keresés

2019. december 12., csütörtök

A Huawei és az Egyesült Államok kapcsolata az amerikai-kínai kereskedelmi háború fényében II. rész: Tűzoltás és tologatás

2019. májusában az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi háborúja új szintre lépett, amikor az amerikai kormányzat embargót adott ki, melyben megtiltotta amerikai cégeknek, hogy kínai cégekkel kereskedjenek, illetve technológiát osszanak meg. Ennek a világ második legnagyobb mobilgyártója, a Huawei az egyik legnagyobb vesztese, Kínán kívül ugyanis nem használhatják a Google szolgáltatáscsomagját. Ez a bejegyzés a Huawei körüli botrány júliustól októberig történt legfontosabb eseményeit gyűjti össze.

(Az első rész itt olvasható, a második ezen a linken található meg.)

Bemutatkozott a Huawei saját rendszere és az Android alapú EMUI 10 is


Egész nyáron pletyka tárgya volt, hogy a Huawei-USA botrány eredményeképp a kínai vállalat lecseréli az Androidot és a készülékeken a saját operációs rendszerük fog futni. Tisztázva a kételyeket, a Huawei nem cserélte le az Androidot, a már piacra dobott készülékeik továbbra is kapnak frissítéseket, nem változik ilyen téren semmi, azonban az éves fejlesztői konferenciájukon augusztus  első hetében leleplezték a saját operációs rendszert, ami a HarmonyOS nevet kapta (s korábban Hongmeng OS néven lehetett róla olvasni).

Képtalálat a következőre: „huawei harmony os”
A cég CEO-ja, Richard Yu a bemutató konferencián
A HarmonyOS egy multiplatform rendszer, melyet úgy terveztek, hogy bármilyen IoT eszközön futtatható legyen a telefonoktól kezdve az okosórán át egészen az okos háztartási eszközökig.

A HTML5, Linux és Android platformokra írt applikációk a HarmonyOS-en is működnek, a rendszer nyílt forráskódú, az SDK-t és az ARK Compilert a vállalat biztosítja a fejlesztők számára. A Huawei elmondása szerint fontosnak tartja a biztonságot, ezért a rendszernél nem ad rootolási lehetőséget.

Miközben saját rendszerét demózta a cég, bejelentették azt is, hogy az androidos Huawei telefonok továbbra is kapnak majd frissítéseket és a csúcsmodellekkel kezdve el még 2019-ben kiadják az Android 10-en alapuló rendszert is. Ez végül az augusztus végi IFA kiállításon lett hivatalosan bemutatva Berlinben.

Hardverpremierek eltolása


A Huawei, hasonlóan a legtöbb nagy gyártóhoz, komoly időrendet tart arra, hogy egy év melyik időszakában mutassa be új készülékeit. Általában év elején debütálnak a P-szériás csúcsmobilok, majd év végén a Mate-széria. Ezt a ciklust 2019-ben két dolog kavarta meg. Az egyik a hajlítható koncepciós telefon, a Mate X bejelentése volt, a másik pedig a Google által kivetett embargó.

A Mate X egy teljesen új termékcsalád első darabja lehetett volna, hatalmas hajlítható kijelzőjével. A hivatalos bejelentést követően azonban a megjelenést többször is eltolták, a bejegyzés írásakor sem kapható még a mobil. Ellenben a hasonló gondokat megoldó Samsunggal, melynek a Galaxy Fold nevű csúcskategóriás koncepciómobilja december 13-tól kerül forgalomba Magyarországon is.



A Mate X mellett azonban a Mate-szériából érkeznie kellett volna egy új tagnak, név szerint a Mate 30-nak. Mivel a Mate 20 és Pro változata 2018 egyik legkeresettebb és legjobb mobiltelefonja volt a sajtó és az eladási adatok alapján is, így a Mate 30 is hasonló sikerek elé nézett. Vagyis nézett volna. Ám mivel a Google szolgáltatáscsomagját a Huawei nem használhatta a készüléken, így az egyelőre csak azokon az ázsiai piacokon jelent meg, ahol a Google egyébként sem elérhető, így nem érzik hiányát. Európában rendelésre lehet beszerezni, de a cég ígérete szerint hamarosan ide is elhozza majd a mobilokat. A Mate 30 az eladási adatok alapján egyébként az októberi megjelenés óta a hazai piacán nagyon jól teljesített.
Tűzoltásként a 2019 tavaszán, még az embargó előtt bemutatott P30 Pro mobilokból dobott piacra új színekben a cég, ezzel próbálván feltornászni a nyugati eladásokat.
Így néz ki egy Huawei Mate 30 Pro

Komolyabb hangsúly fektetése a kiegészítők piacára


Az augusztusi IFA rendezvényen a Huawei rengeteg új kiegészítőt vitt, például egy új órát és egy vezeték nélküli fülhallgatót is. Mivel ezen eszközök nem futtatják a Google rendszerét, sem szolgáltatásait, így az európai piacra is bekerülhettek. A termékek értékesítései októberben indultak el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése