keresés

2023. október 23., hétfő

A streaming szolgáltatók szerepe a SAG-AFTRA és WGA sztrájkokban

2023 nyarán Hollywoodban, a SAG-AFTRA (Screen Actors Guild - American Federation of Television and Radio Artists) és a WGA (Writers Guild of America), azaz a színészek és a forgatókönyvírók szakszervezetei sztrájkba kezdtek, mivel nem tudtak megegyezni a stúdiókkal, akik sok követelést egyáltalán nem is akartak figyelembe venni és azonnal elutasítottak. Az elérni kívánt célok közt van számos vissza-vissza térő, álladó probléma (megfelelő kompenzáció, nyugdíj, egészségügy) és több olyan is, mely az új technológiai fejlődésekre, stratégiákra (AI, streaming szolgáltatók) reagál. 

Hollywood vs szakszervezetek

Ugyan szeptemberben, egy közel 5 hónapig tartó sztrájk és sikertelen tárgyalások után, a WGA-nek sikerült megegyeznie a stúdiókat és producereket képviselő AMPTP-vel (Alliance of Motion Picture and Television Producers), a konfliktus sokáig húzódott, a színészek szakszervezete pedig még mindig nem járt sikerrel. Továbbá a cégek és vezetőik kezdeti reakciói sok haragot váltottak ki. A Universal Studios például képes volt az egyik épülete előtt jogtalanul levágni az utcán lévő fákat feltehetőleg azért, hogy az ott lévő sztrájkolókat jobban érje a nap a nagy forróságban. Mivel a fák metszéséről a városnak kell gondoskodnia, Los Angeles bírságot szabott ki rájuk. Emellett az olyan nyilatkozatok, mint azé a névtelen produceré, aki azt állította, a cél az, hogy addig várjanak, míg a sztrájkolók elkezdik elveszíteni az otthonaikat; illetve Bob Iger, Disney CEO kijelentése, miszerint a kérések "nem realisztikusak", miközben a CEO eddigi fizetése ötszörösét kaphatja idén, mind arra utaltak, hogy nem lesz egyszerű a közös nevezőre jutás. 

Hollywood már a kezdetektől szembe nézett sztrájkokkal és ez az elmúlt évtizedekben sem volt másként. A mostani kérések egyik fontos eleme a megfelelő kompenzáció a streaming platformokon elérhető tartalmak után, de az ilyen típusú film és és sorozat terjesztések után járó fizetség egyáltalán nem volt mindig egyértelmű joga a készítőknek. 1960-ban, az akkor Ronald Reagan által vezetett SAG harcolta azt ki, hogy a tv-ben sugárzott művek után a színészek és írók kapjanak járulékokat. A 2007-2008-as sztrájkok idején pedig megint csak előjött a probléma, hiszen a DVD eladások és a filmek, sorozatok új médiában való felhasználása után sem kaptak megfelelő kompenzációt a készítők.

A 2023-as sztrájkokat az írók kezdték 2023. május 02-án és végül szeptember 27-én, 148 nap után, a megegyezés után fejezték be. A WGA ezzel megközelítette a szakszervezet eddigi leghosszabb, 154 napig tartó1988-as megmozdulását. A színészek sztrájkja 2023. július14-én indult és még mindig tart. A sztrájk magába foglalja azt, hogy a szakszervezeti tagok nem vállalhatnak munkát és nem is promotálhatják a megjelenő és már megjelent projektjeiket. Továbbá az influencereket is arra kérik, hogy ne vegyenek részt a filmek, sorozatok népszerűsítésében. Illetve azok, akik még nem tagok, de a jövőben csatlakoznának sem vállalhatnak most munkát, hiszen emiatt megtagadhatják nekik a belépést. A szakszervezetek a tagokat akár bírsággal is megbüntethetik, ha megszegik az irányelveket. Ennek ellenére bizonyos projekteket nem kellett leállítani a sztrájkok miatt. Az indie filmek a stúdió rendszeren kívül készülnek, így azok munkálatai nyugodtan folyhatnak tovább, illetve az olyan kisebb, független stúdiók, mint a 2012-ben létrejött A24, elfogadta a szakszervezetek feltételeit, tehát ők is dolgozhatnak a megkezdett alkotásokon. A nagy média cégek (pl. Disney, Warner, Amazon, Apple, Netflix, Paramount, Universal, Sony) azonban mind az AMPTP tagjai, így velük rajtuk keresztül kell tárgyalni.


Miért harcol a SAG-AFTRA és a WGA?

A sztrájkolók főbb aggályai között ott vannak a rohamosan fejlődő mesterséges intelligencia, azaz AI által okozott változások, a streaming szolgáltatók egyre erősödő jelenléte, mely átalakítja a filmkészítést és mindezen területek leszabályozásának hiánya, mely teret ad az alkotók kihasználására. A létrejött alkotások utáni kompenzáció egy folyamatosan jelenlévő nehézség a szakmában, most főleg a streaming szolgáltatók miatt, a nagy cégek pedig attól sem riadnak vissza, hogy szerződést szegjenek és bíróságra menjenek. Továbbá azzal, hogy a SVOD (Subscription Video on Demand) tartalmak nézettségi adatai titkosítva vannak, az alkotók megint csak a streaming szolgáltatóknak lesznek kiszolgáltatva, hiszen nincs tudomásuk olyan adatokról, melyek meghatározhatják a fizetésüket. Az AI fejlődése szintén gondokat okoz, a színészeket, statisztákat, akikről készült AI modell, a stúdiók szabályok hiányában újra meg újra felhasználhatnak jövőbeli projektjeikben, kompenzáció nélkül; illetve az írókat arra kényszeríthetik, hogy AI által írt szövegeket dolgozzanak át kevesebb fizetésért, mindez pedig a szerzői jog területén is okoz gondokat. A Warner Bros. az olyan stúdiók egyike, mely már egy ideje használja a mesterséges intelligenciát, sőt a Warner Music-nél AI által alkotott zenészek is állnak szerződésben.

A WGA és AMPTP közötti megállapodás a streaming szolgáltatók vonatkozásában

A streaming szolgáltatók által generált problémák részleteit jól lekövethetjük a a WGA és az AMPTP által létrejött megállapodásból. A szakszervezet által nyilvánossá tett pdf tartalmazza ez eredeti követeléseket; azokat az ajánlatokat, amiket a producerek érdekképviselete a májusi sikertelen tárgyalások során kínált fel; illetve végül a szeptemberi végleges megállapodást. 

Az egyik legfontosabb pontja a követeléseknek a minimum fizetségeknek a megszabására vonatkozik. A tv-s írók, a 2013-2014-es szakszervezeti megállapodás szerint minimum 33%-ot kell, hogy kapjanak. A streaming platformok azonban egyre nagyobb teret nyertek az iparágban, itt pedig nem voltak lefektetve ilyen szabályok. A WGA 6-5%-os minimumokat szeretett volna, melyhez elég közeli eredményt sikerült elnyerni 5%-4%-3.5%-okkal. Továbbá azt is elérték, hogy a HBSVOD (High Budget Subscription Video on Demand), azaz a nagy, mozi vászonra készülő filmekkel megegyező költségvetéssel rendelkező, de streaming platformra gyártott filmek után ugyanannyi fizetést kapjanak az írók, mint a mozikban bemutatott művek szerzői. 

Problémát jelent még az is, hogy az új típusú film- és sorozatgyártásban az úgy nevetett 'két lépcsős egyezség' (two step deal) rendszere is felborult. Korábban a íróknak két részletben fizettek bért, mivel a forgatókönyv első és második verziójáért is kaptak kompenzációt. A stúdiók azonban elkezdtek egy lépcsős ajánlatokat tenni, tehát csak egy forgatókönyvet kérnek, amiért egyszer fizetnek, de ilyen gyakorlatilag nem létezik. A forgatókönyvet mindenképpen át kell írni többször, továbbá a produkció gyártásának egész ideje alatt történnek változások. Ezzel a szerződéssel viszont arra kényszerítik az írókat, hogy ingyen írjanak át könyveket. Ide kapcsolódik még az is, hogy a tv-s írókhoz hasonlóan a streaming platformra készült sorozatoknál is heti fizetéseket akart a WGA. Ez azért fontos, mert eddig a munka elején és végén fizettek, két részletben, de így akár évek is eltehettek két kifizetés között. Ezek a követelések a jövőben teljesülni fognak.

A szakszervezetek azt is kifogásolták, hogy a streaming szolgáltatók titkosítják a nézettségi adatokat. Az hogy a filmkészítők hozzáférjenek ezekhez az adatokhoz, azért volt fontos, mert ez a tényező is befolyással lehet a fizetésükre. A megegyezés szerint több pénzt szeretnének az alapján, hogy hányan nézik meg az alkotásokat a platformokon. Először ezt a kérést is elutasította az AMPTP, pedig például a Netflix számára ez a modell nem ismeretlen: Németországban ha egy filmnek a nézettsége meghalad egy bizonyos számot, akkor több kompenzáció jár érte.

Szintén egy taktika, mellyel a stúdiók le tudták csökkenteni a produkciók árát az írók kárára, a miniszobák (mini rooms) bevezetése. Egy másik modell például a sorozatok esetében a pilot rendszer. Ez azt jeleni, hogy mielőtt egy sorozat zöld utat kapna arra, hogy legyártsák, csak a pilot, azaz az első epizód forgatókönyve készül el teljesen, ha ez alapján berendelik az évadot, csak akkor kezdődik el a többi epizód megírása. A miniszobák alkalmazása viszont azt jelenti, hogy az írókat arra kérik, írják meg az egész sorozat nagy részét, de ezeket nem biztos, hogy le is tudják majd forgatni, így többet dolgoznak kevesebb pénzért. 

Az "írók szobájának megőrzése" pontja a szerződésnek azt is megszabja, hogy minimum hány írót kell alkalmazni egy-egy film vagy sorozat készítésénél. Ez azért lényeges, mert eddig erre nem voltak szabályok. Tradicionálisan kb. hét írót alkalmaznak egy produkcióhoz, ezen írók pedig a ranglétra különböző fokán helyezkednek el. Az elmúlt időkben azonban a stúdiók ahhoz folyamodtak, hogy nem vesznek fel teljes állásban írókat, hanem kiadnak munkákat szabadúszóknak (pl. minden epizódját egy sorozatnak megíratják valakivel külön), mert így kevesebbet kell fizetniük. Így a végső termék rosszabb minőségű lesz, mert nincs együttműködés / közös munka és az írók nem a produkció teljes ideje alatt dolgoznak, hanem csak rövid ideig, ami kevesebb fizetéssel jár. Régebben azonban a forgatókönyvírók a film vagy sorozat készítésének egészében részt vettek. Ugyanis a forgatás alatt is folytatódik az írás, ott derül ki, hogy ha dialógus nem működik, át kell írni valamit, mert valamilyen gyakorlati oknál fogva nem tudják leforgatni stb. A posztprodukció során pedig szintén szükség van az írókra, mert ott dől el, hogy mit kell kivágni, átrendezni. Azzal, hogy az írók nem vesznek részt ezekben a munkálatokban, csak azért, hogy ne kelljen fizetni őket a forgatás egésze alatt, nem csak a művek minősége romlik, de az írók szakmai előrehaladását is meggátolják, mivel nem tanulhatnak a forgatás során szerzett tapasztalatokból, így mindez nagyon rossz hatással van a szakmára. A mostani WGA - AMPTP megegyezés szerint minimum egy írónak jelen kell lennie a forgatásokon, de azt nem érték el, hogy a posztprodukció alatt is jelen legyenek. 

Mire számíthatunk a jövőben?

A SAG még mindig nem egyezett meg az AMPTP-vel, de a hétvégi bejelentések szerint október 24-én ismét leülnek tárgyalni. Idén a Disney VFX szakemberei is amellett döntöttek, hogy szakszervezetet alkotnak. A CGI és az animáció szintén olyan területek, melyeken mindig probléma van azzal, hogy a stúdiók nem fizetnek eleget és túl dolgoztatják őket.

A jelenlegi WGA megegyezés három évre szól. A szerződés rövidsége megadja a lehetőséget arra, hogy ha a következő években bármi történik, ami nem kedvező a szakszervezet tagjainak, akkor tudnak változtatni és nincsenek beragadva egy hosszú ideig tartó egyességbe. Ez pedig különösen jó a gyorsan fejlődő mesterséges intelligencia korszakában. Emellett a streaming szolgáltatók is egyre nagyobb szerepet töltöttek be az iparágban az elmúlt években. A Netflix indulásakor monopóliumot tudott szerezni a szektorban, mivel ők voltak az elsők, akik sikeresen streaming platformot hoztak létre. Ez azonban nyilván nem tarthatott örökké és az elmúlt években egyre több streaming szolgáltató jött létre, ezzel együtt pedig az olyan változások, mint a reklámok bevezetése és a jelszó megosztás megakadályozása szintén megjelentek. Az olcsóbb, de reklámokkal rendelkező előfizetői szintek pedig jó döntésnek bizonyultak, hiszen a reklámokból akár több bevételt szerezhetnek a cégek, mint a feliratkozókból. A platformoknak a nézők szintén ki vannak szolgáltatva. Az algoritmusok meghatározzák, hogy mit nézünk. Az amit egy-egy platform ajánl nekünk hasznos is lehet a számunkra, mert az érdeklődési körünknek megfelelő, ugyanakkor például a saját gyártású tartalmakat előnyben fogják részesíteni. Sok író, rendező pedig arra kéri a nézőket, hogy ha azt akarják, hogy szerezett sorozatuk kapjon új évadot, akkor a platformok szabályaihoz alkalmazkodva nézzék őket.

A mozik jövője mindig kérdéses, főleg a COVID utáni átalakulások korszakában. Sok olyan rendező van, mint Christopher Nolan, akik nagyon a streaming ellen vannak, de akadnak olyanok is, akik a javukra fordítják a helyzetet, mint például Martin Scorsese, akinek két legutóbbi filmjét a Netflix és az Apple Tv finanszírozta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése