keresés

2013. október 11., péntek

A CIA megállíthatta volna Snowdent

Amikor Edward Snowden még a CIA-nél dolgozott, az egyik főnöke jelentést írt arról, hogy az informatikus olyan dokumentumokat próbál megszerezni, amelyekhez nincs hozzáférési joga – írja a New York Times. Az amerikai lap névtelenséget kérő tisztségviselőkre hivatkozva szellőztette meg, hogy Snowdent már 2009-ben meg lehetett volna állítani, az ekkor készült jelentés ugyanis világosan felhívja a figyelmet arra, hogy az informatikus kíváncsi természet, szeret belenézni titkosított dokumentumokba, és gyűjti is őket. A jelentést ennek ellenére a fiók mélyére süllyesztették, és a későbbi munkaadónak, a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA) sem szóltak, hogy Snowden kutakodik, amiben csak tud.
Snowden – aki a CIA után az NSA-nál kapott munkát – májusban állt a nyilvánosság elé azzal, hogy az NSA évek óta egy nagyszabású megfigyelési és adatgyűjtési program keretében amerikaiak és külföldiek millióinak az internetes és telefonos kommunikációjáról szerez meg információkat. Az ügyből kipattant világméretű botrány eddigi történetét röviden a Népszabadság foglalta össze.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése