A sikerek mellett persze a kudarcokról sem szabad megfeledkezni: szeptemberben magas sugárzásra hivatkozva ideiglenesen betiltották Franciaországban az iPhone 12-es alapmodell értékesítését, utánuk pedig már Belgium, Németország és Hollandia is vizsgálódik. [
HVG] De vajon mi is történt pontosan? Valóban veszélyesek volnának a telefonok? A cikkből kiderül.
iOS 17
iOS, iPadOS és watchOS évente jelenik meg, mindig szeptemberben; az iOS és iPadOS 17, illetve a watchOS 10 idén 18-án vált letölthetővé az Apple eszközeire. A cég ezúttal nem csupán kényelmi funkciókkal állt elő, de külön figyelmet szenteltek a Health (vagy Egészség) applikációnak, amelybe bekerült egy, a mentális egészség nyomonkövetésére (viszonylag) alkalmas szekció. Az új rendszer kiadásával bővítették a már nem támogatott eszközök listáját is, így ez a frissítés már nem telepíthető az iPhone X-re, 8-ra és 8 Plus-ra sem. Ezen telefonok tulajdonosai már csak biztonsági frissítésekre számíthatnak a jövőben. [
HVG]
Az iOS 17 fő újdonságai:
- Hívásbeállítások: kontakt-poszterek; élő hangposta funkció, amely valós időben jeleníti meg zárolt képernyőn az üzenet szövegét; frissített funkciógombok; új lehetőségek a dual SIM-ek testreszabására.
- Üzenet-app: ‘catch-up arrow’, amely visszavezet egy beszélgetésben a legrégebbi olvasatlan üzenetre; fejlesztésre került a helymegosztás funkció; automatikusan törlődnek az egyszerhasználatos megerősítő kódok.
- FaceTime: megválaszolatlan hívás esetén videóüzenetet hagyhatunk; engedélyezhetjük az ismeretlen hívók automatikus elutasítását.
- StandBy: ha a telefon töltés közben vízszintes helyzetbe kerül, a funkció bekapcsol. A képernyőre kihelyezhetünk például órát, különféle widgeteket, képeket.
- Widgetek: interaktív widgetek: többé nem kell megnyitnunk egy alkalmazást ahhoz, hogy például egy feladatot késznek jelöljünk.
- AirDrop: az adatátvitelhez mostantól elég a telefonunkat egy másik iPhone vagy Apple Watch közelében tartanunk; ha hatókörön kívülre kerülünk, a megosztás internet segítségével folytatódik.
- Journal: az Apple új napló-applikációja.
- Billentyűzet: új elrendezési és szövegjavítási lehetőségek.
- Siri: mostantól elég csak ‘Siri’-t mondanunk a ‘Hey Siri’ helyett; telefonálás közben is lehet interakciót kezdeményezni az AI-val - a hívásban lévők nem fogják hallani a válaszait.
- Health: bejegyzést készíthetünk az aktuális érzelmeinkről egy gyors kvíz formájában; különféle értékelések állnak rendelkezésre (mentális)egészségünk lekövetésére; (mentális)egészséggel kapcsolatos oktatójellegű cikkeket olvashatunk az app-ban; távolságfigyelő értesítés állítható be, amely jelzi, ha a telefont túl közel tartjuk az arcunkhoz.
A részletek, illetve továbbiak az Apple által közzétett
dokumentumban érhetők el.
iPhone 15 (Pro Max)
A legújabb mobilok
szeptember 22-én kerültek polcokra, majdnem egy évvel - mindössze öt nap eltéréssel - az iPhone 14, 14 Plus, 14 Pro és 14 Pro Max megjelenését követően. Jogosan tehetjük fel a kérdést: vajon ilyen rövid idő alatt lehetséges áttörő fejlesztéseket elérni és volt értelme ismét ilyen hamar kiadni a következő szériát? A válasz ugyanaz, mint az elmúlt években szinte mindig volt: nem.
Az iPhone-ok a kezdetektől fogva tartósságukról, letisztult megjelenésükről, megbízható rendszerükről és erős adatvédelmükről voltak híresek. Az Apple a felsorolt szempontokat illetően soha nem is hagyta cserben a felhasználóit, azonban véleményem szerint marketing terén gyakorta rúgnak öngólt magunkak. Régóta bevett taktikájuk például, hogy a régebbi modelleket adják ki ismét, új vázba bújtatva - ez az oka annak, hogy hozzáértők gyakorta hangoztatják: nem szükséges szériáról szériára váltani. A helyzet ezúttal sem más: az iPhone 15 gyakorlatilag a tavalyi (iPhone 14) Pro modell, a 15 Plus és Pro pedig csupán apróbb módosításokkal érkezett. Az egyetlen készülék, amiről valóban érdemes részletesebben beszélni, az 15 Pro Max.
Akárcsak a Pro modell, úgy a Pro Max is titánvázas külsővel és action gombbal gazdagodott, illetve a széria minden készüléke megkapta a lightning helyére az USB-C csatlakozót. (Ez utóbbi persze nem a cég saját elhatározásából történt, hanem az
Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának döntése miatt kényszerültek rá.)
A 15 Pro Max főleg kamerájában fejlődött sokat; bár 48 megapixeles maradt, az érzékelő nagyobb lett. A módosításoknak köszönhetően már nem csak 12, hanem 24 és 48 megapixeles fotók készítésére is képes. Mindemellett az Apple ökoszisztémában elsőként kapta meg az ötszörös optikai zoomot, amely ugyan éjszaka kifejezetten zajos képeket gyárt, nappali fényben fantasztikus lehetőségeket kínál.
Legnagyobb sikere az akkumulátor üzemidő: a cég a
hivatalos weboldalon 29 órányi videólejátszást ígér. A modell már-már piacvezetővé vált merülési mutató tekintetétben, azonban ez a töltési idő megnövekedésével járt: fél óra alatt körülbelül 50%-ot lehet elérni. [
Magyarósi Csaba ;
Apple]
Apple Watch 9 és Ultra 2
Apple Watch 9 esetében a dizájn változatlan, ugyanakkor a készülékek megkapták az S-9-es chipet, amelynek köszönhetően nőtt a grafikai teljesítmény, illetve Siri már az órán keresztül is képes lesz feladatokat elvégezni, így a reakcióidő rövidült. Mindemellett a képernyő az eddigieknél kétszer nagyobb fényerőre is képessé vált (2000 nit), miközben az éjszakai használat miatt sem kell aggódni, ugyanis akár 1 nit fényerőig is lemehetünk.
A technikai újításoknak köszönhetően elérhetővé vált egy új kézmozdulat is: a hüvelyk- és mutatóujj dupla összekoppintása, amellyel például ébresztőt nyomhatunk ki, zenét állíthatunk meg, de akár hívásokat is fogadhatunk.
A
Watch Ultra 2 tulajdonképpen az Apple Watch 9 strapabíróbb, ‘sportóra’ verziója. Korrózióálló titántokot kapott, zafírkristály szélekkel. Porálló, 100 m-ig vízálló. Különbség, hogy a kijelző 2000 helyett akár 3000 nit fényerőre is képes, illetve a készülék rendelkezik egy oldalsó action gombbal.
Mac Studio, Mac Pro, Mac Mini, MacBook Pro és MacBook Air
(M2, M2 Pro, M2 Max, M2 Ultra)
Úgy gondolom, ha az Apple-ről beszélünk, a legizgalmasabb még mindig a chipek témaköre. Három éve már annak, hogy kezdő processzorgyártóként az Apple berúgta az ajtót és letarolta a mezőnyt az
M1-essel, de vajon mi változott azóta?
2022 júniusában jelent meg a chip M2-es, idén januárban pedig az
M2 Pro és júniusban az
M2 Ultra verziója - ami a szó legkomolyabb értelmében véve ultra. Hogy ez mit is jelent?
Az M2-es chip csupán 18%-os CPU és 35%-os GPU teljesítménynövekedést jelentett az első verzióhoz képest. A felhasználók ezzel közel sem voltak megelégedve, ráadásul a cég csupán egyféle konfigurációban tette elérhetővé; 8 magos CPU-val és 10 magos GPU-val. Érthető tehát, hogy igazi felüdülés volt, amikor bejelentették a Pro és Max verziókat, amelyek már jelentősen több támogatott memóriával és maggal váltak elérhetővé, ezzel közel 6x gyorsabbá és hatékonyabbá téve az érintett eszközöket.
Az M2 Pro már akár 12 magos CPU-val és 19 magos GPU-val is rendelkezhetett, amely legfeljebb 32 GB memóriával egészülhetett ki. A Max még ennél is magasabbra tette a lécet: maximum 38 magos CPU, 96 GB egységesített memória. Ezenfelül mindkét chip rendelkezik egy 16 magos Neural Engine-vel, illetve beléjük került még az Apple egyik, ha nem a leghatékonyabb media engineje.
Persze mindez még mindig nem volt elég. 2023. június 13-án tátott szájjal kísértük figyelemmel az
M2 Ultra megjelenését, amely jelenleg az Apple és egyben a világ legerősebb értékesített SoC-ja (System On a Chip): akár 192 GB egységesített memória, 32 magos Neural Engine, 800 GB/s rendszermemória-sávszélesség, 24 magos CPU, 76 magos GPU.
“Az M2 Ultra elképesztő teljesítményt nyújt profi felhasználóink legigényesebb munkafolyamataihoz, miközben az megőrzi az Apple szilíciumok iparágvezető energiahatékonyságát. A CPU, a GPU és a Neural Engine hatalmas teljesítménynövekedését a 800 GB/s-os memória-sávszélességgel kombinálva egyetlen SoC-ban, az M2 Ultra a világ legerősebb chipje lett, amelyet valaha személyi számítógéphez készítettek” - fogalmazta meg
Johny Srouji, az Apple hardvertechnológiákért felelős vezető alelnöke. [Index]
M2 Pro-t kapott januárban a Mac Mini, később a 14, illetve 16 inches MacBook Pro és Max-szal jelent meg júniusban az egyik Mac Studio, míg a másik már M2 Ultra-val dicsekedhetett a Mac Pro kíséretében. Mindezzel pedig
az Apple elérte a 2020-as WWDC-n megfogalmazott célját: függetlenítette magát minden más processzor- és videókártya-gyártótól.
Franciaországban visszahívták az iPhone 12-es alapmodellt
Lehet-e veszélyes egy telefon?
Ahogyan azt több hírportál is megírta (
Index,
Telex,
444 stb.), Franciaországban szeptember elején magas sugárzásra hivatkozva ideiglenesen betiltották az iPhone 12-es széria alapmodelljeinek értékesítését, illetve a már eladott telefonokat is visszahívták. Az Apple ezt nem hagyta szó nélkül:
“Szeptember 12-én a francia Agence Française Nationale des Fréquences („ANFR”) kiadott egy közleményt, amely szerint az iPhone 12 túllépi a fajlagos energiaelnyelési tényezőre (SAR) vonatkozó határértékeket.
Szeretnénk közölni a franciaországi és a világ más pontjain élő iPhone 12-tulajdonossal, hogy az iPhone 12 használata biztonságos, és mindig is az volt.” - olvasható a hivatalos közleményben.
Az Európai Unió tagállamaiban meghatározott felsőérték 2 watt/kg, míg a franciák az említett modell esetében 0 mm távolságban 5,74 watt/kg-ot mértek. Az Apple válaszában ezzel kapcsolatosan a következőket olvashatjuk:
“Az iPhone-okban több mint egy évtizede megtalálható a testfelismerési funkció, amely némileg megnöveli az átviteli teljesítményt, amikor leteszik a telefont, például az asztalra. […] A francia szabályozó hatóság (az ANFR) jelenleg olyan bevizsgálási protokollt alkalmaz, amely nem veszi figyelembe ezt a testérzékelési mechanizmust, és így nem megfelelőnek értékeli ezt az enyhe teljesítménynövekedést. Ezért kiadtunk egy szoftverfrissítést franciaországi felhasználóink számára, amely a bevizsgálási protokollnak való megfelelés érdekében kikapcsolja ezt a funkciót.”
Az Apple tehát frissítéssel orvosolta a problémát, azonban adódik a kérdés: vajon mely modellek rendelkeznek még ilyen - átlagember számára teljesen ismeretlen - teljesítménynövekedési funkcióval? Ha nem fogjuk a kezünkben a telefont, csak az asztalon van mellettünk, hosszútávon okozhat egészségkárosodást?
Tény, hogy a telefonok bocsátanak ki sugárzást, azonban ez alól nem kivétel környezetünk, de még saját testünk sem. Az, hogy valamiről elmondható, hogy radioaktív anyagot tartalmaz, nem feltétlenül ördögtől való.
“A mobiltelefonok az elektromágneses spektrum rádiófrekvenciás tartományában bocsátanak ki sugárzást, melyekről elsősorban azt kell tudni, hogy a spektrum nem ionizáló, azaz alacsony frekvenciájú és alacsony energiájú tartományába tartoznak.” - olvashatjuk a Leet.hu oldalán.
Ezeket az aprócska energiákat a test elnyeli, azonban ilyen kis mennyiségben jelenlegi ismereteink szerint nem okozhatnak kárt a szervezetben. A SAR-érték egyébként éppen ezzel van összefüggésben: azt a sebességet mutatja, amellyel az emberi test tömegegységenként elnyeli a elektromágneses energiát. [Wikipedia]
A franciák mérési eredménye persze még mindezen tények megismerése után is ijesztőnek tűnhet, azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a SAR-érték meghatározásakor figyelembe lett véve az a tény is, hogy még nem használunk “modern” telefonokat olyan hosszú ideje, hogy az esetleges hosszútávú (és káros) élettani hatások megfigyelhetőek legyenek. Ez a 2 watt/kg tulajdonképpen egy “a biztonság kedvéért alacsony értéket adok meg, hátha mégis káros lenne” és egy “na azért még ezt felezzük meg” eredménye.
Tartanunk tehát nem kell attól, hogy a mobilhasználat hozzájárulna például a rákos megbetegedések kialakulásához, ráadásul a bluetooth eszközök elterjedésével a biztonság csak nő, hiszen napról-napra egyre több ember kezd el telefonáláshoz is fülhallgatót használni, így a mobilok kevesebb alkalommal kerülnek test-, illetve fejközelbe. Mindemellett ne feledjük: az interneten rengeteg álhír terjed, így mielőtt a szívünkhöz kapnánk és okoskészülékeinket kezdenénk okolnánk a nátháért, mindig alaposan gondoljuk át az olvasottakat, járjunk utána az információknak és bizonyosodjunk meg azok hitelességéről!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése