A kalózellenes francia ügynökség, a Hadpoi csúnyán leszerepelt elmúlt három éves működése során, látszólag teljesen felesleges volt a működtetésére elköltött 16 millió dollár. Nem csoda, hogy nemrégiben újragondolták a szervezet és a szabályozás működését.
Agresszív hadjáratot hirdetett az online erotikus tartalmak ellen a brit kormány - jelentette be az Egyesült Királyság miniszterelnöke, David Cameron.
Norvégiában éveken át lobbizott a szórakoztatóipar, hogy szigorúbban büntessék a szerzői jog által védett tartalmak illegális cseréjét, és végre sikert értek el: a kormány komolyabban bünteti az internetes kalózkodókat.
A francia politikusok rájöttek, hogy mégsem olyan jó ötlet letiltani az embereket az internetről, ezért megszüntették a 2010-ben bevezetett, három csapás néven elhíresült törvényt.
A Le Monde azt írja, hogy felfedeztek egy titkos rendszert, amit a francia titkosszolgálat, a DGSE épített ki. A rendszert arra tervezték, hogy metaadatokat gyűjtsön az ország lakosairól, és talán az országon kívüliekről is.
Az Európai Unió területén megszigorítják az internetes bűnözőkre kiszabható büntetéseket, az erről szóló döntést a Parlament csütörtökön hozta meg. Az Európai Tanács már korábban informális megállapodást hozott az új szabályokról.
Eljárást indított a Google ellen Franciaország és Spanyolország, az adatvédelmi törvények megsértésével vádolva a céget. Törekvésük szerint egy közös uniós fellépés keretében kell rákényszeríteni a Google-t adatgyűjtési politikájának megváltoztatására.
Európai hatóságok szerint az Apple versenyellenes módszereket alkalmaz, hogy termékei előnyhöz jussanak a kontinens mobilpiacán. Az Európai Bizottság számos mobilszolgáltatónak küldött kérdéseket az Apple kereskedelmi és árazási szokásairól.
145 ezer euróra (43,4 millió forintra) büntette a német adatvédelmi hatóság a Google-t, amiért az illegálisan gyűjtött személyes adatokat a nem megfelelően levédett vezeték nélküli hálózatokból, amikor autói a Maps utcanézetéhez fényképeztek.
Súlyos problémákat okozhat a Google számára, ha a nagy nemzeti adatvédelmi hatóságok elmarasztalják és szankciókat alkalmaznak vele szemben. Az adatgyűjtésre való jog akár ideiglenes megtiltása súlyos csapás lehet a Google-nek.
Nagy-Britanniában most zajlik a közigazgatás IT-koncepciójának átalakítása, és ennek egyik elemeként megjelent egy, a kormányzati szervek részére kiadott tájékoztató, és ebben az szerepel, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően a beszerzéseknél feltétlenül, kötelező érvénnyel előnyben kell részesíteni a nyílt forrású rendszereket.
Az EU elutasította az ACTA-t index.hu
Az Európai Bizottság azután határozott a bírósághoz intézett kérelem visszavonásáról, hogy az egyezmény lekerült az európai napirendről. Az Európai Parlament ugyanis 2012. július 4-ei szavazásán elutasította az ACTA-t, azaz nem adta meg az ACTA Európai Unió általi megkötéséhez szükséges egyetértését, amelynek értelmében az egyezmény nem léphet hatályba az Európai Unió területén és annak tagállamaiban. A mostani szavazás volt az első alkalom, hogy az EP elutasított egy nemzetközi szerződést a Lisszaboni Szerződésben lefektetett hatáskörét gyakorolva.
Pattanásig feszült a Google és a francia kormány közötti, régóta elmérgesedett viszony. A gyengélkedő francia média védelmében az új francia kormány addig ment, hogy felvetette a keresőnél, az fizessen a francia sajtó oldalaira mutató linkek megjelenítéséért a keresőben, illetve a Google News hírgyűjtő szolgáltatásban. A Google válaszul kilátásba helyezte, hogy fizetés helyett inkább kitiltja ezeket az oldalakat a találati listáiból.
A Google bevételei nagy részét a korábban külön-külön kezelt adatok alapján leadott célzott hirdetéseken keresztül szerzi, az adatbázisok egyesítése jóval teljesebb képet ad egy felhasználó szokásairól és érdeklődési köréről. A korábban használt rendszerben a Google két alkalmazásában kiadott információk nem keveredtek, vagyis nem attól függően módosult a cég keresőjének találati listája, hogy milyen videókat néztünk meg a közelmúltban a Youtube-on. Az új, EU által kifogásolt adatvédelmi irányelvek azonban lehetővé teszik ezt.
Viviane Reding, az Európai Unió igazságügyi biztosa hétfőn azt javasolta, hogy a közösségi szolgáltatásokra is terjesszenek ki egységes adatkezelési direktívát. Javaslata lényege, hogy a vállalkozások - beleértve az internet-szolgáltatókat - tájékoztassák a felhasználókat, hogy milyen adatokat gyűjtenek össze róluk, milyen célból, és ezeket mire szeretnék felhasználni.
Az Európai Bíróság kimondta, hogy az internetszolgáltatókat nem lehet arra kényszeríteni, hogy szűrőrendszereket telepítsenek hálózatukra az illegális letöltések kiszűréséhez. A zeneipar kalózpéldányok elleni küzdelméhez kapcsolódó csütörtöki ítéletet Belgiumban hozták, de az Európai Unió összes tagállamára vonatkozik.
Hívatlan harmadik fél kapcsolódhat be az okostelefon-piac két meghatározó szereplője, az Apple és a Samsung idén tavasszal kirobbant és azóta folyamatosan eszkalálódó szabadalmi háborújába: az Európai Bizottság (EB). Brüsszel Versenypolitikai Főigazgatósága a dél-koreai gyártó által alkalmazott taktikák jogszerűsége miatt aggódik, ennek kapcsán kért tájékoztatást a felektől. Egyelőre adatgyűjtés folyik, de ha a gyanú megalapozottnak bizonyul, hivatalos versenyügyi eljárás is indulhat a Samsung ellen.
Fokozódik a helyzet a mobilipar szabadalmi háborújában, az Apple ellen vívott legújabb ütközetből a Motorola Mobility jött ki győztesen. Egy németországi bíróság úgy találta, hogy az iPhone kaliforniai gyártója jogsértő módon használja a Motorola két szabadalmát.
Igazuk lett azoknak, a Newzbin 2 fájlcserélő oldal bíróság által elrendelt blokkolását csak egy folyamat első állomásának tekintették, ugyanis ugyanazok a jogtulajdonosok (hollywoodi filmstúdiók, zenei kiadók stb.) amelyek ezt a döntést kiharcolták, továbbléptek, és most a Pirate Bay nagy-britanniai tiltását igyekeznek elérni.
A világháló szabadságának tiszteletben tartására hívta fel a brit külügyminiszter kedden azokat az államokat, amelyek megpróbálják korlátozni, illetve cenzúrázni az internetre kerülő tartalmakat. Az internet biztonságáról Londonban kezdődött nemzetközi tanácskozáson felszólalva William Hague kijelentette: túl sok állam próbál meg túllépni a jogos beavatkozás határain. Ezek az államok Nagy-Britanniától eltérő nézeteket vallanak arról, mi minősül jogos viselkedésnek – fogalmazott a brit miniszter.
Thilo Weichert és kollégája, prof. dr. Jonathan Caspar hamburgi adatvédelmi biztos azt akarják elérni, hogy a Facebook korlátozza az automatikus arcfelismerési funkcióját és ezáltal kevesebb személyes adat kerüljön az Egyesült Államokba.
valószínűleg elüldözné a brit weboldalakról a kommentelők nagy részét, illetve jogi ütközésekhez is vezetne (az amerikaiaknak például alkotmányban rögzített joguk, hogy anonim módon fejezhessék ki a véleményüket).
A megoldások még nem egységesek, a négy szolgáltató négyféle, négy különböző biztonsági cég által fejlesztett és menedzselt programot ajánl: a BT például CD-n kínálja a védelmi szoftvert, míg a TalkTalk HomeSafe néven már egy teljesen a hálózatra építő szűrőt kínál. A jövőbeli együttműködésnek köszönhetően ezek a technológiák valószínűleg egységesülni fognak.
Pontosan egy évvel ezelőtt kezdte meg működését a francia törvények értelmében illegálisnak számító peer-to-peer tartalommegosztás felszámolására, illetve monitorozására létrehozott kormányzati szerv, a HADOPI (Haute Autorite pour la Diffusion des Oeuvres et la Protection des Droits sur Internet). A tavaly év elején hatályba lépett, a szlengben csak kalóztörvényként emlegetett szabályozás értelmében minden illegális letöltőnek három dobása van, a legtöbben azonban már az első figyelmeztetés után felhagytak a tevékenységükkel - állítja a szervezet első éves jelentése.
Az 1960-as években tevékenykedő előadók ezrei álltak annak küszöbén, hogy elveszítsék lejáró szerzői jogaikat, és ezáltal jövedelem-kiesést szenvedjenek el. Köztük volt a Beatles, a Rolling Stones, Bob Dylan vagy épp Elvis Presley is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése