keresés

2013. október 3., csütörtök

Franciaország nem hagyja magát

A könyv Franciaországban 1981 óta kötöttáras, azaz nem lehetnek különbségek a különböző könyvesboltok kínálatában kapható azonos címek árazása között. A legnagyobb törvényben meghatározott engedélyezett árengedmény mértéke 5%. (Papíron Magyarországon is kötöttáras a könyv, de ez a gyakorlatban közel sem ilyen egyértelmű.) Ezzel az intézkedéssel el is érte a francia állam, hogy míg például Nagy-Britanniában mindössze ezer független könyvesbolt maradt, Franciaországban a számuk 2500 és 3000 közé tehető, ezek közül hozzávetőleg ötszáz foglalkozik online árusítással is.

A jellemzően agresszíven árazó Amazon francia ága úgy próbált a szigorú törvénykezésen fogást találni, hogy a maximális 5% árengedményen felül ingyenes kiszállítást is kínált a vásárlóinak, de ennek is hamarosan vége lehet. A politikai életben nagyon ritka módon a parlament egyöntetűen megszavazta a módosító javaslatot, amely szerint az árengedmény nem kombinálható ingyenes házhoz szállítással. A törvényre már csak a szenátusnak kell rábólítania.

Romain Voog, a francia Amazon vezetője szerint ez a lépés a cégnek jelentős veszteséget nem fog okozni, ám a törvényhozás a saját állampolgárait károsítja meg vele: mindazok a vidéki olvasók, akiknek a közvetlen közelében nincs könyvesbolt, ezáltal elesnek attól, hogy a lehető legolcsóbban jussanak a betevő olvasnivalójukhoz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése