Informálódni próbáltam, mint sokan mások én is az
internetről, de ez nehezebbnek bizonyult, mint hittem. Az információ mennyisége
rengeteg volt és mégis túl kevés, ráadásul rengetek helyen felütötte a fejét a
vírussal kapcsolatos félinformációk, álhírek is, amik tovább nehezítették a
tisztán látást a ügyben, hát ember legyen a talpán aki ebben kiigazodik. Nem is
csoda, hogy ezekből kiindulva nem is kevesen gyártottak összeesküvés
elméleteket, hogy ki és miért hozta be Európába a vírust, hogy ez csak megint
egy trükk és valamelyik hatalom keze van benne. Szerencsére a legtöbb ember
ezeken azért át lát, de egy ilyen kérdésekkel teli időszakban ezek a narratívák
nem segítenek a helyzeten és életre hívnak más problémákat is, talán ennél
sokkal nagyobbakat.
Vannak ugyanis ezeknél a gondolatoknál sokkalta mérsékeltebb felvetések is, melyek alap gondolata akár jogos is lehetne, azonban messzemenő következtetéseket vonnak le hamis információkból és úgy alakítják a dolgokat, hogy a saját nézetüket támassza alá. A továbbiakban erről lesz szó.
A COVID-19 probléma kezelése Magyarországon
A probléma ott kezdődött, hogy a kormánynak nem volt elsőre egységes válasza, hogy kéne kezelni a helyzetet, majd engedve a nyomásnak végül Magyarország is határzárat és karantént rendelt el. Ez sokakat nehezen érintett, munkahelyüket vesztették el emberek, a szórakozási lehetőségek is megszűntek, az emberek home office-ba kényszerültek. Ennek ellenére most, amikor egy nap több a megbetegedés, mint tavasszal egy hónapban, nincsen karantén elrendelve és az intézkedések sem olyan szigorúak mint előtte. Felveti tehát azt kérdést a helyzet, hogy szükséges volt e az a szigorú intézkedés sorozat tavasszal, annak fényében, hogy most közel sincsenek olyan szigorítások.
Sokakban megfogalmazódott ez a kérdés, az emberek össze vannak zavarodva az egymásnak ellentmondó intézkedések miatt, ezért kialakult egy szkeptikus hozzáállás a vírus és a maszkhordással szemben. Az augusztus végi határzárás után sokak 2 hét karanténba kényszerültek. Rengeteg kérdés merül fel az intézkedések átgondoltságát illetően, de végső soron a társadalom érdekében ezek igenis indokolt és jogos lépések, hogy megelőzzük a nagyobb bajt. Ennek ismeretében nézzük meg, hogy milyen problémákat hívott elő a helyzet.
Tényleg ekkora a baj?
(Túl vagy alábecsüljük a problémát)
"Dr. Gődény elemez"
De pontosan mit is mond?
- Nincs bizonyíték arra, hogy a sebészi maszk előnyös védelmet nyújtana bármilyen szempontból a vírus ellen
- A fertőzöttségi számokat manipulálják: a beteg szervezetében volt COVID-19 a halálakor, de nem abba halt bele, hanem valami egyéb krónikus betegségbe
- Elég vitaminokat szedni az immunrendszer erősítéséhez, akkor nem okozhat gondot a szervezetnek a vírus
- A vírus a fiatalokra egyáltalán nem veszélyes
- "Kínai nátha"
- A Covid nem halálos vírus
- Mindannyiunkban van valami korona vírus (?)
- Nincs értelme a lázmérésnek az iskolákban
"Svédország különlegessége, hogy Európa más országaival ellentétben nem vezettek be az élet majdnem minden területére kiterjedő lezárást tavasszal. Nem rendelték el a boltok bezárását, nem küldték haza az összes diákot, nem kényszerítették otthon maradásra a lakosokat."
Ezekre nem volt különösebb szükség, mivel elég volt megkérni az embereket rá. Távolságtartásra szólították fel a lakosokat.
Svédországban is:
- távolléti oktatást vezettek be
- áttértek az otthoni munkavégzésre
- viszont továbbra is lehetett éttermekbe járni, nagyobb távolságot tartva egymástól
Mit tehetünk?
- Ha egészséges vagy, csak akkor van szükség a maszk viselésére, ha vírussal fertőzött személyt ápolsz.
- Hordj maszkot, ha köhögsz vagy tüsszögsz.
- A maszk viselésének akkor van értelme, ha közben rendszeresen kezet mosunk szappanos vízzel vagy alkoholos fertőtlenítővel. (A szappanos megoldás amúgy inkább javasolt, mert ott van lehetőség és idő hosszan átdörzsölni a kezünket és annak minden mélyebb barázdáját. Persze aki terepen van, az nem fér hozzá folyó vízhez.)
- Ha maszkot viselsz, tudd helyesen fel és levenni.
- Mielőtt felvesszük, alaposan kezet kell mosni.
- A szád és orrod is takarja, valamint ne legyenek rések a maszk és az arc között. Tehát simuljon tökéletesen.
- Ne érj hozzá a maszkhoz a használata közben. Ha ez bekövetkezne, moss kezet.
- Cseréld le a maszkot, ha az benedvesedik és ne használd többször az egyszer használatost.
- A maszk levétele során csak a hátulsó madzagjait fogjuk meg és ne érjünk hozzá az elülső részéhez.
Sokféle arckmaszkor tudunk venni de az egyes típusok között komoly különbségek vannak. A hagyományos sebészi, egészségügyi maszk olyan anyagból készül, amely átengedi a rendkívül apró részecskéket, nem zár tökéletesen, nem simul az arcra, így a vírust tartalmazó cseppecskék a maszkviselés ellenére bejuthatnak a szervezetbe. Ha betegek vagyunk a sebészi maszk megakadályozza, hogy a kórokozókat szétszórjuk a környezetünkben, de nekünk is jobb, ha viseljük, mintha nem. A félálarc, amit FFP3 vagy N95 maszknak is hívnak, nagyobb védelmet nyújt. A félálarc teljesen zárt, rásimul az arcra, belélegzéskor megszűri a levegőt, így a vírusok nem juthatnak be a szervezetünkbe, de ezek jóval drágábbak, mint a műtős maszkok (bővebben itt).
A Duke Orvosi Egyetem klinikai kutató és csapata augusztusban publikálta a
maszktípusok teszteléséről szóló tanulmányát, amelyben 14 féle szövet- és orvosi
arcmaszk védekező képességét hasonlították össze. A kutató számára
megnyugtató volt, hogy a maszkok többsége tényleg felfogta a beszéd
közben kiáramló cseppeket, hozzátette azonban, hogy a vékony, poliészter
és spandex anyagú nyakvédők, vagyis a szájra és orra húzható,
kinyújtható sálszerűségek mindössze kisebbekre szabdalták fel a kiáramló
nyálcseppek méretét, és ez Westman szerint valójában rosszabb lehet,
mintha valaki semmit nem vesz fel, írta a Qubit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése