keresés

2014. szeptember 30., kedd

13 éves kislány áttörő elmélete a trollkodás ellen







Egy india kislány, Trisha Prabhu olyan ötlettel állt elő, amely gyökeresen megváltoztathatná az eddigi kommentelési szokásainkat. Ez egy olyan applikáció,  amely a rosszmájú kommentelőket emlékezteti az üzenetük tartalmára és megkérdezi tőlük, hogy biztosan szeretnék-e az adott kommentet elküldeni.
Bármilyen ostobának is tűnhet első látásra az elképzelés, a statisztikai adatok őt igazolják: a kamaszok jórésze hajlamos hirtelen felindulásból kommentelni, néha bele sem gondolva az üzenetük tartalmára. Mivel a felelősségért felelős prefrontális agyi kéreg csak 25 éves kor felé fejlődik ki, éppen ezért egy külső behatás által nagyobb eséllyel fogják átgondolni, hogy mit is írnak le. A Rethink! azaz magyarul Gondold Újra tanulmány keretében több mint 600 diákot vettek górcső alá, egy átlagosan 95-96 százalékos sikerszázalékkal.
Az ötlet sikerén követően Trisha elkezdett dolgozni egy olyan algoritmuson, amelynek segítségével ezt a technológiát honlapokba is bele lehetne ágyazni, amivel szűrni tudnák a potenciálisan sértő kommenteket.  A projekt része volt a Google tudományos versenyének, aminek a döntőjébe a 18 legtehetségesebb fiatal jutott be, a verseny győztese 50 ezer dolláros támogatást nyer a projekt megvalósításához, egy tíznapos galapagosi utat, valamint ellátogathat az Új Mexikói Virgin Galactic űrkikötőbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése