A legelső hivatalosan is e-könyvnek nevezhető dokumentum a 70-es években került megalkotásra. Több mint 50 év alattjelentősen fejlődött a technológia.
Az e-könyv napjainkban már egy megszokott, bárki által hozzáférhető dokumentumtípus. Az olvasásukra kifejlesztett olvasó eszközök már számos háztartásban megtalálhatóak.
Sokan aggodalommal szemlélik az e-könyvek sikerét, ugyanis egyre többen részesítik előnyben a papíralapú könyvekkel szemben. Azonban ez napjainkban még nem öltött olyan mértéket, hogy a hagyományos könyveket kiszorítsa a piacról és inkább egy kényelmi funkciót tölt be.
E-könyvek kialakulása, az első e-könyv.
Nem is gondolnánk, de a legelső e-könyvek ötlete már már az 1930-as években megszületett. Bob Brown amerikai író volt az első, ki megfogaImazta elképzelését, miszerint képernyőn keresztül szeretné olvasók elétárni az irodalmat. Találmányát "readies"-nek akarta elnevezni a "talkies" , azaz hangos filmek után. Brown nem csupán digitalizálni akarta a könyveket, szóösszetételeket, rövidítéseket akart alkalmazni, továbbá különböző központozással akarta jelezni a cselekvést a gyorsabb olvasás érdekében. Bár az elektronikus olvasó készülékek megszülettek, a gyorsolvasási módszereit nem alkalmazták.
Az első e-olvasó készülék előzményét egy spanyol tanárnő készítette, Angela Ruiz Robles 1949-ben. Találmányát Mechanikus Enciklopédianak nevezte, ami tengelyeken forgó nyomtatott szövegből állt. Több változata is létrejött, az utolsó pedig már audió felvételekkel, nagyítóval, számológéppel és elektromos olvasó lámpával is elvolt látva. Bár nem volt elektronikus, ez volt az első automatizált olvasóeszköz.
Bár hivatalosan nem nevezhető e-könyvnek, Roberto Busa 1949-ben létre hozta az Index Thomisticust, amely az első elektronikus index volt. A 60-as években több olyan projekt is folyt, ami már a modern e-könyvek határán mozgott. Ilyenek voltak az On-line System projekt, a Hypertext Editing System és a FRESS (File Retrieval and Editing System).
A legelső ekönyvet Michael S. Heart alkotta 1971-ben. Hozzáférést kapott egy Xerox számítógéphez, melyen már futott az ARPAnet, a modern internet elődje. Az Amerikai Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát gépelte be a számítógépbe és tette bárki számára letölthetővé. Heart több szöveget is digitalizált, majd megalapította a Gutenberg Projektet, mely a köztulajdonban lévő szövegeket világszerte elérhetővé teszi. A project még napjainkban is működik, a dokumentumok egyszerű szövegformátumban bármilyen digitális eszközre letölthetőek.
A digitális szövegek terjesztése nem csupán az ARPAnet-en keresztül történt, már CD-ROM-on és floppy-n is egyre több könyv vált elérhetővé.
1997-ben az E-Ink Corporation kifejlesztett egy olyan technológiát, mellyel a képernyőt nem hátulról világítják meg. A LED-eket a képernyő körül helyezik el. Az E-Ink képernyők halványabbak és kíméletesebbek a szemre, jobban
olvashatóak, mind este, mind erősebb fényviszonyok mellett. A Sony Librie volt az első e-olvasó, mely ezt a technológiát használta. Csak úgy mint az Amazon Kindle olvasója, mely az egyik legismertebb e-olvasóvá vált.
1998 több áttörést hozott az elektronikus dokumentumok számára: mivel megjelentek az első e-olvasók ISBN számot kaptak az első e-könyvek is, az amerikai könyvtárak elkezdtek e-könyveket szolgáltatni látogatóiknak. A Random House és Harper Collins kiadók már digitális változatot is árúsítottak kiadványaikból.
1999-ben a National Institute of Standards and Technology Amerikában megtartotta az első e-könyv konferenciát.
Kindle
Az első Kindle-t 2007-ben mutatta be az Amazon. Az eszköz óriási sikernek örvendet, csupán pár óra alatt az összes darab elkelt. Vele egy időben ismertették a Kindle Direct Publishing magánkiadás platformját a szerzők számára. A sikerek után létrehozták a Kindle applikációt, mely az e-könyvek olvasását megkönnyítette az IOS és Android használók számára is. A Kindle sokáig nem támogatta az epub formátumat, egyedi formátumokban szolgáltatta a könyveket.
Az első Kindle vastag volt, hat hüvelykes képernyővel rendelkezett, érintőképernyő hiányában pedig alól navigációs gombok sorakoztak. Ez a jellegzetesség pár éven belül teljesen eltűnt a Kindle eszközökről, így egy sokkal letisztultabb formát öltöttek. Az eszköznek számos különböző változata létrejött, folyamatos fejlesztéseken ment keresztül, köztük, hogy már nem csupán e-könyvek olvasására alkalmasak, hanem hangoskönyvek hallgatására is. Jelenleg három féle Kindle elérhető: az egyszerű Kindle, a Kindle Paperwhite és a Kindle Oasis. Az utóbbi kettő különlegessége, hogy bevezették a nagyobb képernyő méreteket és IPX8 besorolást kaptak.
Az Amazon létre hozott egy előfizetéses szolgáltatást is, a Kindle Unlimited-et. Az olvasók az előfizetéssel korlátlan hozzáférést kapnak több, mint 4 millió könyvhöz, több ezer hangoskönyvhöz és magazinokhoz. Egyszerre 20 kötetet kölcsönözhetünk, melyek visszaszolgáltatása nincsen határidőhöz kötve.
Az Amazon volt az első cég, amely 15 éve felfedezte az e-könyvek rejlő lehetőséget és uralja is a piacot. Bár nehéz pontosan meghatározni, de az Egyesült Államok e-könyv eladásait tekintve az Amazon részaránya, a Kindle Unlimiteddel együttesen nagyjából 83%-ra tehető.
Természetesen még sok másik e-könyv olvasó van: például a Kobo, a Barnes and Nobel Nook-ja vagy a Pocketbook.
E-könyv formátum
De mitől is e-könyv az e-könyv, mi különbözteti meg egy egyszerű elektronikus dokumentumtól? Van egy pár alapvető kritérium, amelynek meg kell felelniük.
A dokumentumba foglalt szöveg nem szerkeszthető. Az e-könyveket egy olyan formátumban kell szolgáltatni, mely a szöveget egy végleges formában közli, csakúgy mint a papír könyvek. Ezzel biztosítva a szerzői jog betartását is.
Az e-könyvek jellemzője az is, hogy a szöveg a képernyő méretéhez, beállításaihoz igazodik, melyeken olvasás közben is változtathatunk(reflowable). A szöveg formázásai, fejezetjelzések, képek megtartják pozíciójukat, méretük egységesen változik. Ez alól kivételt jelentenek a PDF dokumentumok, ugyanis a pdf-ek fix formázáshoz kötöttek, mégis gyakran használják e-könyvek esetében letöltésük egyszerűsége miatt.
A felsorolt kitételek miatt a PDF-en kívül két másik dokumentum formátum uralja az e-könyv piacot:
• Az EPUB, vagyis elektronikus publikációk a leginkább támogatott formátum, eszközök széleskörű választékán olvashatóak.
• Az Amazon Kindle olvasóihoz kifejlesztett egy külön formátumot, az AZW-t, ami a MOBI (Mobipocket) formátum egy módositása. Ez a formátum összetettebb tartalmak tárolására is alkalmas, mint pédául könyvjelzők, feljegyzések, kiemelések. Ezt a formátumot csak a Kindle eszközök hasznáják, továbbá elérhetőek más elektronikus eszközökön is a Kindle applikációval. Októberben az Amazon azonban azt nyilatkozta, hogy a MOBI formátumok támogatása novembertől megszűnik, ugyanis ez egy régebbi formátum és nem komatibilis az új frissítésekkel. A MOBI formátumban eddig letöltött dokumentumok továbbra is elérhetőek maradnak.
Előnyei
Az e-könyveknek és e-könyv olvasóknak számos előnye van, mely sokak számára döntő szempont lehet:
• Valószínűleg a legjelentősebb mind közül a hordozhatóság és helytakarékosság. Akár egy utazás során, vagy csupán munkába menet nem biztos, hogy szeretnénk egy több száz oldalas könyvet cipelni magunkkal. Egy e-olvasó elfér kevesebb helyen is. A folytonos könyvvásárlás igen hamar megtöltheti polcainkat is. Az e-olvasók nagyon sok e-könyvet tudnak tárolni, beszerzésükkel nem kell lemondanunk az olvasás öröméről, és megkímélhetjük magunkat egy új polc elhelyezésének fáradalmaitól is.
• Az e-könyvek beszerzése gyorsabb is. Míg a hagyományos könyvet megvehetjük, ha ellátogatunk egy boltba vagy megrendeljük, kiszállításának ideje azonban több napba is telhet. Az e-könyvek megrendelés után azonban azonnal letölthetővé válnak.
• A dokumentumok könnyen követhetőek, nem áll fenn a veszélye, hogy elveszítjük könyvjelzőnket, tartalmazhatnak hyperlinkeket, kijelölhetünk idézeteket, jegyzeteket, saját gondolatainkat is feljegyezhetjük.
• Az e-könyvek a személyre szabhatóság kényelmét is biztosítják. Megváltoztathatjuk a képernyő színét, felnagyíthatjuk a betűket. Ez a látásproblémákkal rendelkezők számára is hasznos.
• Napjainkban probléma övezi a nyomtatóipart is, a papírhiány a kiadókat nehéz helyzetbe hozhatja, például jobban szűrik a kiadott könyveket, kevesebb példányszámban jelenítik meg. Az e-könyvek kiadása nagyobb szabadságot jelent, a környezettudatos szemléletmódnak is megfelel. Továbbá a szerzők számára is megkönnyíti a magánkiadás folyamatát.
Hátránya
Valószínűleg a legnagyobb hátránya az e-könyveknek az árszabása. Bár a papírra nyomtatott könyvek ÁFÁ-ja csupán 5%, ellenben az elektronikus kiadványoké 27%-os. Ezért a kettő közötti árkülönbség még mindig szembetűnő, de jelentősen lecsökkent.
Magyar vonatkozás
Magyarországon is egyre inkább feltörekvő terület az e-könyvek piaca. A legtöbb kiadó törekszik minden kiadványából elektronikus változatot is elérhetővé tenni. Már kizárólag e-könyveket árúsító webáruházokat is alapítottak. A könyvtárak, szakkönyvtárak is tartják a lépést az olvasók igényeivel, számos dokumentumot, folyóiratot szolgáltatnak elektronikus formában, több elektronikus könyvtárat is létre hoztak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése