keresés

2013. november 1., péntek

Néhány érdekes digitális gyűjtemény

Hazánkban többféle területen is létrehoztak digitális gyűjteményeket. Ez az írás áttekint néhányat a jelentősebbek közül.
A NAVA (Nemzeti Audiovizuális Archívum) 2006 óta működik, és a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Nonprofit Kft. működteti. Ez "a magyar nemzeti műsorszolgáltatói kötelespéldány-archívum", amely audiovizuális tartalmakat gyűjt, feldolgozás, illetve megőrzés céljából. Gyűjteménye több televízió- és rádió csatorna műsorait tartalmazza, emellett különgyűjteményei is vannak. A NAVA honlapján kereshetünk az archívumban és a különgyűjteményekben, megtalálhatjuk az ún. NAVA-pontok listáját, valamint itt tudhatunk meg  minden fontos információt erről a gyűjteményről.
A 2008-2009-ben indított MDK (Magyar Digitális Képkönyvtár) célja, hogy elérhetővé tegye a könyvtárak összegyűjtött, digitalizált képanyagát. A projektet az Országos Széchenyi Könyvtár irányítja, és ma már több, mint 50 intézmény vesz részt benne. Ismertetését a honlapján találjuk meg, ahol keresni és böngészni is lehet, ezen kívül a résztvevő könyvtárak listája is megtekinthető.
A DIA (Digitális Irodalmi Akadémia) a kortárs magyar irodalom gyűjteménye, amely a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz tartozik, és 1998-ban hozták létre. Honlapján a művek teljes terjedelmükben olvashatóak, és több úton is megtalálhatóak. Itt keresni és böngészni is lehet, tájékoztatást kapunk a frissítésekről, valamint híreket, interjúkat olvashatunk.
A Diafilmmúzeum az egyetlen olyan magángyűjtemény Magyarországon, ahol diafilmeken kívül vetítőgépeket és más, kapcsolódó dokumentumokat is őriznek. Honlapján olvashatunk a diavetítésről, kereshetünk, böngészhetünk, és diafilmeket nézhetünk meg, de még nem találjuk meg a gyűjtemény összes darabját. Az a cél, hogy az egész gyűjtemény elérhető legyen a honlapról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése