Tíz éve indult a Skype - HWSW hwsw.hu
2003 augusztusában indult el világhódító útjára a Skype, amely mindenki számára elérhetővé tette az ingyenes beszélgetést az interneten keresztül. A szolgáltatás használatához szükséges kliensprogram nyilvános bétaváltozatát 2003. augusztus 29-én adta ki a cég.
Steve Ballmer távozása a Microsoft éléről hirtelen történt. Hiába próbálja ezt a cég másként beállítani, valójában nem volt előre tervezett és olyan zökkenőmentes, mint előadják.
Hogy Steve Ballmer vezérigazgatóként a gödörbe vezette a Microsoftot vagy briliánsan tartotta a víz felett, miközben összeomlott a pécépiac, majd a jövő fogja eldönteni.
A Steve Ballmer, a Microsoft vezére 12 hónapon belül nyugdíjba vonul, utódja egyelőre nincs, a tőzsde kilőtt – írja a CNN. Ballmer 2000 januárja óta volt a Microsoft vezérigazgatója, igaz visszavonulásáig Bill Gates volt a cég elnöke.
A Kickstarteren tavaly januárban egy csoport közösségi finanszírozással gyűjtötte össze a pénzt egy, a kazettagyártásról és a kazettákról szóló dokumentumfilmre.
Július 14-én megszűnik létezni a világ utolsó távírócége. Az indiai állami telefontársaság, a BSNL évente 23 millió dollár veszteséget termel a távírórészleg fenntartásával, holott évente csupán ötezer üzenetet küldenek.
A magyar felhasználók nem igazán emlékezhetnek rá, de még a Myspace fénykorában, a Facebook eljövetele előtt létezett egy másik, főleg Nyugat-Európában népszerű közösségi oldal, a Bebo.com.
A számítástechnikai területen úttörőnek számító amerikai feltaláló az 1960-as években fejlesztette ki az akkor még fa házas, két fém keréken gördülő egeret. Egy kaliforniai kutatóintézetben dolgozott az email, a szövegszerkesztő és a videokonferencia korai változatain is.
Megszűnik az AltaVista - HWSW hwsw.hu
Alig egy héttel azután, hogy leáll a Google Reader, a Yahoo leállítja az egyik legrégebbi webkeresőt, az AltaVistát. A kereső július 8-án áll le végleg, valószínűleg az elkövetkezendő egy hétben többen fogják használni, mint az elmúlt években összesen.
Tizenkét termékétől szabadul meg a Yahoo. Jay Rossiter, a vállalat vezérigazgatója ma jelentette be, hogy a cég már pénteken leállította a Yahoo! Axist, a Browser Plust és a Citizen Sportsot, és még idén megszüntetik a Yahoo Localt és a Term Extractiont is.
Christie's internetes árverésén adják el az egyik első Apple számítógépet, az Apple-1-et. Steve Wozniak gépének kikiáltási ára 300 ezer dollár lesz. Alig néhány darab maradt még ezekből az első gépekből.
Az európai nukleáris kutatási szervezet, vagy ahogy mindenki ismeri, a CERN nagyszabású projektet indított, amiben a web legkorábbi oldalainak archivált verzióit keresik.
1993. április 30-án indult el a világ első weboldala, ami – nem meglepő módon – a World Wide Web technológia bemutatásáról szólt. Az első weblapot, az internet nulladik kilométerkövét a svájci kutatóintézet, a CERN rakta le; az intézet azzal ünnepli a web huszadik születésnapját, hogy a honlapot ismét elérhetővé tette az eredeti címen.
A web ingyenes és mindenkié – mondta ki a CERN közleménye pontosan húsz éve, 1993. április 30-án, és ezzel megszületett az internet máig ismert formája. Azóta már tudjuk, hogy ez volt az elmúlt két évtizedben messze a legjobb dolog, ami az emberiséggel történt. Súlyos közhely, hogy az internet gyökeresen alakította át az életünket, de mint a súlyos közhelyek általában, igaz is; ha jobban belegondolunk, a nethez fogható forradalmat talán a tűz felfedezése, a gőzgép feltalálása, vagy az elektromos áram felhasználásának elterjedés okozott. De mi a legjobb dolog, amit az internetnek köszönhetünk az elmúlt húsz évből? Az animgifek? A Wikipedia? A nyomtatott sajtó halála? A torrent? Döntsük el együtt!
Tíz éve indult el az iTunes online zenebolt, ami az iPoddal együtt nem csak az Apple újravirágzását hozta el, de megsemmisítette a 90-es években még dübörgő, fizikai hordozóra építő lemezipart is.
Egy évvel korábban Andy Rubin már bemutatta rendszer alapjait néhány befektetőnek, a bemutatón össze is kötött egy fényképezőgépet számítógéppel vezetékek nélkül. Akkoriban azonban a digitális fényképezőgépek piaca már lassulni kezdett, Andy Rubin gyorsan változtatott is a fejlesztési terveken. A kamerákat irányító operációs rendszerből mobilokra szánt OS lett.
A Google jól ismert arról, hogy figyelemfelkeltő módon emlékezik meg évfordulókról. A YouTube sem kivétel, az első videófelvevő 57. születésnapját egy VHS-gombbal ünnepli.
2004. április 1-jén kezdődött minden, azóta pedig 9 év telt el. Kezdetben még 1 GB-os tárhellyel indult, ami akkor jelentősnek számított, 2012 májusában pedig már több mint 10 GB-tal állt a felhasználók rendelkezésére.
Az informatika egy végtelenül praktikus terület, amit még az Apple által gerjesztett dizájnforradalom sem tudott teljes egészében megváltoztatni.
Tizenöt évvel ezelőtt a Netscape Communications Corporation radikális lépésre szánta el magát, és közzétette az akkoriban már teljesen háttérbe szorult Netscape webböngésző forráskódját egy új projekt részeként.
A videojátékok jövője és múltja Két héten belül két videojátékos rendezvényt is tartanak, de a két esemény profilja nem is különbözhetne jobban. A legújabb játékmegjelenésekről szóló Playitet április 13-án, a Millenáris Park B épületében tartják. via Pocket April 08, 2013 at 10:21PM
Ma megszűnik az MSN Messenger Váltson Skype-ra – ez az üzenet fogadja azokat a felhasználókat, akik még mindig a Windows Messenger asztali alkalmazással, közismertebb nevén az MSN-nel próbálnak csetelni ismerőseikkel. via Pocket April 08, 2013 at 10:15PM
Larry Page, a Google társalapítója 40 éves. Nem volt meglepő, hogy Page már fiatalon a számítástechnika iránt érdeklődött, hiszen az édesapja és az édesanyja egyaránt informatikaprofesszor volt. Michigani házuban mindenhol számítógép-alkatrészek hevertek. Ő a Stanford Egyetemen tanult, s akkor még ő sem tudta, hogy egy napon multimilliárdos lesz. Az ötlet akkor született, amikor Page témát keresett a doktori munkájához. Barátjával, Sergey Brinnel az 1990-es években közösen indította el azt a projektet, amely mindkettőjük életét megváltoztatta. Az elképzelés lényege az volt, hogy az oldalakat az interneten a fontosságuk szerint kellene felsorolni - ezzel megszületett a Google alapötlete.
Földindulás az Indexnél cink.hu
Dudás ugyanakkor megtépázott legénységgel kezdi a munkát, egy rakás alapember ugyanis felmondott, hogy Uj Péter leendő online lapjánál folytassa. Magyari "Demokrácia és Dilemma Intézet" Péter, az Index egyik fazonszabásza volt az első pár nappal ezelőtt, akihez ma csatlakozott Király András bel- és külpolitikai újságíró, az Index parlamenti tudósítója, és Vajda Gábor főszerkesztő-helyettes, illetve Ács Dániel a videórovatból.
Másfél évi nyugodt, változásmentes munka után vagyunk, 2004 elején, és történetünk két fronton is új kanyart vesz; tulajdonosváltás történik az Indexnél, és - szinte ezzel párhuzamosan, de ettől bizonyosan függetlenül - belecsapunk a blogüzletbe.
Öt évig éltek a netbookok, az Acer és az Asus is leállítja a gyártásukat január 1-től. Nem is olyan régen még a laptopok jövőjének kiáltották ki a netbookokat, de soha nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A gazdasági helyzet, a tabletek és ultrabookok megjelenése és a Windows árazása ölte meg a kategóriát.
A sokmilliárd dolláros játék főszereplői ugyanazok maradtak, mint tavaly voltak: az Apple, a Google, a Microsoft, a Facebook, a Samsung - de az év végén a sakktábla egészen másképp néz ki, mint 2012 elején kinézett.
Érdekes módon Wozniak lelkesedését nem az agyonreklámozott Windows 8 vagy a Surface váltotta ki, hanem a cég valós idejű fordító technológiája, ami élő beszédet képes néhány másodperces csúszással szinkrontolmácsolni angolról kínaira és vissza. A Microsoft mobilos felhasználói felületéről pedig azt mondta, olyan, mintha Steve Jobs reinkarnációja álmodta volna meg. Összességében pedig azt látja, hogy míg a Microsoft bátran újít és kísérletezik, az Apple pedig mással sem törődik, mint hogy évente egyet hozzáadjon a iPhone verziószámához, és minél többet eladjon belőle. Az Apple-vezetés maga is érezheti, hogy kreatív oldalon nem kellő sebességgel halad a cég, ezért nemrég Tim Cook cégvezér javaslatára elindítottak egy titkos programot, amiben minden Apple-alkalmazott két hetet kap arra, hogy a hivatalos munkájához nem feltétlenül kötődő személyes kis projektjein dolgozzon. Az ötlet nem új, a Google-nél régóta van egy ilyen szabály
A Facebook és a Milánói Egyetem közös projektjében kutatók kiszámolták, hogy a világon bármely két ember már csak 4,7 kézfogásra van egymástól, szemben Stanley Milgram hatvanas években, a „kis világ kísérletében” mért hat lépés távolságtól
A Microsoft tíz évvel ezelőtt dobta piacra az első Xbox-generációt. A grandiózus vállalkozás kezdetben pénztemetőnek bizonyult, a videojátékos divízió csak az utóbbi években vált jövedelmezővé.
Ha egy híres ember halála után két és fél héttel megjelenik az életéről írt, bő hatszáz oldalas könyv, az ember hajlamos azt hinni, hogy egy hiéna üzemmódba kapcsolt könyvkiadó próbál nagyot kaszálni a halálhíren. Steve Jobs életrajzi könyvével a látszat ellenére nem ez a helyzet: az író, Walter Isaacson már két éve dolgozott rajta, amikor a rák végleg legyőzte Jobsot.
Négy évtized. Ennyi időre volt szükség, hogy a számítástechnika csekély értelmű medvebocsából csúcsragadozó váljon. Az első Intel mikroprocesszort egy profi számológéphez tervezték, de a megrendelő lemondott a hozzá fűződő jogokról. Ők nem látták meg az új technológiában a kínálkozó lehetőséget.
A Sony számára most már minden lehetőség adott arra, hogy egyenrangú versenytársként szálljon ringbe az Apple-lel és a Samsunggal, a Reuters által megszólaltatott elemzők mégis óvatosan és kissé szkeptikusan nyilatkoznak, a felvásárlást kényszerpályának, és a Sony mobilpiaci túlélése utolsó esélyének nevezve.
A három legnagyobb kameragyártó cég, az ARRI, a Panavision és az Aaton szép csendben beszüntette a hagyományos, filmtekercses felvevőgépek gyártását és ezentúl kizárólag a digitális kamerák tervezésére és gyártására koncentrálnak majd, írja „Filmkamera: 1888-2011. Nyugodj békében!” című cikkében a salon.com.
Tízéves az iPod - IT café itcafe.hu
2001. október 23-án került piacra a nem sokkal korábban bemutatott iPod, az Apple első zenelejátszója, melyről valószínűleg maga Steve Jobs sem hitte, hogy akkora siker lesz, hogy arra építkezve az Apple ma a világ legnagyobb vállalata lehet.
McCarthy alkotta meg magát a „mesterséges intelligencia" kifejezést is 1955-ben. Eredetileg az intelligens gépek tudományát és tervezését értette alatta. Ebben a témában ő volt az egyik legaktívabb kutató, számos publikációja mellett 1962-ben megalapította a az ezzel foglalkozó Stanford Artificial Intelligence Laboratoryt (SAIL)
Az operációs rendszer 2001. október 23-án jelent meg a piacon. A felhasználók és a vállalatok képviselői azonban nem igazán voltak meggyőződve arról, hogy nekik valóban szükségük van az új szoftverre. A legnagyobb probléma az akkor magasnak számító hardverkövetelmények jelentették, de sokakat zavart a termékaktiválási funkció is.
Index - Tech - Meghalt Steve Jobs index.hu
Steve Jobs alatt az Apple megújította a személyi számítógépek, a laptopok piacát, sikerre vitte a hordozható, digitális zenelejátszókat, ezzel nagy hatást gyakorolva az egész zeneiparra. Emellett a mobiltelefon-ipart is felforgatta az iPhone sikerével, végül az iPaddel megvalósította a tablet koncepcióját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése