keresés

2020. február 25., kedd

Valosággá vált sci-fi történet: Digitális diktatúra Kínában



Kína társadalmi jogokhoz való viszonyát manapság sok kritika éri. Míg a nyugati embert védi a személyiségi jog, Kínában tömegesen figyelik meg az embereket és gyűjtik be személyes adataikat, teljesen legálisan. Mindez az újításoknak köszönhető: ami egy évtizeddel ezelőtt meg csak merész ábrándozásnak tűnhetett, az ma már a mindennapi élet részévé vált  Kínában. A keleti ország lakóinak élete mára a technológiától függ.


Kreditrendszer és arcfelismerő kamerák
A négy évvel ezelőtt tervezett, és azóta tesztjelleggel működő programot idén indították el. A több mint 200 millió megfigyelőkamerának köszönhetően a kormány könnyedén kémkedhet polgárai után. Arcfelismerő technológiájának köszönhetően, nemcsak az ittasan vezetőket és az esetleges bűncselekmény elkövetőket tudják hatékonyan lekapcsolni.
(Kérdés persze, hogy az új rendszert mennyire nehezíti meg a jelenleg is tartó koronavírus, ugyanis Kína két tarományában már kötelező az arcmaszk viselése, és a nagyvárosokban szintén rengetegen hordják ami számos mindennapi rutinjellegű szolgáltatást lehetetlenít el.)
Az új kreditrendszernek köszönhetően ugyanis a személyeket begyűjtött adataik alapján egy 800-900 pontos skálán pontozzák, ami alapján eldöntik a társadalom mely pontján kap helyet. Minél több pontot kap valaki, annál jobban tetszik a kormánynak a viselkedése. Viszont a pontok mást is mutatnak. Aki szimpatikus a kormánynak, az gyakorlatilag bárhová utazhat, míg aki nem, annak helyzetét annyira megnehezítik, hogy egy egyszerű vonatjegy megvásárlásától is eltiltják. Ennek hála az új rendszer a tavalyi adatok alapján máris 23 millió embert tiltott el az utazástól, akik sem repülőre, sem vonatra nem szállhatnak.

Mitől függ a pontszám
Na de mit is néz pontosan a program az emberek pontozásakor? Mindent. A korábbi tanulmányokat, orvosi adatokat, bűnügyi feljegyzéseket, állambiztonsági értékeléseket, szociális kapcsolatokat és még a vásárlási szokásokat is. Ha valaki például vásárol egy üveg bort, azzal ront a pontszámán, mert ez egy függőségre utaló magatartás, míg ha pelenkát vesz, az feljebb tornázza a kreditjét, mert felelősségteljes magatartást sugároz.


Deadbeat Map
Ezeken az alapokon fekszik egy új rendszer is, amit Hopej tartományban élesben is kipróbáltak. Ennek az applikációnak az a funkciója, hogy riaszt, ha 500 méteres körzetben hitelét törleszteni képtelen ember tartózkodik. Egy ilyen rendszer nemcsak veszélyes, de megalázó is lehet. Ahogy a személy a közelbe ér,  rá lehet kattintani az avatarjára és megnézni a nevét, a személyi nyilvántartási számát és azt is, hogy hogyan szedte össze a tartozását. 


Kérdőjeles hatékonyság
Habár a hivatalos magyarázat a megfigyelésre hivatkozik, ez mégsem tűnik annyira hatásosnak. Az új rendszer egyelőre a rendőröknek sem elég kifizetődő. A jelenlegi kamerák ugyanis nem tudnak azonnal, a helyszínen azonosítani egy bolti tolvajt. A rendszernek az adatok feldolgozása jelenleg egy hetébe telik, addigra a személy pedig már messze jár.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése