keresés

2019. május 21., kedd

A Library Thing és egyéb könyves közösségek, alkalmazások, appok



“Az olvasás magányos tevékenység, de az olvasás élmények megosztásért kiáltanak” - mondta Nagy Bence a moly.hu alapítója egy vele készül interjúban. És milyen igaza van. Valószínűleg pont emiatt az olvasmány élmény megosztás végett alakul számos könyves közösség a weben. 

Ezeknek a közösségeknek, alkalmazásoknak appoknak az a lényege, hogy különböző szubkultúrák, ebben az esetben az “könyvmolyok”, olyan teret találjanak, ahol lehetőségük van saját könyveiket katalogizálni, ezekről beszélgetni, véleményeket megosztani.



A legelső ilyen könyves közösség az internetet a Libary Thing, amit magyarul viccesen “könyvtári izének/dolognak” lehetne fordítani. 

2005-ben indította el Tim Spalding, aki görög-latin szakon végzett a Michigan Egyetemen. Ebből kifolyólag számos könyvvel rendelkezett és elsősorban ezek rendszerezésére találta ki a Library Thing-et. Ahogy például a Facebook, vagy a legtöbb közösségi oldal úgy a ez is először a barátai körében terjedt el, majd 2011-re 1,4 millió taggal rendelkezett, 2019-ben pedig már majdnem megközelíti a 2,5 milliót a felhasználók száma. 

A Library Thing-en számos internetes adatbázis, könyvtári adatbázis tartalmát lehet elérni és onnan importálni a könyvekről az információt. Ilyen adatbázis például az Amazon, a Library of Congress vagy az OSZK és a MOKKA. Tehát nem kell nekünk magunknak egyesével a könyveket felvenni, elég csak beírni az adott könyv ISBN-jét és például az OSZK adatbázisából lekérhetjük, majd menthetjük. 

Az oldal 33 nyelven, köztük magyarul is használható. Ezek a fejlesztések az oldal használóinak köszönhető. Az egész felület olyan nagyjából, mintha egy könyvtári katalógusban katalogizálnánk, persze MARC hívójelek nélkül. Lehetőség van arra, hogy fórumokat indítsunk, beszélgessünk. De a könyvekhez csak saját értékelést írhatunk, másét olvashatjuk, de azt nincs lehetőség kommentálni. 

A Library Thing nagyon sok érdekes statisztikát számol ki, akár a saját könyvtárunkról, pl.: mekkora a súlya az összes könyvünknek? De a teljes adatbázisáról is nagyon sok statisztikát készít. 



A moly.hu alig pár évvel később indult el a Library Thing után. 2008-ban alapította Nagy Bence. 

A Moly a magyar könyvmolyok gyűjtőhelye. Számos funkciója van, lehetőség van könyveket keresni, (itt nincs lehetőség az importálásra, így ha nincs meg egy könyv még a felületen, magunknak kell azt bevinni a rendszerbe), könyveket értékelni, értékeléseket olvasni ezekre reagálni, követni mások tevékenységét, polcokat készíteni a saját könyveinkről, arról, amit olvasnánk, karcokat készíteni. 


Lehetőség van arra, hogy kihívásokban vegyünk részt, ami izgalmas lehet például, ha kicsit kimozdulnánk a saját olvasási komfortzónánkból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése