keresés

2015. november 9., hétfő

Hardverháború 3 fronton

Ezúttal, a bejegyzésem a Google - Microsoft - Apple hármas hardver versenyére fog koncentrálni, ami az új tabletek és okostelefonok bemutatásával egy újabb szintre emelkedett mind pénzügyileg mind tudásilag. A méretek abszolút dominálni fognak, pénzünk nem igazán lesz a megvásárlásukra és persze csak az egyikőjük halmozza el Magyarországot a többitől leginkább csak külföldről lehet újdonságokat szerezni. Ámde elég a szófecsérlésből, nézzük, mit hoztak össze.



Szóval, mint azt tudjuk múlt héten a Microsoft bemutatta új tervezésű Lumia 950 és 950 XL telefonjait és Surface Pro 4 és Surface Book tabletjeit, amikkel igyekszik így év végére felzárkózni a Google és Apple után. Ezen gépek meglehetősen erősre és vékonyra sikerültek, szóval már csakis a a mérnökök ügyességén múlik menyire is lesznek tökéletesek. Az Apple pedig egy új Ipad Pró-val lépett a laptopok mezejére és bár a kinézete lenyűgöző, sajnos, az árából kiindulva csak a kiválasztottak fogják megízlelni eme pixelcsodát.


Ha jobban szemügyre vesszük az új példányokat, akkor azt is láthatjuk, hogy a Microsoft leginkább a laptokokat használta alapként és azokból igyekezett okostelefont csinálni azonban ez annyira nem vált be mivel egy kicsit túlsúlyosak lettek a kicsikék. A Google pedig egyenlőre láthatóan ügyesebben lavírozik a telefonok területén, mint a nagy méretű kijelzőkön, ez abból is látszik,hogy a Pixel C nevű tabletjük inkább hasonlít egy Tajvani laptop hibrid. Mindemellett azt is meg kell említeni, hogy hiába a jó hardver egy platform sikerességéhez az appok is jelentősen hozzátesznek, amiben a Google és az Apple jelenleg abszolút Caesar hiszen előbbinek 1,6, utóbbinak 1,5 millió app kapható a boltokban. A Microsoft nem árulja el a számokat de mindenki tudja, hogy levannak maradva mint a borravaló. Azonban, azt is fontos megemlíteni, hogy hála a Windows 10-nek erős fellendülés elé néz a Microsoft és így a következő években akár komoly felzárkózást is elérhet.

Optikai tuning

Ezek mellett még vannak fontos és említésre méltó dolgok, amik szükségesek, hogy sikerre vigyünk egy okostelefont vagy bármilyen okos kütyüt. Az egyik ilyen, a fényképezés. Ebben a Microsoft a Nokiától sok okosságot örökölt, ám a prímet így is az Apple viszi, aminek az átlátható IOS felülete abszolút verhetetlen. Ugyanígy fontos a rendszerbeállítás is. Ebben mindnek van erőssége és gyengesége a Microsoft meghatja az őskövület Vezérlőpultját, ami már Kleopátra korában is gagyi volt, míg az IOS rendkívül kifinomult ebben is. Az Android ebben egy kicsit lemaradt de ez nem meglepő hisz a Google a mi személyes adatainkból él. Az adatforgalom vezérlése is hagy némi kvánni valót maga után Google és Microsoft színtéren, hisz míg androidon nehézkes beállítani és még akkor se mindig megbízható, addig Windowson túlságosan leegyszerűsített, vagy mindent letiltasz egyet se. Az IOS ebben is ver mindenkit, mindet egyesével lehet letiltani, így kezelést illetően olyan mint egy kifinomult Rolls-Royce. Manapság a biztonságot is erősen szem előtt kell tartani, amire mindegyik cég nagy energiát fektet és igyekeznek megoldani a biometrikus azonosítást, amire jelenleg talán az ujjlenyomatolvasó a legjobb megoldás. A keresés is fontos szempont, hisz senki nem szeret órákat tökölni valaminek a megtalálásával ez Androidon és IOS-en régóta nagyon jól elérhető és ezúttal a Microsoft is felzárkózott, hisz mostmár a kereső gombbal nem csak neten, de a Windowson is keres.

Többen is használjuk ám

A következő nagyon fontos dolog a biztonság, hiszen manapság elég sokan próbálnak adatokat lopni, ráadásul egész egyszerűen annyi fontos információt tárolunk telefonon, hogy muszáj a tökéletes védelem. Ebben egyértelműen az IOS a király hisz nem elég, hogy be lehet állítani ki tartozik a családba, még azon belül különböző szinteket is lehet állítani. A windows ezzel szemben leginkább a fiókos megoldásban hisz, tehát akár 3-4 fiókot is rátehetünk a telefonunkra vagy tabletünkre. A Google pedig sajnos ebben nagyon gyenge. Nem lehet sajnos elég jól beállítani, vagy szinte mindent korlátozunk vagy szinte mindent bekapunk. 

Kapható-e nálunk?

Az utolsó fontos kérdés, hogy mi ebből kapunk-e egyáltalán valamit? Az Apple-nél természetesen egyértelmű, minden hardverét szokás szerint behozza, ám a többieknél erős a lemaradás. A Microsoft sajnos szinte egyiket se preferálja a Lumiákon kívül nálunk míg a Google szintén nagyon nem érdeklődik a magyar piac után.

Adatok


Nexus 5XNexus 6PiPhone 6SiPhone 6S PlusLumia 950Lumia 950 XL
Ár (16 GB)kb. 480 eurokb. 650 eurokb. 740 eurokb. 850 eurokb. 660 eurokb. 750  
MobilnetHSPA: 42,2/5,76 Mbps
LTE: 300/50 Mbps
HSPA: 42,2/5,76 Mbps
LTE: 300/50 Mbps
HSPA: 42,2/5,76 Mbps
LTE: 300/50 Mbps
HSPA: 42,2/5,76 Mbps
LTE: 300/50 Mbps
HSPA: 42,2/5,76 Mbps
LTE: 300/50 Mbps  
HSPA: 42,2/5,76 Mbps
LTE: 300/50 Mbps 
Méret147 × 72,6 × 7,9 mm159,3 × 77,8 × 7,3 mm138,3 × 67,1 × 7,1 mm158,2 × 77,9 × 7,3 mm145 × 73,2 × 8,2 mm   151 × 78,4 × 8,1 mm   
Súly136 gramm178 gramm143 gramm192 gramm150 gramm  165 gramm  
SIM-kártyananonanonanonano  nanonano  
Biometrikus beléptetésujjlenyomatujjlenyomatujjlenyomatujjlenyomatarcfelismerésarcfelismerés
Kijelző5,2 col
1080×1920 pixel
5,7 col
1440×2560 pixel
4,7 col
750×1334 pixel
5,5 col
1080×1920 pixel
5,2 col
1440×2560 pixel
5,7 col
1440×2560 pixel 
RendszerAndroid 6.0Android 6.0iOS 9iOS 9Windows 10Windows 10
CsipkészletQualcomm MSM8992
négymagos 1,44 GHz és kétmagos 1,82 GHz
Adreno 418 GPU
Qualcomm MSM8994
négymagos 1,55 GHz és négymagos 2 GHz
Adreno 430 GPU
Apple A9
kétmagos 1,84 GHz
PowerVR GT7600 GPU
Apple A9
kétmagos 1,84 GHz
PowerVR GT7600 GPU
Qualcomm MSM8992 kétmagos
1,82 GHz és négymagos 1,44 GHz
Adreno 418 GPU
  
Qualcomm MSM8994
négymagos 1,5 GHz és négymagos 2 GHz
Adreno 430 
Tárhely16 vagy 32 GB,
nincs kártyás bővítés
32, 64 vagy 128 GB,
nincs kártyás bővítés
16, 64 vagy 128 GB,
nincs kártyás bővítés
16, 64 vagy 128 GB,
nincs kártyás bővítés
32 GB, van kártyás bővítési lehetőség  32 GB, van kártyás bővítési lehetőség  
Kamerák12 mp (4608×2592)
2160p@30 fps videó
5 mp
12 mp (4608×2592)
2160p@30 fps videó
8 mp
12 mp (4608×2592)
2160p@30 fps videó
5 mp
12 mp (4608×2592)
2160p@30 fps videó
5 mp
20 mp
(4992×3744)
2160p@30 fps videó
5 mp 
20 mp
(4992×3744)
2160p@30 fps videó
5 mp  
Wifi, bluetooth802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.2
802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.2
802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.2
802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.2
802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.1  
802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.1  
Akku2700 mAh,
nem cserélhető
3450 mAh,
nem cserélhető
1715 mAh,
nem cserélhető
2750 mAh,
nem cserélhető
3000 mAh  3340 mAh  


Nexus 9iPad mini 4iPad ProPixel CSurface Pro 4Surface Book
Ár (legolcsóbb változat)
még nincs hivatalos európai ár,
csillaggal jelöltük a becslésünket
kb. 400 euro 389 euro (16 GB)800 euro (32 GB)*
billentyű: 170 euro*
toll: 100 euro*
kb. 500 euro (32 GB)*900 euro (32 GB, tollal)*
billentyű: 130 euro*
1500 euro (128 GB)*
MobilnetHSPA: 42,2/5,76 Mbps
LTE: 150/50 Mbps
HSPA: 42,2/5,76 Mbps
LTE: 150/50 Mbps  
HSPA: 42,2/5,76 Mbps
LTE: 150/50 Mbps  
 ?-    -
Méret228,2×153,7×8 mm
  
203,2×134,8×6,1 mm  305,7 ×220,6×6,9 mm  201,4×292,1×8,4 mm
  
232,1×312,3×13-22,8 mm
  
Súly425 gramm a wifis
436 gramm az LTE-s
299 gramm a wifis,
304 gramm az LTE-s 
 713 gramm a wifis
723 gramm az LTE-s 
 ?766-786 gramm  1515/1579 gramm  
SIM-kártya nano nano   nano  --  -  
Biometrikus beléptetés-ujjlenyomatujjlenyomat ?ujjlenyomat  arcfelismerés  
Kijelző8,9 col,
1536×2048 pixel  
7,9 col
1536×2048 pixel
12,9 col
2048×2732 pixel  
10,2 col
 2560×1800 pixel 
12,3 col
2736×1824 pixel 
13,5 col
3000×2000 pixel  
RendszerAndroid 6.0-ra frissíthető  iOS 9.0.2iOS 9.0.2 Android 6.0 Windows 10 Pro Windows 10 Pro  
CsipkészletNvidia Tegra K1, kétmagos 2,3 GHz
Kepler DX1 GPU
Apple A8, kétmagos 1,5 GHz
PowerVR GX6450 GPU
2 GB RAM
Apple A9X
4 GB RAM 
Tegra X1 és Maxwell GPU
3 GB RAM
Intel Core M3, i5 vagy i7
Intel HD 515, 520 vagy Iris grafikus kártya
4, 8 vagy 16 GB RAM 
Intel Core i5 vagy i7
Intel HD 520 vagy Nvidia GeForce 
Tárhely16 vagy 32 GB  16, 64 vagy 128 GB 32 vagy 128 GB  32 vagy 64 GB128, 256, 512 GB vagy 1 TB  128, 256, 512 GB vagy 1 TB  
Kamerák8 mp, 1080p@30fps
1,6 mp, 720p 
8 mp, 1080p@30fps
1,2 mp, 720p
8 mp, 1080p@30fps
1,2 mp, 720p  
 ?8 mp, 1080p
5 mp, 1080p 
8 mp, 1080p
5 mp, 1080p 
Wifi, bluetooth802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.1
802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.0  
802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.0  
802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.0    
802.11 a/b/g/n/ac
BT 4.0  
Akku6700 mAh   5124 mAh   ? ??, 9 óra videózás?, 12 óra működés  



Forrás: index




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése