keresés

2019. május 14., kedd

A mai gyerekek és az ő internetes világuk

Mindenki emlékszik arra, hogy milyen volt az internet, mikor ő használta. Arra is emlékszünk, hogy milyen oldalakat látogattunk meg? A 2000 évek előtt született generáció számára az internet csak később robbant be az érdeklődési körükbe és teljesen más programokat meg weboldalakat látogattak meg a mai fiatalsággal szemben. A mai gyerekek belecsöppentek a digitális világ kiteljesedésébe és megpróbálnak többi embertársukhoz hasonlóan ebben a világban eligazodni. Fontos megjegyezni, hogy nincs egyszerű dolguk, bár az elektronikus eszközök kezelését hamar kitanulják, mégis rettentően sok veszély válik ezáltal elérhetővé számukra. Hogyan tudnak a mai fiatalok gyerekként felnőni az internet mellett? Mit tehetünk az egészséges internetezési szokások kialakításában és védelmük ellenében?


YouTube Kids

A mai világban már nem csak a tinédzserek és felnőttek használják a YouTube videómegosztó hálózatát. Ennek a közösségi oldalnak nincsen korhatára, így bármely korosztály igénybe veheti gondtalanul. Természetesen a +18-as felnőtt tartalmakhoz való hozzáférést az oldal regisztrációhoz köti. De a szűrő programokon keresztül olykor átcsúszik pár nem publikus tartalom. A fiatalabb felhasználókra való tekintettel a YouTube létrehozott egy “YouTube Kids” nevű applikációt.

Miben is különbözik ez az alkalmazás az eredeti felülettől?
A program célja, hogy az ezen oldalt böngésző felhasználók a saját korosztályuknak megfelelő videókat tekinthessenek meg. Ezt az applikációt 2015-ben készítette el a Google. A videók egy szűrésen keresztül kerülnek fel az oldalra, így elviekben nem találhatunk oda nem illő tartalmakat. Az ötlet zseniális és gyermekbarát, de sajnos a valóságban ez nem valósult meg.

Sajnálatos módon néhány rosszindulatú ember, visszaélve helyzetükkel mese részleteket formálnak át. A mese szereplői az elvártakkal szemben gyomorforgató, erőszakos és ijesztő jelenetekbe keverednek pl. Peppa malac (egy híres mesehős) az átírt verziókban hígítót iszik és rémisztő fogorvosi kezelésen esik át. Lehetséges, hogy a gyerek utánozza ezen karakterek szokásait ez pedig indokolatlan félelmet kelthet bennük. Természetesen a mai generációtól nem tudjuk az internetet teljesen elzárni, de oda kell figyelnünk a gyerekek videózási szokásaira. Vigyázni kell nehogy félreértsenek bizonyos szituációkat, mert ők nem értik mennyire veszélyes az, amit néznek.

Több szülő is jelentett hasonló eseteket az alkalmazás felügyelőinek, bár a készítők csak egyszeri hibának gondolják az ilyen jelentéseket és tájékoztatják a gondviselőket a szűrő program esetleges hibáiról.
2017-ben a New York Times egyik cikkében kivételesen nagy hangsúlyt fektetett erre a veszélyforrásra, mely világszerte érint több gyermeket.
2019-ben a probléma még mindig fent áll. Dühös és aggódó szülők, pszichológusok és orvosok hívják fel figyelmünket erre az online animációs veszélyforrásra.

Remélhetőleg a jövőben a YouTube Kids kifejleszt egy teljesen jól működő “szűrő rendszert”.

Szülői felügyelet az interneten - Family Link


Fontos megjegyezni, hogy a Google célja nem az, hogy megfigyelje felhasználóit és korlátozza őket. A szülők részére készült alkalmazást csak a 13 év alatti gyermekek ellenőrzésére szolgálható, ugyanis egy Google fiók létrehozásához minimum 13 évesnek kell lennie a felhasználónak. A Google által kijelölt korhatár alatt a szülőknek nincs szükségük a gyermekeik hozzájárulásához, hogy megfigyelhessék őket.
Family link az applikáció neve, ami az “egészséges szokásokat építi ki családon belül”. Legalább is így hirdeti önmagát az interneten. Segít megtalálni a jó tartalmak és a rosszakat elkülöníti. 

  • Mennyit időt tölt a telefon előtt (ezt a szülő a otthon a készüléken keresztül és távlatból a saját készülékén is figyelheti)
  • Milyen alkalmazásokat használ és meddig
  • Be lehet állítani bizonyos alkalmazások tiltását
  • Alvásidő beállítása (eszköz az alvásidő után korlátozza az alkalmazások elérhetőségét)
  • Helyadatok rögzítése
  • Biztonságos böngészés
  • Szülői felügyelet megosztása


Mit lehet tenni 13 év feletti kiskorúakkal?
A szabályzat szerint a saját beleegyezésükkel őket is figyelmen lehet követni, de itt a program nem teljesedik ki teljesen és nem éri el tényleges funkcióját. Ám ez korhatár nem igazán érdekli a felügyelőket. Hivatalosan beleegyezés kell, de sok szülő szeret a saját szabályai szerint meghúzni a határokat.

Hasznos-e a Family Link?
A program alapfelvetése jónak bizonyul és talán elkerülhetik vele a szülők a túlzott internet használatot. A felügyelői felhasználók pozitív visszajelzéseket mutatnak, ezzel szemben akiket megfigyelnek negatívan nyilatkoznak róla. Érdemes elgondolkodni arról, hogy ennek a túlzott virtuális megfigyelésnek hosszú távon milyen hatásai lehetnek. 


Cyberbullying


Gyermekközösségben direkt illetve indirekt módon előfordulhat a kiközösítés valamelyik formája. Ez olykor enyhébb formában mutatkozik, de durvább esetekre is van példa. A konfliktusban a kiközösítő(k) és a kiközösített(ek) vesz részt. A kiközösített személy valamilyen okból a egy csoport ellenségévé válik. Az indok lehet pl. külső megjelenés, egy adott csoporttól eltérő viselkedésforma avagy a lelki instabilitás is ide tartozhat. Ezeket a számkivetett gyermekeket főként szóbeli, sőt gyakran testi bántalmazás is érheti. Legalább is eddig csak ez érhette őket…

Sokszor egy kiközösítő nem elégszik meg csak a személyes konfliktus kreálásával, hanem más módon is meg akarja keseríteni egy kiközösített életét. Az okos eszközök elterjedésével újabb, válogatott formákban jelenik meg a kitaszítottság. Manapság majdnem minden általános iskolás korú fiatal rendelkezik okostelefonnal. Az internet adta lehetőségeknek köszönhetően egy közösség létrehozhat magán beszélgetéseket/csoportokat, melyeket jó és rossz célra is fel lehet használni.

Cyberbullying vagy cyber megfélemlítés:
Alapjául a tinédzserek között okozta kiközösítési konfliktus szolgál, de a cyberbullying elsősorban az “interneten keresztül szedi áldozatait”. A fiatalok itt névtelen bántalmazók áldozatai lesznek. 

Pár fontosabb internetes zaklatási forma:
  • Harrassment (támadás-sorozat) Bántó, igaztalan üzenetek küldése online.
  • Exclusion (kiközösítés) Az online közösség egy tagjának a csoportból való kirekesztése.
  • Outing (kibeszélés) - titkok, pletykák vagy egyéb személyes információk engedély nélküli megosztása másokkal.
  • Cyberstalking (online zaklatás) Az áldozat online szokásainak megfigyelése, folyamatos figyelemmel kísérése és támadó jellegű kijátszása.
  • Cyberthreats (online fenyegetések) Olyan, közvetlen fenyegetések vagy nyugtalanító kijelentések, amelyekből úgy tűnik, hogy a szerző érzelmileg felkavart, és fontolgatja, hogy valaki mást, vagy magát bántja, illetőleg öngyilkosságot követ el.


Probléma kezelése:
Legtöbb esetben a tettesek soha nem kerülnek kézre, nyomtalanul eltűnnek és nem vonhatóak felelősségre (nagyrészt az anonimitás miatt) a nagy nyilvánosság előtt. Az internetes felületektől való eltiltást a szakemberek nem tartják igazi megoldásnak, mert így a probléma nem szűnik meg véglegesen. Ez a gond optimális esetben egy idő után befejeződik, az ok lehet egy közbeavatkozás által pl. szülők, tanárok közbelépése vagy egyszerűen a zaklató felhagy a további inzultálással.
Fontos a fiatalok körében tudatosítani, hogy ne féljenek segítséget kérni az ilyen helyzetekben.
Egyéb megoldásként a segítségre szorulók tárcsázhatják pl. a Kék Vonal Alapítványt.


Internetfüggőség


Kit nevezhetünk függőnek? Manapság túlságosan gyorsan elítéljük az embereket, főként a fiatalokat. Mégis hol húzódik a határ a függőség és az egészséges internethasználat között? Könnyű rámondani valakire, hogy függő, hiszen régen más volt a norma mint mostanság. Korábban az emberek nem élhettek az internet adta korlátlan lehetőségekkel, így erről a függőségről nem régóta beszélhetünk. 1990-es évek óta ismeretes ez a probléma.

Mi az internetfüggőség pontos definíciója?
Internetfüggőség alatt a napi szinten túlzásba vitt internetezést értjük, mely megakadályozza az átlag felhasználót a napi teendőinek elvégzésében. A veszélyt nem a túlzott számítógép használat jelenti, hanem a számítógép által kreált virtuális valóság. Érzelmi kötődés alakul ki a felhasználó és az eszköz között.Ez a virtuális valóság az egyetlen kiút a felhasználónak és a mindennapok elől ide menekül. 

Függőség típusai lehetnek pl. az online kapcsolatoktól-. számítógépes játékoktól való függés, szerencsejáték

Tünetek és következmények
  • Túlzott érzelmi kapocs egy eszközzel
  • Zárkózottság
  • Elidegenedés a valódi külvilágtól
  • Mentális betegségek kialakulása pl. szorongás, depresszió
  • Állandó vágy az internet/virtuális valóság után

Kínában kísérleteket végeztek a függőség kimutatható fizikai jeleiről. A kísérletben 18 függő és 18 nem függő tinédzser korú fiatal vett részt. Az általános tesztkérdések mellett a fiatalok agyi aktivitását is megfigyelték (fehérállomány sűrűsége és struktúrája).A függők gyengébben teljesítettek a szociális irányultságú teszteken, szorongásra hajlamos tüneteket produkáltak és az  fehérállományuk a szokottnál kisebb sűrűséget mutatott ki.Fontos megjegyezni, hogy a kísérlet egy kis számú csoporton lett elvégezve. A kísérletet, így nem lehet statisztikai alapnak tekinteni. A Kínai Tudományos Akadémia a jövőben pszichológusok közreműködésével további kísérleteket akar elvégezni nagyobb számú csoportokkal.

Mennyire érinti a függőség a mai fiatalokat és kisgyerekeket?
A kisgyermekek életét még nem befolyásolja annyira ez a probléma, mert ők ritkábban jutnak hozzá bármilyen okos eszközhöz illetve nem tudják olyan jól kezelni azokat. A tinédzserek jelentik a legfőbb veszélyforrást. Az ő korosztályuknál kell erre a problémára különös tekintettel figyelnünk. Az internetfüggőség egy megelőzhető szenvedélybetegség.


Van-e megoldás erre a problémára?

Természetesen, mint minden függőségből, ebből is “ki lehet gyógyulni”. Elsősorban a szenvedélybetegnek el kell fogadnia, hogy segítségre van szüksége. Majdan újra kell építenie társas kapcsolatait és lecsökkentenie az internethasználatot. A mai modern telefonok és számítógépek mérik az interneten illetve gép előtt eltöltött időt, amivel ellenőrizheti önmagát a beteg. Ezek mellett egy új elfoglaltság pl. sport keresése.

Összegzés

A szülőknek és a fiatal felhasználóknak meg kell tanulniuk közösen felfedezni az internet adta lehetőségeket. Nem szabad úgy kezelnünk őket, mint tudatlan, buta, éretlen felhasználókat. A digitális kor adta lehetőségeknek köszönhetően gyorsabban és jobban elsajátítják jelenleg használt eszközeink tárházát. Nehéz kikerülniük az internettel és az okos eszközökkel való találkozást, így a tiltással társadalmilag és szociálisan is hátráltatjuk őket. Egyéb esetekben felneveljük saját hackereinket. Úgy gondolom társadalmilag is változnunk, hogy jó példát mutassunk a fiatal felhasználók számára. Nem szabad elfelednünk, hogy példaképek vagyunk és saját cselekedeteink befolyásolják viselkedésüket. A jövőben törekednünk kell egy biztonságos internet kiépítésében és nyíltan kell beszélnünk mai digitális világról.


Forrásaim: Youtube Kids

Forrásaim: Family Link
Forrásaim: Internetfüggőség

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése