A Meta bejelentette, hogy olyan techológia fejlesztésén dolgoznak, ami felismeri és megjelöli a más cégekhez köthető mesterséges intelligenciák által létrehozott képeket a Facebookon, az Instagramon, illetve a Meta legújabb közösségi oldalán, a Threads-en. A cégóriás már korábban kifejlesztett olyan eszközöket, melyek a saját mesterséges intelligenciáival generált képeket szűrik ki, a fejlesztés alatt álló új eszköztől pedig azt remélik, további lendületet hoz az AI-féle hamis, félrevezető tartalmak elleni küzdelemben.
Előzmények
Február 5-én a Meta által finanszírozott, de önállóan működő Meta Felügyelő Bizottság felszólította a vállalatot, hogy dolgozza át a manipulált médiával kapcsolatos „összefüggéstelen” irányelvét, miután a Meta ezen irányelvre hivatkozva nem távolított el a Facebookról egy manipulált videót, amin Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke volt látható a valóságostól eltérő módon.
2023 novemberében a Meta bejelentette, hogy megkezdi a mesterséges intelligencia által generált politikai hirdetések felcímkézését. Ugyanebben a hónapban megtiltotta, hogy az általuk fejlesztett AI-t politikai hirdetések készítésére használják fel.
A Meta által közölt információk
A Meta globlális ügyekért felelős szakembere, Nick Clegg elmondta, hogy az Adobe, a Google, a Microsoft, a Midjourney, az OpenAI és a Shutterstock által létrehozott képek kerülnek majd megjelölésre, mivel ezen vállalatok „metaadatok hozzáadását tervezik az eszközeik által készített képekhez".
A fejlesztés élesítése után az érintett közösségi platformok azt is lehetővé teszik majd, hogy maguk a felhasználók is jelezzék az általuk észlelt AI generált tartalmakat, ami elősegíti majd az észlelő technológia hatékonyságának növelését.
Ez a Midjourney segítségével létrehozott kép Ferenc pápáról nagy port kavart 2023-ban |
„Ez a [AI generált tartalmak kiszűrésére irányuló] tevékenység különösen fontos, mivel az elkövetkező években valószínűleg egyre nagyobb fenyegetésekkel kell majd szembenéznünk” – nyilatkozta Clegg. „Azon személyek és szervezetek, akik aktívan félre akarják vezetni az embereket a mesterséges intelligencia által generált tartalommal, keresni fogják a módját, hogyan kerüljék el az ezek leleplezését célzó eszközöket. Iparágunkban és általánosságban véve társadalmunkban fontos tennünk azért, hogy egy lépéssel előttük járjunk.”
A Meta ugyanakkor kijelentette, a készülő technika nem lesz alkalmas hanganyagok és videók felcímkézésére, holott ezen médiumok közt is kiemelten jelen vannak az AI által generált vagy módosított hamisítványok. Ebben az esetben a tartalmat közreadó felhasználóknak jelölniük kell az AI jelenlétét, „valószínűleg büntetést fog vonni maga után", amennyiben ez nem történik meg.
Nick Clegg arra is kitért, hogy szövegek esetében nagy eséllyel lehetetlen lesz megállapítani, hogy ChatGPT-vel vagy hasonló szöveggeneráló eszközzel készültek-e.
A fejlesztés életbe lépése várhatóan az elkövetkező hónapokban történik majd.
Szkeptikus visszajelzések
Soheil Feizi professzor, a Marylandi Egyetem kutatója úgy vélekedik, egy ilyen rendszer könnyen átverhető lesz. Bár véleménye szerint lehetséges, hogy az új fejlesztés észlelő technológiája képes lesz majd megjelölni bizonyos képeket, melyeket bizonyos AI modellek hoztak létre, egyúttal könnyen megkerülhető is lesz, amennyiben a képeken előzőleg módosításokat végeztek. Sok esetben előfordulhatnak téves észlelések is. A professzor összességében úgy gondolja, a technológia széles körben nem lesz alkalmazható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése