keresés

2019. május 8., szerda

A Netflix elhozza a filmezés új műfaját?

A Netflix néhány év leforgása alatt online stream-szolgáltatásból rendes filmstúdióvá nőtte ki magát. Egyre több saját gyártású filmet és sorozatot jelentetnek meg. A cég értéke 2018-ban már elérte a 162 milliárd dollárt, ami több mint Magyarország egész éves GDP-je. A cég leszerződött többek között Barack és Michelle Obamával, Shonda Rimesszal, akinek a nevéhez a Grace Klinika című sorozat köthető, illetve a Glee kitalálójával, Ryan Murphyvel is.

Bandersnatch és az interaktivitás


A Netflixen megjelent egyik saját gyártású sorozatuk, a Black Mirror legújabb epizódja, ami szorosan nem kapcsolódik a sorozat eddigi évadaihoz, inkább amolyan ízelítőként szolgál a következő évadhoz.

Ebben a különálló filmben, ami a Bandersnatch címet kapta, egy teljesen új filmes formátum mutatkozik be. A történetmesélés ugyanis a nézők bevonásával történik, így a számítógépes és konzolos játékok világából már ismert formában (pl.: Telltale játékok) a főszereplő bizonyos cselekedeteiről (például, hogy milyen zenét hallgasson a buszon) a nézők dönthetnek távirányítójuk segítségével. Ezáltal befolyásolhatják a történet alakulását.

A disztópikus sorozat új részében a nézők több alkalommal is döntés elé kerülnek, és választhatnak, hogy a főszereplő hogyan döntsön, és utána e szerint alakul előttük a cselekmény.

A Netflix részéről már régóta tervben volt hasonló elven működő, interaktív sorozatok készítése, és végül Charlie Brooker kultikus sorozatára esett a választásuk. Az epizód főszereplője egy programozó, aki egy szabad választásoknak teret adó számítógépes játékon dolgozik, és a történet folyamán egyre mélyebb bugyrokba kerül. A nézők döntéseire épülő formátum bevezetése egy viszonylag költséges próbálkozás a Netflix részéről, de jól is elsülhet, mert sokan vannak, akik úgy gondolják, ebbe az irányba indulhat majd el a televíziózás jövője. – olvasható a Financial Times cikkében. A Netflix stratégái régóta éppen abban látják a további növekedési lehetőséget, hogy azokat az internetben rejlő technológiai lehetőségeket használják ki, amelyeket a hagyományos kábeltévében nem lehetséges.

Korábbi próbálkozások


A Netflix gyerekműsoraikban már korábban is kísérletezett interaktív eszközökkel, ott egyes karakterek különféle cselekedetei között lehetett választani, ami aztán különféle történetekhez vezetett. A vállalat szerint a gyerekek körében nagyon népszerű volt ez a lehetőség, ezért úgy döntöttek, hogy belevágnak ilyesféle tartalmak gyártásába a felnőttek számára is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése