keresés

2015. október 11., vasárnap

Spotify: vége a freemiumnak


A legfrissebb hírek szerint a Spotify mégis mutat némi hajlandóságot arra, hogy együttműködjön a kiadókkal és az előadókkal. A legnagyobb streaming szolgáltató nemrég bejelentette, hogy a jövőben már csak a havonta előfizető felhasználók érhetik el korlátlanul a szolgáltatás összes tartalmát (ez kb. 30 millió zeneszámot jelent), az ingyen használók pedig csak néhány számot tudnak majd meghallgatni egy-egy albumról, és azokat is csak reklámokkal megszakítva.


A Spotify eddigi politikája


Korábban elképzelhetetlennek tartotta a Spotify régiós vezetője, Jonathan Forster, hogy a szolgáltatás teljes használatát fizetséghez kösse. Eddig azok a felhasználók is elérték az összes tartalmat, akik ingyenesen használták a programot, egyedül az volt a különbség a freemium és a fizetős változat között, hogy az ingyenességért cserébe reklámot is kaptunk. Több éven keresztül támadták emiatt a szolgáltatást a zenészek (például Taylor Swift és Prince) és a kiadók, de mindeddig ellenállt a nyomásoknak. Az egyik legnagyobb kiadó, a Universal Music Group tavasszal nyomós érvekkel próbálta rábírni a Spotify-t, hogy szüntesse meg ezt a nagy ingyenességet, hiszen így a zenészek és a kiadók is jelentős profittól esnek el, arról nem is beszélve, hogy a fizetős iTunes-tól is sokan átpártolnak a díjmentes Spotify-hoz. Ekkor Jonathan Forster még úgy nyilatkozott, hogy  "Ingyenes kínálat nélkül eddig még sosem lett sikeres egy fizetős változat”, és hozzátette, ha megszüntetné a freemium szolgáltatást, a felhasználók átpártolnának az ingyenes YouTube-hoz, vagy visszatérnének a torrentezéshez.


Most akkor mégis mi okból történt ez a pálfordulás a szolgáltatás életében?

A válasz egyszerű: kényszerűségből. Október elsejével ugyanis lejártak a szerződései a Sony Music, a Warner Music Group, és a Universal Music Group kiadókkal, és a hosszabbításhoz kompromisszumokat kellett kötni, hiszen ha ezek a nagy kiadók is kivonulnak a Spotifyból, a szolgáltatás gyakorlatilag csődbe megy. Így muszáj volt beadni a derekukat, annak ellenére, hogy a teljes ingyenes szolgáltatás megszüntetésével jelentős számú felhasználót fognak elveszíteni. A jó hír viszont, hogy ezzel a lépéssel talán megindul egyfajta együttműködés a zeneipar és a streaming média között.

A változások valószínűleg év elején fognak életbe lépni, és ezzel együtt megindul egy új korszak a Spotify életében.

Források:
IT Café - A kiadók szorongatják a Spotify torkát
IT Café - Spotify: jönnek a csak prémium előfizetőknek elérhető számok
android.hu - Spotify: hamarosan lemondhatunk az ingyenes zenéről

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése