keresés

2024. október 8., kedd

Játék vagy üzlet? Az e-sport több tízmilliárdos piaca

Az úgynevezett e-sport, vagyis a videójátékokkal a játékosok, vagy ha úgy tetszik, „sportolók” egymással történő viaskodása minden bizonnyal hasonlóképpen nem mentes az adrenalintól és a virtustól, miként a klasszikusabbnak tekinthető sportok sem. Van azonban az e-sportban valami, ami olyan ijesztő egyszerűséggel tárja elénk a vonzónak talán nem minden szempontból tekinthető jövőt, amilyen jóstehetséggel az olümposzi sportok nem jeleskedhetnek. Ennek az egyediségnek a Kierkegaard-i mélységgel szöges ellentétben álló iránya tehát mindenképpen figyelemre méltó valami, még akkor is, ha nem tudjuk vagy akarjuk azt megállapítani, hogy mi. Nem vonnék párhuzamot, de az e-sportról egy bizonyos, nem éppen egészséges tartalmú és árulkodó nevű energiaital is az eszembe jut. Aminek most nem írom ide a nevét, mert nem dobnám fel a labdát, legfeljebb virtuálisan. Pumpkin heads.

Torzsás "torzsi" Ádám
Fenti két angol szó magyar jelentésének semmi köze a videójátékosok világához vagy magukhoz a videójátékokhoz. Sőt, az energiaitalok milliárdos gyártóihoz sincs köze. Miért van akkor a két szó ott ahol van? Azért, mert a művészi kifejezés eszköze. Sok ilyen szó, kifejezés vagy mondat van. Ideírok egyet magyarul is. A következő lesz, Aki még tanult az általános iskolában oroszul, az megtanult a sorok között olvasni.

Fenti kis felütéshez azért mégiscsak több tényező vezetett. Az egyik például a hír, hogy szülői felügyeleti eszközt kapott a Fortnite. Aki nem tudná, a Fortnite az Epic Games által fejlesztett és 2017-ben kiadott videójáték, azóta már több verziója is van.

MÉG NINCS KÉSZ! FOLYT. KÖV.

 





Adware és malvertising

1994, október 27-ét írunk és az interneten megjelenik az első reklám, a Hotwired.com oldalán. Ettől a pillanattól kezdve gyökeresen változik meg a reklámozás azon formája, amelyet addig ismertek.

 - ide valami szép átvezető a malvertisingba -




Az internetes reklám története

Az első reklámok még csak emailekre és banner reklámokra korlátozódtak (amely már akkor sem volt sikeres), azonban ahogy egyre népszerűbb és széleskörben elterjedté vált, a cégek felismerték az internetben rejlő potenciált, amely további fejlődéséhez vezetett, így születtek meg például a pop-up, azaz felugró reklámok. Mivel mérhetetlenül bosszantó volt, hogy a felugró reklámok a legtöbb esetben eltakarták a böngészett oldalt/ információt, az "evolúció" következő pontja a pop-up adblocker-ek kifejlesztése, amelyek megakadályozták ezen fajta reklámok megjelenését.  A reklámozás ezen formája a mai napig használatos,  jellege ellenére is.

Talán az egyik, ha nem a legnagyobb mérföldkő a reklámozás történetében a különféle keresőmotorok létrejötte.

2000-es évek

youtube létrejön

2010- ai szélesebb használata a reklámozásban

2014 open rtb protocol

2017 gdpr

2020 után napjainkig

Az Adware és a Malvertising

a kettő közötti különbség

Mi az az adware? - káros-e, a legális oldala

Mi a Malvertising? - formái, hogy is néz ez ki





https://adtechbook.clearcode.cc/history-advertising-technology/

https://itmunch.com/online-ads-a-history/

https://en.wikipedia.org/wiki/Adware

https://www.kaspersky.com/resource-center/threats/adware

https://www.crowdstrike.com/cybersecurity-101/malware/malvertising/

https://www.avast.com/c-what-is-malvertising-how-to-stop-it

https://www.crowdstrike.com/cybersecurity-101/adware/

https://www.theatlantic.com/technology/archive/2017/04/the-first-ever-banner-ad-on-the-web/523728/

https://www.researchgate.net/publication/373252965_ONLINE_ADVERTISING_ _HISTORY_EVOLUTION_AND_CHALLENGES

https://www.techtarget.com/searchsecurity/definition/adware#:~:text=Adware%20is%20any%20software%20application,on%20the%20program's%20user%20interface.

https://adtechbook.clearcode.cc/history-advertising-technology/

https://www.reddit.com/r/Anticonsumption/comments/12kj9xl/i_absolutely_hate_how_the_internet_is_now_covered/

(Az internetes, azaz online reklámok a promóció olyan eszközei, amelyek a világháló adottságait kihasználva juttatják el a marketinges üzeneteket a vevőkör felé. Ide tartoznak a banner reklámok (grafikai reklámok), a közösségi médiában megjelenő reklámok, a csoportosított reklámok, az e-mailes marketing és azon káros formája, a spam is.)

2024. október 3., csütörtök

Linux Fejlődése és Jelentősége napjainkban - (template)

 Linux Története:

coming soon...


Linux Fejlődése:

1. terminál alapú oprendszerek

2. minimalista, grafikus distrok

3. meme distro - k kora

4. modern distrok

 

Linux napjainkban:

manapság egyre több videós javasolja, hogy Windows helyett használjunk Linuxot.

de miért lehet ez ?

- Windows rossz döntései (copilot ai, blue screen day)

- Windows - al ellentétben a Linux INGYENES,

- illetve open sourcefelépítése miatt sokkal jobban lehet szebélyre szabni.

- széttagolt oprendszer, minden eszközre és célra van egy disztribúció.


Tévhitek a Linuxal kapcsolatban:

- Linux csak a terminálból áll, tudni kell a commandokat, hogy boldogulni tudj...
  nem, a modern distro - knál már mindenre van grafikai felület. az előfordulhat, hogy
  bizonyos hibák megoldásához használlni kell a terminállt, de ezekben az esetekben a
  kellő command sor fent van az interneten, egy gyors keresés után könnyen megtalálható

- Linuxra nincsenek programok
  ez így nem igaz, linuxra nincs hivatalos portja a legtöbb programnak, azonban
  linuxon vannak olyan programok, amikkel futtatni tudsz majdnem bármilyen
  alkalmazást...

- Linuxra nincsenek Driverek
  de vannak, csak a legújabb GPU - knak kell pár hónap, mire érkeznek hozzá driverek.

https://gs.statcounter.com/os-market-share/desktop/worldwide

https://www.youtube.com/watch?v=a9ZSLNbgF14

További Ritka Operációs rendszerek:

- Solaris

- Free BSD

- Temple OS

2024. október 1., kedd

Napjaink televíziója - Nő a streaming szolgáltatások befolyása


Zenei streaming







A befektetők negatív vélekedését elsősorban a gyenge kínai adatok erősítették, ami önmagában is érdekes történet. Mint Pletser Tamás mondja, Kína elég erős az elektromosautó-piacon, így a kisebb személyautóknál az elektromos hajtás hódít, míg a kamionoknál az LNG, vagyis a cseppfolyósított földgáz mint hajtás. Kína ezt részben pont az OPEC miatt támogatja.
 Kínának ugyanis elege van abból, hogy kiszolgáltatott az exportáló országok szervezetének, amely amint gyengébb az ár, visszafogja a termelést, és így megint megpróbál áremelkedést kikényszeríteni. Az LNG-piacon nincs ilyen kartell, ráadásul Katar, Ausztrália, az Egyesült Államok és Mozambik is akkora fejlesztéseket jelentett be, hogy nagyon megnőhet a közeljövőben a kínálat.

Letöltenél egy kocsit? - A fájlmegosztás története (P2P, torrent)

(work in progress/to be edited)



kép forrás

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum. 

for later:
https://www.diigo.com/profile/fodorjanos/p2p
https://www.diigo.com/profile/fodorjanos/copyright

Geolokáció és térképalkalmazások

 A térképeket már nagyon régóta használják az emberek a tájékozódáshoz, a digitalizálás fejlődésével a térképek használata is fejlődött. 

A geolokáció meghatározza a hollétünket és hozzájárul az utazásunkhoz. Segítségünkre van, ha ismeretlen helyen járunk és valamit keresünk. 

Sokak szerint ugyanakkor vannak hátulütői. 2012-ben kutatók megkérdeztek 1000 embert, hogy mitől tartanak és a legtöbben attól féltek, hogy a hirdetők illetéktelenül juthatnak hozzá az adatainkhoz

e-book

 

A kép forrása
Az e-book...




Alcím



A Microsoft a gaming világában napjainkban

A Series-család (balról a Series S, jobbról pedig a Series X): ismét elmaradt az áttörés.
(Forrás: SimpleGamer)
A redmondi techóriás mára megkerülhetetlen a mindennapjainkban. Számos számítógépen és laptopon fut világszerte a Windows különböző operációs rendszerei. Azonban a technikai nagyhatalom erősen jelen van a gaming piacon is. És itt nem csupán a különböző Xbox konzolokra és a Game Pass szolgáltatásra kell gondolni, hanem a számos, általuk birtokolt videójáték franchise-okra is (Halo, Minecraft, Call of Duty, Age of Empires stb.). Jelen blogbejegyzés, a teljesség mellőzése mellett, csupán a Microsoft gaming szféráját érintő néhány fejleményt ismertet röviden, ami az elmúlt időkben történt.

Egy újabb elveszett konzolgenerációs háború

A jelenlegi, azaz a 9. konzolgeneráció 2020-tól kezdődött, amikor mint a Microsoft, és mint a Sony egy-egy új termékcsaládot dobott a piacra. A generációnál már nem volt kérdés a natív 4K felbontás, de számos újítást hozott a konzol gamingbe (mint például a ray tracing-et). A redmondiak az Xbox Series-családdal próbálta megnyerni a videójátékok szerelmeseinek a szívét, ami, ellentétben a konkurens cég Playstation 5-jével, két, grafikailag teljesen eltérő teljesítményű konzolt takar: az erősebbik (azaz a generációs standard-nak megfelelő) Series X-et és a gyengébb (1440p felbontásra optimalizált), de jóval olcsóbb Series S-et. Ez utóbbi abban is eltér a "nagy testvértől", hogy nem rendelkezik lemezmeghajtóval (bár a PS5-nél is van ilyen típus, de erejükben nem térnek el egymástól).

A Playstation 5 Pro: a rivális jó erőben van.
(Forrás: IGN Hungary)

Azonban mára egyértelművé vált, hogy a Microsoft ebben a konzolgenerációban is alulmarad a Sonyval szemben. Ezt nemcsak a negatív jóslatok is jelzik, hanem az eladások is. 2024 júniusáig 28,3 millió Series-konzol fogyott el a megjelenése óta, szemben a PS5 61,7 milliójával. A 2024-es üzleti évet a Microsoft videójáték részlege pedig úgy zárta le, hogy a hardvereladások az ezelőtti üzleti év utolsó negyedévéhez képest 42%-al kevesebb forgalmat teremtettek. A Series-család helyzete annyira rossz lehet most, hogy állítólag már Európában is visszafogják forgalmazásukat. Ennek ellenére a redmondiak nem akarnak lemondani a konzolgyártásról. Az év folyamán a jelenlegi Xbox-ok újabb változatai érkeznek, de ezek vagy színben, vagy a meghajtó meglétében, vagy a tárhelyben fognak eltérni az alapmodellektől (eközben a Sony nemrég bejelentette a jobb teljesítményű PS5 Prót). Manapság pedig hírek keringenek arról, hogy készülőben van egy hordozható Xbox-konzol is, amit tekinthetünk egy válasznak a manapság egyre előretörő handheld gaming PC-kre is.


Az évszázad (nem problémamentes) üzlete

Habár a Microsoft rendelkezik saját videójáték franchise-okkal (Halo, Forza, Age of Empires stb.), az évek folyamán számos céget vásárolt fel, amely tovább szélesítette a redmondiak portfólióját (mint például a Mojang-ot /Minecraft/ és a Bethesdát /The Elder Scrolls, Fallout stb./). Ám a legutóbbi "zsákmányuk" nem hogy óriási volt, hanem komoly félelmet is előidézet. Ez volt az Activision Blizzard felvásárlása.

Az akvizíciót 2022. január 18-án jelentették be, melynek értéke 68,7 milliárd dollár volt. Így a techóriás olyan jelentős franchise-okhoz juthat így, mint a Call of Duty (amelynek jövője a későbbiekben központi kérdéssé vált az ezutáni vitákban) és a Warcraft. De a gaming nagyhatalom révén szerettek volna erőteljesen részt venni a mobiltelefonok nyújtotta piacon is (pl. a Candy Crush-al). Az üzletet 2023. június 30-ig szerették volna lezárni ugyan, de ennek megvalósulását egyes helyi hatóságok, valamint fő riválisuk, a Sony késleltették. A trösztellenes szervek inkább a gaming piac egyensúlyát érintő esetleges negatív hatásai miatt aggódtak. A japán konkurens eleinte, többek közt az Activision játékok multiplatformságát várta el a Microsofttól. De később a Sony komoly aggódalommal nézte az akvizícióval kapcsolatos híreket, és mindent megtett annak érdekében, hogy meghiúsoljon a rivális ezirányú terve. A redmondiak se hagyták magukat a japán óriás vádjaival szemben, aminek köszönhetően egy kisebb "konzolháború" alakult ki a két fél között.

Az üzlet egyik nagy (és hazai) ellenzője az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (a későbbiekben FTC) volt, ami 2022 végén pert indított ellenük (részben egy hamis érv nyomán), akik később is igen kritikusan állt a nagy üzlet nyélbe ütésével szemben. Júliusban egy másik pert veszítettek az akvizícióval kapcsolatban, aminél sikertelenül lebbeztek fel. A Microsoft egy július 18-ai beadványával végül sikerült elérnie, hogy az augusztus 2-ára tervezett első meghallgatását, ami az akkor még érvénybe lévő trösztellenes perhez kapcsolódott, leállítsák. Így hazai pályán is szabad lett az út az egyesüléshez, aminek az FTC továbbra sem örül.

Szintén komoly akadályként mutatkozott az Egyesült Királyság Verseny- és Piacfelügyeleti Hatósága (a későbbiekben CMA) is. A britek 2023. április 26-án, akik egy kicsit korábban enyhítettek álláspontjukon, nemet mondtak az akvizícióra, mivel féltették a felhős játékpiacot a Microsoft megerősödésének a negatív hatásaitól. Ennek talaján még az Európai Bizottság későbbi döntését is kritizálták (lépésükre brüsszeli részről is jött kritika). Végül október 13-án a CMA is rábólintott a redmondiak grandiózus tervére.

Az üggyel az Európai Bizottság is foglalkozott, ami szintén aggodalommal tekintett az akvizícióra. Az Unió ezért 2023 elején trösztellenes figyelmeztetést küldött a Microsoftnak. De az EB végül május 15-én rábólintott az óriási üzletre.

A félelem elkerülése és az üzlet megvalósulásának az érdekében többször is kijelentették, hogy az Activision Blizzard tartalmai továbbra is elérhető lesz más platformon is. Ennek keretében megegyezett a gaming piac más szereplőjével is. Például a Nintendo részére 10 évre biztosították, hogy konzoljaikon is megjelenhessen a Call of Duty játékai. Sorsdöntőnek viszonyult a Ubisofttal kötött megállapodás, melynek értelmében a francia fél 15 évre megkapta az Activision streaming jogait. Ezeknek is köszönhető volt, hogy végül 2023. október 13-án hivatalosan is tulajdonukba kerülhessen az Activision Blizzard. Az akvizíció meghozta a hatását: a 2024-es üzleti év második negyedévében, többek közt, a Microsoft gaming részlege, a cég történetében először, több bevételt hozott (7,11 milliárd dollár) a Windowsnál (5, 26 milliárd dollár). A következő negyedévben pedig 17%-al emelkedett a bevétele a  Microsoft Gaming-nek (15,6 milliárd dolláros bevétel), amely szintén a "zsákmánynak" köszönhető.


"Play More Games, No Console Needed", avagy az Xbox Game Pass napjainkban

A Microsoft gaming portfóliójának egyik húzóága kétségtelen, hogy maga az Xbox Game Pass, amely révén számos játékot tölthetünk le ingyen Xbox konzolokon és számítógépeken. Hasonlóan a Netflixhez és más filmes streaming szolgáltatásokhoz, itt is egy állandóan frissülő, de tartalmas portfóliót biztosít az előfizetők számára. A techóriás évente egy milliárd dollárt költ el évente annak érdekében, hogy külsős fejlesztőák játékai is jelenhessenek meg rajta. Egy 2024-es jóslat szerint, 10 év múlva elérhetik a 200 millió előfizetőt. Maga a szolgáltatás számos eltérő tartalmú és árazású csomagot foglal magában (a fejezetben feltüntetett árak a blogbejegyzés írásának napjának a viszonyait mutatja be). Xbox tulajdonosoknak két "konzol-exkluzív" lehetőség is van: a Core és a Standard. Az előbbiért 2500 forintos havidíjat kell fizetnünk, amellyel mintegy 25 címmel tudunk ingyen letölteni, és online is játszhatunk az ezzel lehetőséggel rendelkező, általunk megvásárolt játékainkkal (a free to play kategóriásokkal persze előfizetés nélkül is ingyenesen). Utóbbi tulajdonság a modern konzolok nagy hátránya. Emellett exkluzív akciók és ajánlatok is járnak az előfizetők számára. A drágábbik csomag, a Standard szinte ugyanazt kínálja, mint az olcsóbbik, de elérhetővé teszi a Game Pass szinte egész játékkönyvtárát. Mindezért cserében havi 4090 forintot kell fizetnünk. A számítógépes gaming közösségnek is biztosítva van egy, az utóbbihoz hasonló csomag, de jóval több tartalommal. Azonnal játszhatnak az Xbox Game Pass-en a megjelenés napján megjelenő játékokkal (ezen fejlemény ebben az év újdonsága), és hozzáférést kapnak egy másik gaming szolgáltatáshoz, az EA Play-hez. Ez nekünk csupán 3600 forintba kerülne havonta. A legdrágább elérhető csomaghoz mindkét tábor hozzá juthat: az Ultimate-hez. Ez az 5490 forintnyi havidíjas "nehézfiú" már megadja azokat a plusz tartalmakat a konzolosoknak, amitke a Standard nem biztosított: az azonnali hozzáférést az új játékokhoz (2024 óta nem tartalmazza) és az EA Play-t. Ezek mellett exkluzív előnyöket, valamint felhős alapú játékot biztosít. Utóbbi esetében különböző eszközökön streamelhetünk játékokat, amelyhez elegendő egy kontrollert (esetleg billentyűzete és egeret) beszerezni. Azonban olyan hír is felröppent ez év folyamán, amely újabb lehetséges Game Pass-csomagokról szólt. Az egyik kizárólag felhős szolgáltatást tartalmaz, de a játékok felett digitális tulajdonjogot is gyakorlhatunk. De szóba kerültek itt a reklámok bevezetéséről is.



Mint ahogy korábban is szó volt róla, a szolgáltatás nem csupán Xbox-konzolokon és számítógépen érhető el. A legdrágább csomagnak köszönhetően akár mobiltelefonokon és tableteken is streammelhetünk játékokkat. De elérhetővé vált a Samsung televíziójain és a Meta Quest VR készülékeken is. Azonban 2024 júniusában egy újabb eszköznél is bejelentették az Xbox Game Pass Ultimate elérhetőségét: az Amazon Amazon Fire TV Stick TV okosító eszközénél (pontosabban a 4K Max és a 4K változatoknál). De elérhető a multinak egy másik eszközén, a Fire TV Cube-on is. Már jól párszor jelezték a Microsoft részéről, hogy szolgáltatásukat minél több platformon szeretnék elérhetővé tenni. Talán nem véletlen hogy az utóbbi bejelentés címében is ez szerepel: "Play More Games, No Console Needed".


Lesz-e Halo Playstation-ön?

Ha belecsöppenünk egy olyan vitába, amely arról szól, hogy vajon melyik konzol a jobb, akkor biztos elhangzik pro-kontra érvként az általuk kínált játékportfólió. Egy játék megjelenhet kizárólag egy, vagy több helyen is, de előbbi esetben számos oka lehet. Ez lehet az adott platform saját alkotása, és megeshet, hogy egy másik cég terméke, ideiglenesen vagy végleg, válik konzol-exkluzívvá. Habár az Xbox esetén is fennállhatnak ezek, a Microsoft ezen most változtathat.

Az a tény, hogy a techóriás gaming franchise-ainak egy adott terméke nem csak PC-n vagy az Xboxon jelenik meg, nem újkeletű dolog (az Age of Empires 2 például megjelent Playstation 2-n is). Egyesek (mint a Minecraft) továbbra is megmaradtak multiplatformúnak. Akkor valóban jogos a kérdés, hogy a mostani fejlemény mitől lenne olyam különleges?

Már a bejegyzés megírásának évének az elejétől kezdve lehet olvasni olyan híreket, amelyek arról szólnak, hogy a redmondiak akár saját játékaikat is elérhetővé teszik a konkurens konzolokon. Köztük olyan ikonikusan az Xbox-hoz köthető franchise-al egyetemben, mint a Gears of Wars. A híresztelés annyira rendkívüli volt, hogy egyes felhasználók emiatt elkezdtek elfordulni a Microsoft konzoljától. A pletykák végül igaznak bizonyultak, és négy játék (Grounded, Pentiment, Hi-Fi Rush, Sea of Thieves) valóban elvesztették exkluzívitásukat. Eközben a legújabb Doom (melyet szintént a redmondiak birtokolnak) is teljesen multiplatform címként jelenik meg 2025-ben; és még a Bethesda közelegő Indiana Jones-játéka sem fog xboxos és PC-s játékként piacra kerülni.

A Sony-nak nem ismeretlen a Microsoft játékai.
(Forrás: Amazon.de)

Még az év folyamán kiderült, hogy a Microsoft radikálisnak tűnő lépéseinek hátterében a bevételek növelése áll. De meg kell jegyezni, hogy már korábban is megjelentek a részükről olyan kijelentések, amelyek kritikusan viszonyultak a konzol-exkluzívitással szemben. És mint már korábban is említésre került, hasonló szellemű megnyílvánulással és együttműködésekkel próbálták (sikerrel) elérni az Activision Blizzard akvizícióját. De szeretnék elérhetővé tenni az Xbox Game Pass-t a konkurens konzolokon is.

Még nem tudni, hogy vajon játszhatunk-e olyan Xbox-exkluzív játékokkal is majd Playstation-ön és a Nintendo konzoljaival, mint a Halo, de ezen tendenciák egy érdekes képet fognak mutatni a Microsoft ezirányú tevékenységének a jövőjéről. Márcsak az a kérdés, hogy ezek pozitív vagy negatív irányba viszik-e a redmondiak törekvéseit (elég gondolni a konzolgyártásuk válságos helyzetére is).

Közösségi alkalmazások könyvmolyoknak

Segítség, meghackelték a hűtőmet!

 


Internet of things - a dolgok internete

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum

A Microsoft története és jelentősége napjainkban


 

A Microsoft 2024-ben ünnepli fennállásának 49. évfordulóját, tehát hamarosan fél évszázados múltra tekinthet vissza ez a multinacionális óriáscég, amelyet piaci kapitalizációja révén a világ legnagyobb vállalataként tartanak számon, az Apple mellett. Az Egyesült Államok nyugati partján található Washington állam Redmond városában lévő vállalati központi irodákkal rendelkező Microsoft-ot 1975-ben alapította Bill Gates és Paul Allen. A cég elsősorban BASIC fordítóprogramok kifejlesztésére és azok értékesítésére jött létre, de rövid idő után, az 1980-as évekre már a személyi számítógépek (PC) operációs rendszerei piacán lett meghatározó és domináns szereplő az általa kifejlesztett MS-DOS révén, amelyet a Windows követett 1983-ban.

Az elmúlt közel 50 év során a PC olyan csodálatos és hatalmas tudású eszközzé fejlődött, amely számtalan területen nélkülözhetetlenné vált napjainkra, legyen akár szó a kommunikációról, a szórakozásról, vagy a munkavégzés hatékonyságának javításáról. A Microsoft a közel fél évszázad alatt egy programozási eszközöket előállító kis cégből a szoftverek kiemelkedően széles palettáját fejlesztő globális nagyvállalattá fejlődött. Ha rövid történeti áttekintésként felsoroljuk a Microsoft által fejlesztett és előállított termék- és szolgáltatás márkaneveket, akkor a következő impozáns listát kapjuk (időrendben, a teljesség igénye nélkül): MS-DOS 1.0, Office, Windows 3.0, Windows 95, Windows 98, Windows 2000, Office XP, Windows XP, Xbox, Windows Server 2003, Microsoft Office System, Xbox 360, Windows Vista, Windows Server 2008, SQL Server 2008, Visual Studio 2008, Bing, Windows 7, Office 2010, Windows Phone 7, Microsoft Lync, Office 365, Skype (felvásárlás), Yammer (felvásárlás), Windows 8, Microsoft Surface, Outlook.com, Xbox One, Office for iPad, Nokia (felvásárlás), Office for Android, Windows 10, Edge, Office 2016, Lumia, Microsoft Cloud, Microsoft Dynamics 365, Surface Studio, Surface Dial, Surface Book, LinkedIn (felvásárlás), Microsoft Teams, GitHub (felvásárlás), HoloLens, Azure Space, Microsoft Viva, Microsoft Mesh, Windows 11, Windows 365, Nuance (felvásárlás), OpenAI (együttműködés), Microsoft Copilot, Activision Blizzard (felvásárlás).


Napjainkban a Microsoft alapvetően a mesterséges intelligencia (AI), a felhő (cloud), a hatékonyság- és termelékenység-növelés (productivity), a számítástechnika (computing), a játékok (gaming), és az applikációk (apps) fő területein kínál termékeket és szolgáltatásokat mind a magánfelhasználók, mind az üzleti felhasználók számára.

A hatékonyság-javítás témára aktuálisan jó példák azok a 2024-es fejlesztések a Microsoft 365-ben, amelyek az oktatásban, a tanulók és a tanárok számára egyaránt segítséget jelenthetnek a tanulás és a tanítás során. A Clipchamp révén a videó-készítés gyerekjátékká vált: az AI-támogatott automatikus videós tartalomkészítés, amely minden eszközön (mobil, asztali, webes) elérhető, új lehetőségeket nyit az iskolai projektmunkák terén. A Microsoft Teams is új funkciókkal bővült, amelyek fő motorja a generatív mesterséges intelligencia beépítése. Szintén az AI-integráció révén váltak még jobban használhatóvá a Teams-ben a személyre szabott tanulást elősegítő Reading Coach (szövegértés) és Progress in Maths (matematikai példák) funkciók. A Minecraft oktatási változata játékos tanulás révén és az AI alkalmazásával tanítja a tanulókat többek között a kiberbiztonságra és az AI etikus felhasználására. A Copilot pedig a tanárok munkáját tudja nagy mértékben megkönnyíteni: a GPT-4 alapú generatív AI funkciók jelentős terheket tudnak levenni a tanárokról mind az adminisztratív munkában, mind az előadások vagy vizsgafeladatok létrehozásában.


A mesterséges intelligencia nem csak az oktatásban, hanem az élet számos területén beépült mindennapjainkba. A munkahelyi felhasználás is jelentősen megemelkedett: a Microsoft és a LinkedIn által publikált 2024-es tanulmány szerint az emberek háromnegyede már használja az AI-t a munkahelyén, tehát 4 munkavállalóból 3 aktívan használ AI-alapú alkalmazásokat. A tanulmány szerint a jövőre nézve fontos új irányok bontakoznak ki, például a munkavállalók egyre nagyobb mértékben igényt tartanak az AI-ra, mert növeli kreativitásukat és időt és energiát tudnak vele megtakarítani, illetve az AI-hoz értő szakemberekre nagy igény mutatkozik a munkaerő-piacon, így új karrier-lehetőségek is nyílnak az AI révén. A Microsoft-hoz tartozó LinkedIn Learning több mint 600 AI-vonatkozású tanfolyamot kínál a felhasználóknak, illetve a LinkedIn az előfizetők számára AI-alapú támogatást biztosít a munkahely-kereséshez és a karrierépítéshez.

A Microsoft számára napjaink egyik kiemelkedő kihívása a kiberbiztonság kérdése, különös tekintettel az AI segítségével, illetve a felhőalapú rendszerek megtámadásával létrejövő csalásokra és visszaélésekre. A Microsoft legújabb kiberbiztonsági jelentése szerint az Egyesült Államokban például jelentősen elharapózott a bolti ajándékkártyák segítségével elkövetett csalások száma, amelyeket a csalók az ajándékkártya-rendszereket üzemeltető felhőalapú környezet megtámadása révén követnek el. A Microsoft a közelmúltban állított fel egy Red Team nevű csoportot, amelyben kiberbiztonsági szakemberek mellett neurológusok, nyelvészek, pszichológusok és nemzetbiztonsági szakértők is elemzik a csalók módszereit, és amely csoport az AI-t alkalmazó kiberbűnözői tevékenységek megfékezésére szakosodott.


Az Amazon fejlődéstörténete - Mit kínál ma az Amazon?



Kép forrása

I. Amazon története 

Az amazon mai felhasználói közül sokan már nem is tudják, hogy a világhírű cég online könyvesboltként kezdte meg működését 1994-ben. Az ötlet megálmodója az Új-Mexikói származású Jeff Bezos mindössze 30 évesen hozta létre a céget. Az Amazon nevet 2 okból adta vállalkozásának, „A” betűvel kezdődő nevet szeretett volna választanai, hogy vállalata az "abc" sorrendes találati listák élén tűnjön fel. A cég végül az Amazon folyóról kapta a nevét, abban a reményben, hogy nagyméretűvé és változatossá foglya kinőni magát. Ez meg is valósult ugyanis az elsődleges termékkínálata kiszélesedett. Az új logóban szereplő nyíl pedig nem véletlenül mutat az „a” betűtől a „z” betűig, A-Z-ig terjedő változatos termékkínálatukat szimbolizálja.  

II. Amazon Termékei, szolgáltatásai

1998 végére szélesítette ki a megvásárolható termékek listáját zenei, audiovizuális és egyéb termékekkel. Bezos azóta is minden érdekeltségébe tartozó területen igen szorosan követi a trendeket, és alkalmazkodik is azokhoz.

III. Amazon originals

Amazon Kindle

Az Amazon Kindle e-könyv olvasó termékcsalád, az Amazon által tervezett olyan hálózati képességekkel ellátott eszköz, mely szoftverének segítségével e-könyvek és más digitális adatok megjelenítésére használható. A cég igazi áttörését is a Kindle hozta meg 2007-ben. 
Előnyös funkciója, hogy az éppen olvasott szövegből kijelölhetünk egy szót, majd a beépített szótár segítségével megtudhatjuk annak jelentését. Az olvasót két Oxford szótárral feltöltve szállítja az Amazon. Lelkes felhasználók angol-magyar, német-magyar és francia-magyar szótárakat fejlesztettek, ezeket ingyenesen közzétették.



Amazon Prime Video

Amazon.com, Inc. előfizetéses Video on Demand over-the-top streaming és kölcsönzési szolgáltatása, amelyet önálló szolgáltatásként vagy az Amazon Prime előfizetés részeként kínálnak.



Amazon Go és 
Amazon Fresh

Amazon saját felhasználói számára megalkotott, kasszás és hagyományos kassza valamint önkiszolgáló kassza nélküli üzletei. Belépéskor az amazon alkalmazásban a felhasználó számára egyedileg generált QR kódot kell beolvasni, távozáskor a megvásárolt termékek végösszege pedig levonásra kerül kártyánkról. 


Az Amazon Go egy kisbolt-lánc az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban nyíltak eddig üzleteik. Az első Amazon Go-t Seattle-ben nyitották, meg nagyjából 170 négyzetméteren. Kínálatukban megtalálható frissen főzött kávé, reggelinek és ebédnek valók, nassolni valók, helyi pékáruk. Továbbá lehetőség van csomagvisszaküldésre is. Mindezt anélkül, hogy sorba állna az ember. Ezt hívja az amazon “Just Walk Out” technológiának.

Ügyfél azonosítás legérdekesebb módja a biotermikus azonosítás, ami Amazon One ID létrehozása után alkalmazható az üzletben, ekkortól elegendő a tenyerünket az olvasó fölé helyezni, és már be is enged a kapu. 


Amazon Go tesztelése



Az Amazon Fresh pedig fizikai üzletként és online üzletként is üzemel. Az amazon go- nál nagyobb alapterületű és tágabb termékkínálatú "grocery store"-nak megfelelő üzlet lánc. Készételeket és háztartási termékeket is árusítanak. 2007-ben élelmiszerbolti kiszállítási szolgáltatásként működött, együttműködve egyes élelmiszerboltokkal. 2017 márciusában az Amazon bejelentette az Amazon Fresh Pickup béta verziójának elindítását. Ez az Amazon Prime előfizetők számára elérhető szolgáltatás volt. Olyan üzleteket nyitottak, ahova a felhasználók online rendelés után, a kiválasztott időpontban mentek el átvenni a megvásárolt élelmiszereket. Az üzletlánc az amazon go-hoz hasonlóan az USA-ban és az Egyesült Királyágban található meg. 


Amazon Fresh összehasonlítása egy egyszerű kisbolttal

+ egyéb termékek, furcsaságok, érdekességek
Olcsó tech termékek
Az amazon legtöbbször eladott termékei

"Hasznos" termékek 10$ alatt

Magyar tesztelők 1.
 


Magyar tesztelők 2.







 


Neonomádok és homeworking

Az utóbbi pár évben életmódunk merőben új fordulatot vett: nagy tömegben jelentek meg a neonomádok és a homeworking igényével jelentkező munkavállalók, ami nemcsak az emberek munkához való viszonyát határozza meg, hanem a szociális kapcsolatokat is.

Kik azok a neonomádok?
A neonomádok olyan szakemberek, akik gyakran szabadúszóként dolgoznak kávézókból, az otthonuktól távol, akár a világ különböző részeiről is. Életmódjukből adódóan a munkahely nem kötődik egy adott helyhez, a munka és szórakozás határai könnyebben elmosódnak. Mivel a neonomádok állandó mozgásban vannak, komoly problémát jelenthet számukra a stabilitás hiánya, a munkahelyi kapcsolatok gyengülése. Ez az életforma a technológia fejlődésnek, a távoli munkavégzés lehetőségeinek és a globális gazdasági változásoknak köszönhető.

Home office iránti igény
Hazánkban az otthoni munkavégzés a világjárvány idején vált általánossá. A home office rengeteg előnnyel jár: csökkenti az ingázási időt, növeli a kényelmet, a rugalmasságot és a produktivitást. Hátránya ezzel szemben, hogy a munka és magánélet határai elmosódnak, a megfelelő időbeosztást megzavarhatja, a szociális interakciók hiánya miatt pedig elmagányosodásra ítéli az embert.

Jövő tendencái
A jövő munkavégzési trendjei a neonomád és homeworking köré épülnek. A cégek egyre inkább igyekeznek igazodni a munkavállalói elvárásokhoz, ugyanakkor az utóbbi 1 évben egyre több cég próbálja csökkenteni a home office-ban töltött napok számát.

Felhőalapú szoftverek, videokonferenciák 




https://forumviesmobiles.org/en/node/1755/printable/print

https://www.theguardian.com/commentisfree/2021/mar/07/homeworking-job-takes-over-life-office-grind-remote-working

https://geekbot.com/blog/10-reasons-to-work-from-home-and-improve-productivity/?k_id=&adgroup_id=&campaign_name_ad=21020883051&gad_source=1&gclid=Cj0KCQjwu-63BhC9ARIsAMMTLXQnKFp6d_35WCNJ7rmTQbbU_rF2x1vIhi7idS1CQEyvNh9_QnLyqTIaAolOEALw_wcB

https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1162908805000794

https://meetandworkshop.com/kik-a-freelancerek-startupperek-neonomadok/

https://meetandworkshop.com/kik-a-freelancerek-startupperek-neonomadok/



E-book helyzet







Kép forrása 


https://medium.com/@neged.ng/esettanulm%C3%A1ny-a-magyar-ebook-k%C3%B6nyvkiad%C3%A1s-helyzet%C3%A9r%C5%91l-aae4f1308003


https://magyar-irodalom.elte.hu/vita/vitaforum/palfi.html


https://ebookgyt.wordpress.com/ii-az-e-book-fogalma/

Szerkesztés appban avagy online

Ma a szerkesztés kifejezést meghallva egyszerre több dolog jut az ember eszébe. Dokumentum-, szöveg-, képszerkesztés és még sorolhatnánk.


Online szerkesztés előnyök és hátrányok

Elérhetőség szempontjából az online szerkesztők bármikor elérhetőek, viszont internetkapcsolathoz kötöttek. 
Az összes funkcióhoz nem mindig lehet ingyenesen hozzáférni, de vannak ingyenes programok alkalmazások is, melyek a használó igényeit megfelelően kielégítik. Igaz ma már nehezen lehet olyan alkalmazást vagy weboldalt találni, ahol ne lenne valamilyen szinten fizetéshez kötött a használat. 


Alkalmazások, amelyeket használat alapján ajánlok

Picsart Photo and Video Editor
Wattpad
Easy Notes
Collage Maker
+Fontify

Mesterséges Intelligencia – Az alkotás ellensége?



    A mesterséges intelligencia – rövidebb megnevezésén MI – kutatása az 1950-es években kezdődött. A "mesterséges intelligencia" kifejezést először 1956-ban használta egy híres amerikai számítástechnikai tudós.
    Ma már számos területen alkalmazzák a mesterséges intelligenciát. Többek között az ügyfélszolgálatban, a pénzügyben és az alkotásban. Chatbotok és virtuális asszisztensek segítségével az MI javíthatja az ügyfélszolgálati élményt, gyorsabb és pontosabb válaszokat ad a felhasználói kérdésekre. A pénzügyben a pénzügyi piacok elemzésére, a kockázatkezelésre és a csalások felderítésére alkalmazzák. Lenyűgöző képeket, grafikákat és egyéb művészeti alkotásokat hozhatunk létre vele.

A mesterséges intelligencia átvette az emberek egyes teendőit. Ez egyszerre jelentheti azt, hogy káros – hiszen munkaterületek szűnhetnek meg miatta – és azt, hogy hasznos, ugyanis felszabadít minket bizonyos feladatok elvégése alól. 
Jogos a felvetés, hogy ez a nagy siker milyen hatással van az emberek kreativitására és az alkotókra?
Sok művész gondolja úgy, hogy az MI nem helyettesítheti, nem tudja helyettesíteni az alkotást és annak valódi értelmét. A továbbiakban ezt fogom kifejteni.

Betekintés a mesterséges intelligenciába

-

Hogyan és hol "alkotott" az MI?

Nem titok, hogy számos applikáció nyújt segítséget MI képek, rajzok avagy szövegek létrehozására. Az internet használatával pillanatok alatt alkothatunk egy macskás fotót, fogalmazást a tanóránkra vagy egy átalakított Leonardo da Vinci Mona Lisa festményt. Akik eddig nem tudtak szerkeszteni, festeni, azok számára most minimális energiabefektetéssel is eljuthatnak azok az alkotások amiket korábban szakemberektől vagy tanult művészektől kérhettünk. Ennek negatívumai lehetnek (és vannak is)... 

Nagyszerű példa a tavalyi verseny: 2023 áprilisában kiderült a Sony World Photography Award egyik győztes fotójáról, hogy képgenerátorral készült. Véleményem szerint a Mesteréges Intelligencia ezen a ponton káros, hiszen akik rengeteg tanulás útján elsajátították tudásukat, velük szemben ez verseny szérűtlen. Megszűnik az értéke az ember kifejezésmódjának, technikai tudásának. 

[Folyamatos frissítés alatt]


Robotika