keresés

2015. november 29., vasárnap

Elárul az arckifejezésünk?

Új érzelemfelismerő alkalmazással állt elő a Microsoft. A Project Oxford oldalán bárki kipróbálhatja az alkalmazás demo változatát. Csupán egy képet kell feltöltenünk és a program megpróbálja kitalálni, hogy milyen érzelmeket lát tükröződni az illető (vagy illetők) arcán. Ez természetesen megmozgatta a mémgyártók fantáziáját is.

A program nyolc érzelmet sorol fel és ezek közül próbálja eldönteni, hogy melyik mennyire dominál a képen szereplő személyek arckifejezései alapján. Harag, megvetés, undor, félelem, boldogság, közöny, szomorúság, meglepetés. Ezeket az érzelmeket próbálja felismerni és százalékosan kimutatni az alkalmazás. Ha igazán jó eredményt szeretnénk elérni, próbáljunk olyan képet feltölteni, ahol az adott arc szemből, egyenesen a kamerába néz. A program egyébként nem csak egy, hanem egyszerre akár hatvannégy emberi arc kielemzésére is képes. Ennél többel azonban már gondjai vannak. 

És hogy hogyan működik pontosan ez a mesterséges intelligencia? Az alkalmazás bevezetésére hosszas előkészületek után került sor. A Microsoft programozói több ezer fotót osztályoztak és vittek fel a rendszerbe, mely ezeknek az előre osztályozott képeknek az alapján próbálja beazonosítani az új képeket. 

Az eddigi tapasztalatok alapján az eszköz gyakran helyesen ismeri fel az érzelmeket, de persze nem mindig hibátlanul. Néha igen mulatságos eredménnyel áll elő, főleg ha összetett érzelmeket kell értelmeznie. Ennek hatására természetesen beindult a humorosabb emberek fantáziája - az internetet viccesebbnél viccesebb képek árasztották el:





felhasznált források:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése