadni egy „white papert”, melyben összegzik a teendőket, a lehetséges fejlődési forgatókönyveket. Ezt a tervezetet azután véleményezésre, széles körű vitára bocsátják, ebből is látszik, hogy a végleges szabályozás kidolgozása biztosan nem fejeződik be 2020-ban. Az EU új vezetői már az első száz napjukban kidolgoznak egy olyan jogi keretrendszert, melyben az AI-technológiákat szabályozzák, mindennek pedig az a célja, hogy az EU e téren megelőzze a világ többi régióját.

Kezdeti hatások


https://static.magyarhirlap.hu/mh/webimage/5/1/3/2/2/wimage/kamera.jpg
Az Európai Bizottság tervei több tagállamban is feltarthatnak már folyamatban lévő projekteket.
Németországban például azt tervezik, hogy fontosabb vasútállomásokon és repülőtereken telepítenek automatikus arcfelismerő rendszereket. Franciaország egyelőre még csak egy olyan jogszabályozás előkészítésénél tart, amely lehetővé tenné arcfelismerés alkalmazását videomegfigyelő rendszerekben.
Az amerikai irányelv az EU-s  megközelítés helyett azt javasolja a szövetségi szerveknek, hogy együttesen vegyék figyelembe a kockázati és költség-haszon elemzések eredményeit, hogy megfelelően rugalmas keretrendszert alakítsanak ki az innovációhoz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése