2023. január - június
hvg.hu
A Miskolci Egyetem munkatársai foglalkoznak továbbá Kölcsey Ferenc esztétikai tárgyú írásainak digitális térbe emelésével és Hajnóczy Péter (1942-1981) fennmaradt hagyatékának digitális feldolgozásával is.
Jun 13, 2023
www.hwsw.hu
A héten benyújtani tervezett dokumentumban megfogalmazott kifogások szerint a vállalat visszaél szerepével, és egyszerre van jelen a digitális hirdetések megjelenítésében, értékesítésében és közvetítésében. Az ügy részeként az EU tisztviselői azt is elrendelik, hogy az amerikai cég értékesítse hirdetéstechnológiai üzletágának (adtech) egyes részeit. A Google és az Európai Bizottság egyelőre nem kommentálta az értesülést
Jun 10, 2023
qubit.hu
Donald Trumpot letartóztatja a rendőrség vagy épp Anthony Faucit ölelgeti. Ferenc pápa fehér pufidzsekiben virít óriási kereszttel a nyakában. Volodimir Zelenszkij egy online videófelvételen arra biztatja a katonáit, hogy adják meg magukat az oroszoknak. Ez csak néhány kiragadott, virálissá vált példa, de az utóbbi hónapokban érzékelhetően megszaporodtak az olyan online tartalmak, amelyeket mesterségesintelligencia-alapú szoftverekkel hoztak létre
Jun 9, 2023
444.hu
Az orosz internet elfoglalása ekkor már évek óta zajlott. Miután a Kreml szerint a Twitter és a Facebook is hajtotta a 2011-es kormányellenes tüntetéseket, rendkívül szoros ellenőrzés alá vonták a közösségi oldalakat, a helyi Facebooknak kitalált VK-t pedig gyakorlatilag államosították, hogy ott csak a hatalomnak tetsző tartalmak terjedhessenek igazán virálisan. Emellett évek óta hallani a terveket a „saját orosz internetről”, ami egyelőre csak annyit jelent, hogy a háború megindítása óta Oroszországban számos nyugati közösségi oldal hozzáférését blokkolják a hatóságok
Jun 6, 2023
telex.hu
Egy klasszikus VR-headsettel ellentétben ez nem egy zárt rendszer. Az alkalmazásokat az ember köré dobja fel, és az ablakokat kedvünkre mozgathatjuk, átméretezhetjük. Ha nem szeretnénk, hogy a háttérben a szobát lássuk, ahol vagyunk, akkor beállíthatunk előre felvett, digitális háttereket. A szemüveg egy önálló cucc, nem kell hozzá számítógép, és szemmel, hanggal, kézmozdulatokkal lehet irányítani. Folyamatosan követi a szem mozgását, így a kurzort a tekintettel lehet irányítani, a kezeket pedig több kamera veszi, és két ujj összeérintésével lehet klikkelni
Jun 5, 2023
telex.hu
"A lényeget, azaz a foglalkoztatásra és bérekre gyakorolt hatást illetően viszont az jött ki, hogy az MI jelenleg nem állásokat vagy munkahelyeket, hanem részfeladatokat vesz át az embertől, és ebből fakadóan azon szektorokban terjedt el, amelyekben sok a könnyen automatizálható, sztenderdizált munkafolyamat. Ezzel szemben eddig arra kevés példa volt, hogy a gépek teljes üzletágakat leptek volna el, vagy új termékek és szolgáltatások létrehozására lettek volna képesek"
Jun 1, 2023
telex.hu
váratlanul lelőtték az egyik legismertebb torrentoldalt, a RARBG-t, amely így tizenöt év után fejezte be a működését. A 2008-ban alapított (és jogi okokból egy rakás országban betiltott) oldal a széles kínálata és az általuk kiadott fájlok minősége miatt az egyik kulcsszereplője volt az online fájlcserélős ökoszisztémának és havonta több millió látogatója volt – í
May 31, 2023
g7.hu
Amint például március elején a Metától kiszivárgott a LlaMA modell, a Stanford Egyetemen nagyon gyorsan készítettek egy Alpaca modellt, ami ennek a továbbtanítása. Képes chatelésre és hozza azt a fajta élményt, amit a ChatGPT hoz az OpenAI-tól, és ami zárt forráskódú, így a fejlesztők nem férhetnek hozzá. Ezzel a nyílt forráskód közösség néhány 100 dollárból olyan modellt készített, ami a ChatGPT-vel összemérhető képességet tud nyújtani és a saját IT infrastruktúrán is lehet futtatni
May 29, 2023
24.hu
a görgetés ördögi köréről talán nem beszélünk eleget.
Minél hasznosabbá válik a telefonunk, annál többet használjuk. Minél többet használjuk ezeket az eszközöket, annál inkább késztetést érzünk arra, hogy akkor is megnézzük a telefonunkat, amikor nem kellene. Félretéve a hiperkapcsolt világunk bizonyos aspektusai miatti aggodalmakat – mint például a közösségi média és az egyre inkább hiperrealisztikus szépségszűrők –, mit tesz az agyunkkal az ezektől az eszközöktől való függőségünk? Kizárólag rossz hatásai vannak, vagy előnyei is?
Minél hasznosabbá válik a telefonunk, annál többet használjuk. Minél többet használjuk ezeket az eszközöket, annál inkább késztetést érzünk arra, hogy akkor is megnézzük a telefonunkat, amikor nem kellene. Félretéve a hiperkapcsolt világunk bizonyos aspektusai miatti aggodalmakat – mint például a közösségi média és az egyre inkább hiperrealisztikus szépségszűrők –, mit tesz az agyunkkal az ezektől az eszközöktől való függőségünk? Kizárólag rossz hatásai vannak, vagy előnyei is?
May 27, 2023
hvg.hu
"A Microsoft Windows Copilot néven építi be a Windowsba az új szolgáltatást, amely az operációs rendszer beállításától a dokumentumok összegzéséig mindenben segíti majd a felhasználót."
May 23, 2023
qubit.hu
ha sikerül elérni, hogy az ember megbízzon az AI-asszisztensében, mert az mondjuk 95 százalékban hasznos és helyes válaszokat ad, akkor szinte észrevétlenül csúszik át a rendszeren a maradék 5 százaléknyi befolyásolási kísérlet, amit valaki beletáplált. És ha a Facebook vagy a Google kőkorszaki hirdetési algoritmusainak sikerült elérni, hogy átvegyék az irányítást az emberek vásárlási szokásai felett, egy meggyőzően érvelő chatbot nehogy már ne tudjon rávenni bárkit, hogy például egy adott politikai irányzat felé forduljon.
May 22, 2023
hvg.hu
Úgy tűnik, a Meta semmiben sem akar lemaradni, még akkor sem, ha ez azt jelenti, hogy egy kicsit félre kell tenni metaverzumos ambícióit (ami eddig nem igazán tudta meggyőzni a dollármilliókat kockáztató befektetőket).
May 22, 2023
hvg.hu
néhány érdekes adat 2022-ből: az App Store átlagos heti látogatószáma 656 739 889 volt, az alkalmazás-letöltések száma elérte a 747 873 877-et, az alkalmazások újraletöltése pedig az 1 539 274 266-ot. Emellett átlagosan 40 876 798 492 automatikus és 512 545 816 manuális alkalmazásfrissítés történt hetente. A megakadályozott csalárd tranzakciók értéke pedig meghaladta a kétmillió dollárt
May 22, 2023
24.hu
"Az Európai Unió rekordösszegű, 1,2 milliárd eurós bírsággal sújtotta a Facebook anyavállalatát, a Metát az uniós adatvédelmi szabályok megsértése miatt. Ez a legnagyobb büntetés, melyet a GDPR-ra hivatkozva szabtak ki az unióban (ezelőtt az Amazon kapta a legnagyobb bírságot, 746 millió eurót).
Az ír adatvédelmi bizottság hétfői tájékoztatása szerint az Egyesült Államokba történő adattovábbítás miatt bírságolták meg a Metát, ugyanis szerintünk nem biztosított kellő védelmet az európai Facebook-felhasználók személyes adatainak a tengerentúli adatgyűjtéssel szemben."
Az ír adatvédelmi bizottság hétfői tájékoztatása szerint az Egyesült Államokba történő adattovábbítás miatt bírságolták meg a Metát, ugyanis szerintünk nem biztosított kellő védelmet az európai Facebook-felhasználók személyes adatainak a tengerentúli adatgyűjtéssel szemben."
May 19, 2023
www.theverge.com
If the app is released widely, it could make Instagram an even more popular destination than it already is. With the continued worsening of Twitter, many people are looking for their next place to share tweet-like updates. While platforms like Mastodon and Bluesky have gained some traction, a text-based Instagram app would offer a way for people who have already built followings on the platform to just keep posting there without having to scrounge for followers in yet another place
May 19, 2023
telex.hu
egyáltalán nem elképzelhetetlen az, hogy a Twitterrel egyszer már nagyot szakító üzletember a Twitter második, az eredeti koncepciónak megfelelő eljövetelét is fel tudja futtatni. Persze az is lehet, hogy kiderül, nem létezik az a Twitter-méretű rés, amit a Bluesky be tudna tölteni, ha pedig váltanának az emberek, akkor a régi internetet idéző konstrukciók helyett a TikTok és az annál is újabb platformok lesznek a befutók.
May 16, 2023
www.hwsw.hu
"múlt hét csütörtökön az Európai Parlament elfogadta az AI Act-et, ami a világon az első egységes és átfogó törvény lesz, ami az MI-rendszerek által jelentett sajátos kockázatokat hivatott kezelni. A rendelet szigorúbb kötelezettségeket róna az „általános célú mesterséges intelligencia rendszerek (GPAIS)" alkategóriába tartozó eszközökre, ami alá például a nyilvánosság számára is széles körben hozzáférhető ChatGPT chatbot tartozik, és vélhetően a Bard is."
May 13, 2023
www.theguardian.com
Dearly beloved, we are gathered here today to remember the metaverse, which was quietly laid to rest a few weeks ago by its grieving adoptive parent, one Mark Zuckerberg. Those of you with long memories will remember how, in October 2021, Zuck (as he is known to his friends) excitedly announced the arrival of his new adoptee, to which he had playfully assigned the nickname “The Future”.
May 13, 2023
www.theverge.com
Google promised to create a better, faster web for media companies with a new standard called AMP. In the end, it ruined the trust publishers had in the internet giant
May 11, 2023
telex.hu
"A járvány kitörése óta most először tartotta meg ismét élőben a Google a szokásos éves fejlesztői konferenciáját, és ahogy arra előzetesen számítani lehetett, a kétórás show alatt annyi mindent jelentett be a cég, hogy abba még zanzásítva is belefájdul az ember feje. Az idei show sztárja nem meglepő módon a mesterséges intelligencia volt, itt ugyanis a Google jócskán lemaradt a nagy bejelentéseket, hírverést és sikereket is felhalmozó Microsoft mögött."
May 7, 2023
May 5, 2023
444.hu
Pichai azt mondta, a Google „elsődlegesen AI-cég” lesz, és a technológiát minden termékébe integrálja. Az évek során a Google AI-kutatócsoportjai olyan úttörő eszközöket fejlesztettek ki, amik az egész iparág javára szolgáltak. Feltalálták a „transzformátorokat”: egy új típusú AI-modellt, ami nagyobb adathalmazokat képes megemészteni. Ez a technológia lett az alapja azoknak az LLM-eknek, amik most az AI körüli beszélgetést uralják, ideértve az OpenAI GPT3-ját és GPT4-ét is.
A folyamatos fejlődés ellenére végül a ChatGPT váltott ki szélesebb körű izgalmat az AI körül
A folyamatos fejlődés ellenére végül a ChatGPT váltott ki szélesebb körű izgalmat az AI körül
May 5, 2023
hvg.hu
az MI-alapú új Bing mostantól gyakorlatilag bárki számára hozzáférhető, nincs szükség többé várólistás feliratkozásra. Egy megkötés maradt csak, a használatához be kell lépni egy Microsoft-fiókkal az Edge böngészőben vagy a mobilalkalmazásban– írja az Engadget.
Az új Bing ezzel a nyilvános előzetes fázisba lépett, de emellett új funkciókkal is bővült. Mostantól a szöveges válaszok mellett diagramokkal, grafikonokkal és formázással is fel tudja dobni a beszélgetést. Mostantól a Bing képalkotója is támogatja azt a több mint 100 nyelvet, amit maga a kereső is ismer.
Az új Bing ezzel a nyilvános előzetes fázisba lépett, de emellett új funkciókkal is bővült. Mostantól a szöveges válaszok mellett diagramokkal, grafikonokkal és formázással is fel tudja dobni a beszélgetést. Mostantól a Bing képalkotója is támogatja azt a több mint 100 nyelvet, amit maga a kereső is ismer.
May 3, 2023
www.hwsw.hu
" kortól és nemtől függetlenül lemondtak a Netflixről, amint kiderült, hogy a jövőben fizetni kell érte (vagy többet kell fizetni, mint korábban, amennyiben az eddig jelentkező költségeket a fiókhoz tartozó felhasználók elosztották maguk között). A jövőre nézve sem túl kedvező a helyzet Spanyolországban a Netflix számára, a megmaradt előfizetők 10%-a ugyanis azt tervezi, hogy otthagyja a platformot a második negyedévben.
A fentiek gyökeresen ellentmondanak annak, amit a Netflix az első negyedéves eredmények áprilisi publikálásakor közölt: Akkor a cég illetékesei azt nyilatkozták, hogy azokon a nemzetközi piacokon, ahol tesztelte a megoldást, az előfizetői szám növekedése látható. A vállalat szerint több mint 100 millió háztartás él a fiókmegosztás lehetőségével, ami a globális felhasználói bázis körülbelül 43 százalékát jelenti. "
A fentiek gyökeresen ellentmondanak annak, amit a Netflix az első negyedéves eredmények áprilisi publikálásakor közölt: Akkor a cég illetékesei azt nyilatkozták, hogy azokon a nemzetközi piacokon, ahol tesztelte a megoldást, az előfizetői szám növekedése látható. A vállalat szerint több mint 100 millió háztartás él a fiókmegosztás lehetőségével, ami a globális felhasználói bázis körülbelül 43 százalékát jelenti. "
May 3, 2023
hvg.hu
Megalakult a Magyar Okosotthon és Épületautomatizálási Szövetség, rövid nevén Okosotthon Szövetség. A tizennégy tagvállalat által életre hívott szervezet célja, hogy rendet tegyen a felhasználók és a szakemberek fejében egyaránt, hogy mindannyian megismerjék az elérhető megoldásokat
May 2, 2023
www.valaszonline.hu
El kéne felejteni, amit még mostanában is hallok néha múzeumi kollégáktól, hogy ez a fotó csak nekem van meg, itt van a gépemen, nem válhat közprédává. A legőszintébben sajnálom, hogy nem élik át azt a közfigyelmet, amit mi megkaptunk, hogy emberek jelentkeznek, hozzászólnak, mesélnek képekről, kiderítenek helyszíneket, megfejtenek rejtélyeket
May 2, 2023
444.hu
az MTVA vezérigazgatója visszautasította, hogy bármilyen beszélgetést folytasson a Fortepannal a legnagyobb magyar archívfotó-gyűjtemény nyilvánosságáról
May 2, 2023
444.hu
hivatalosan is csatlakozott a kritikusok egyre növekvő kórusához, akik szerint ezek a cégek veszélyt jelentenek az emberiségre az agresszív versengésükkel, hogy létrehozzák az általános mesterséges intelligenciát
Apr 27, 2023
444.hu
Az elmúlt kilenc évben Collins, a 27 éves szabadúszó író azzal keresett pénzt, hogy pszichológiai, szociológiai és közgazdaságtani esszéket írt meg amerikai diákok helyett – 14 ezer km-re tőlük, a kenyai Nanyukiban. Collins alkalmanként még közvetlen hozzáférést is kap a főiskolai portálokhoz, hogy teszteket és feladatokat adjon be, részt vegyen a csoportos megbeszéléseken, és beszéljen professzorokkal a hallgatók helyett. 2022-ben havi 900 és 1200 dollár közötti bevételre tett szert így.
Csakhogy az utóbbi időben a keresete havi 500–800 dollárra csökkent a ChatGPT és más generatív mesterségesintelligencia-eszközök villámgyors térnyerése miatt
Csakhogy az utóbbi időben a keresete havi 500–800 dollárra csökkent a ChatGPT és más generatív mesterségesintelligencia-eszközök villámgyors térnyerése miatt
Apr 25, 2023
444.hu
"A gépi tanulás területén korábban több tudományág párhuzamosan fejlődött. Az áttörés 2017-ben jött el, amikor a hosszú időn keresztül külön pályán fejlődő intelligenciákat sikerült közös kódrendszerbe integrálni. Az így létrejött szuperintelligencia azóta hiányzó szöveg-, kép-, hang- vagy mozgóképelemek, de akár DNS-láncolatok elemeit is képes legenerálni és logikai rendszerbe rendezni.
Az egymással párhuzamosan fejlődő intelligenciákat immár ugyanaz a jelrendszer szervezi össze, ami az egyetemes emberi kultúrát, a társas kapcsolatainkat, sőt, vallásainkat, törvényeinket, vagyis az emberi létezés mindennapos valóságát:
A NYELV."
Az egymással párhuzamosan fejlődő intelligenciákat immár ugyanaz a jelrendszer szervezi össze, ami az egyetemes emberi kultúrát, a társas kapcsolatainkat, sőt, vallásainkat, törvényeinket, vagyis az emberi létezés mindennapos valóságát:
A NYELV."
Apr 21, 2023
itcafe.hu
eszközei lehetővé teszik majd például a reklámipar számára azt is, hogy egy-egy jelenethez más háttérzenét tegyenek, illetve a hátteret is módosítsák, így a reklám minden országban más és más lehet. Az ígéretek szerint egyetlen gombbal 1000 eltérő verziót tudnak generálni ugyanabból a videóból, így teljesen lokálissá válhat a tartalom
Apr 21, 2023
24.hu
"Az Európai Unió ezzel szemben sokkal nagyobb hangsúlyt fektet az adatvédelemre, ami viszont komoly gazdasági hátrányt jelent. Egy jól működő MI-nek ugyanis rengeteg adatra van szüksége.
Szerencsére azt már az Európai Unióban is felismerték, hogy egyensúlyt kell találni az adatok felszabadítása és az adatok védelme között. A most megjelenő európai adatstratégia például már azt mondja ki, hogy szükség van olyan nagy európai adatterekre, ahonnan adatokat lehet kinyerni. Itt azonban vékony a határmezsgye: nehéz ugyanis úgy hozzáférhetővé tenni az adatokat, hogy garantálva legyen a személyiségi jogok védelme és az adatok anonimizálása is.
A jövőkutató lapunknak elmondta, az MI és a profilozás korában már vissza lehet fejteni az anonim adatokat is (deanonimizálás), éppen ezért hatalmas problémát jelent, hogy nem tudjuk, mit kezd az adatokkal az amerikai OpenAI."
Szerencsére azt már az Európai Unióban is felismerték, hogy egyensúlyt kell találni az adatok felszabadítása és az adatok védelme között. A most megjelenő európai adatstratégia például már azt mondja ki, hogy szükség van olyan nagy európai adatterekre, ahonnan adatokat lehet kinyerni. Itt azonban vékony a határmezsgye: nehéz ugyanis úgy hozzáférhetővé tenni az adatokat, hogy garantálva legyen a személyiségi jogok védelme és az adatok anonimizálása is.
A jövőkutató lapunknak elmondta, az MI és a profilozás korában már vissza lehet fejteni az anonim adatokat is (deanonimizálás), éppen ezért hatalmas problémát jelent, hogy nem tudjuk, mit kezd az adatokkal az amerikai OpenAI."
Apr 21, 2023
www.theverge.com
Google wants to sprinkle generative AI ‘magic’ over as many of its businesses as possible. Also up for a dusting of machine learning fairy dust: Google’s advertising business.
Apr 21, 2023
hvg.hu
Nem volt kérdéses, hogy a mesterséges intelligencia a zene világában is megcsillogtatja a tudását. Képes elemezni már meglévő zeneszámok óriási adathalmazait, és új műveket „komponálni” a felfedezett minták és struktúrák alapján. Kérdés persze, hogy ez mennyiben sérti az eredeti művek szerzőinek jogait, illetve hogy ki birtokolja az MI által létrehozott zenék jogait, valamint hogy alkotónak tekinthető-e egy algoritmus
Apr 20, 2023
hvg.hu
A Standord hallgatóinak most bemutatott, kiterjesztett valóságra (AR) építő szemüvege meghallgatja a párbeszédet, majd a lencsére vetít egy, csak a viselője által látható javaslatot arra, mit is lenne jó most mondani
Apr 18, 2023
www.lakmusz.hu
Szerintem az a probléma, hogy még az internetet sem szabályozzuk szinte sehogy. Valamennyire a GDPR-törvényekkel próbálkoznak, de nagyon lassan halad minden, miközben egy minden eddiginél gyorsabban fejlődő technológiáról van szó. De valószínűleg nincs is mögötte a társadalmi nyomás, hogy ezzel nagyon gyorsan kellene kezdeni valamit. Pedig ha már évekkel ezelőtt mindenféle jogi korlátot felállítottak volna, akkor is óriási baj lenne
Apr 17, 2023
444.hu
Boris Eldagsennek ítélték a nagy presztízsű Sony world photography fotóművészeti verseny egyik díját, de a német fotóművész visszautasította annak átvételét. Hétfőre aztán be is vallotta weboldalán, hogy miért tett így:
egy „pimasz majom" volt, mert a díjnyertes képet mesterséges intelligencia (MI) segítségével generálta. Elmondása szerint a nevezéssel az MI és a fotóművészet kapcsolatáról szóló vita provokálása volt a célja.
egy „pimasz majom" volt, mert a díjnyertes képet mesterséges intelligencia (MI) segítségével generálta. Elmondása szerint a nevezéssel az MI és a fotóművészet kapcsolatáról szóló vita provokálása volt a célja.
Apr 17, 2023
hvg.hu
Az E Ink nevű cég majdnem két évtizeddel ezelőtt dobta piacra az első eszközeit. Ezek kezdetben csak fekete-fehérben tudták megjeleníteni a tartalmakat, és hosszú évekbe telt, mire megérkeztek a színes változatok.
A cégnek köszönhetően már van olyan e-papír kijelző, amit ruhákon lehet majd hordani, és készült olyan is, amivel az e-könyvet szó szerint lapozhatjuk. Most egy újabb izgalmas fejlesztéssel állt elő a vállalat.
Ez lett a Spectra 6, aminek igazi különlegessége, hogy majdnem olyan jól adja vissza a színeket, mint egy LCD képernyő
A cégnek köszönhetően már van olyan e-papír kijelző, amit ruhákon lehet majd hordani, és készült olyan is, amivel az e-könyvet szó szerint lapozhatjuk. Most egy újabb izgalmas fejlesztéssel állt elő a vállalat.
Ez lett a Spectra 6, aminek igazi különlegessége, hogy majdnem olyan jól adja vissza a színeket, mint egy LCD képernyő
Apr 17, 2023
itcafe.hu
Olyan AI-startupot tervez Elon Musk, ami az OpenAI riválisa lesz. Eközben az Amazon olyan felhős eszközökkel pörgeti fel az AI-versenyt, amelyekkel a Microsoft és a Google elleni versenyben kerülhet előrébb az AI-gyártásban
Apr 17, 2023
www.hwsw.hu
Iparági források szerint a keresőóriás jövő hónapban Magi kódnéven mutat be új MI-alapú megoldásokat, amik a keresőmotorját még erősebb pozícióba helyezheti a ChatGPT-vel felokosított Binggel szemben, ősztől pedig további funkciók érkezése várható
Apr 17, 2023
Apr 13, 2023
telex.hu
Az egyre inkább tech irányba elmozduló kisképernyős szórakoztatóipar eljutott a marketingpurgatóriumba: annyi minden kezd el annyira kevés kézben összpontosulni, hogy a márkák már egymást kannibalizálják
Apr 11, 2023
www.hwsw.hu
"Markáns számokban mutatkozik meg a fogyasztói kereslet szélesebb körű visszaesése, az IDC piackutató cég szerint az idei év első negyedévében 40,5 százalékkal esett vissza az Apple által globálisan eladott számítógépek mennyisége. A cupertinóiakon kívül természetesen az olyan nagy nevek is érzik a gyengébb keresletet és a tartós készkethiányt tükröző visszaesést, mint az ASUS, a Dell, a HP és a Lenovo, ezek a gyártók mind rendre kétszámjegyű csökkenést könyvelhettek el szállításaikban a 2023-as első negyedéves időszakban, mégis az almás cég esetében volt leglátványosabb a hanyatlás. A legnagyobb piaci részesedéssel (12,7 százalék) rendelkező Lenovónál 30,3 százalékos, míg a Dellnél 31 százalékos volt a csökkenés."
Apr 10, 2023
hvg.hu
Az alkotói gazdaság piacát jelenleg a világ népességének mintegy 20 százalékát kitevő millenniumi generáció uralja. Ugyanakkor ahogy egyre idősödnek a Z generáció tagjai, úgy a vásárlóerejük is folyamatosan növekszik. A népesség 30 százalékát kitevő digitális bennszülöttek általában minden közösségi platformon jelen vannak, és a szabadidejük legnagyobb részét online töltik. A kutatásban résztvevő amerikai Z-generációs felhasználók 85 százaléka állította, hogy napi rendszerességgel használja a közösségi médiát, és több mint felük innen merít ihletet a vásárláshoz. A jövő generációi várhatóan továbbra is sok időt töltenek majd az online térben, ahol hipercélzott és személyre szabott hirdetéseket kaphatnak a kívánt termékekről – egyenesen azoktól az influenszerektől, akiket már ismernek és szeretnek
Apr 9, 2023
444.hu
Az elsősorban az Instagramhoz köthető influenszerkultúra felemelkedésével már a Facebooknál is megértették, hogy az emberek valójában nem egymásra, hanem a profikra kíváncsiak – ezért is vették meg 2012-ben közvetlen versenytársukat 1 milliárd dollárért. Az Instagram bizonyította be, hogy az átlagos felhasználónak, akárcsak az átlagembernek, nem olyan érdekesek az ismerősei, az ismerősei gondolatai, az ismerősei audiovizuális megnyilvánulásai. 15 percig talán tényleg mindenki lehet híres, de negyed óra után már csak a tehetségesebbekre vagyunk kíváncsiak
Apr 8, 2023
hvg.hu
A SAM-et 11 millió képből és 1,1 milliárd maszkból álló hatalmas adatkészletre képezték ki, amely az eddigi legnagyobb szegmentációs adatkészlet. Ez az adatkészlet tárgyak és kategóriák széles skáláját fedi le, például állatokat, növényeket, járműveket, bútorokat, élelmiszereket stb. A SAM általánosító képességének és az adatok sokféleségének köszönhetően olyan objektumokat is képes elkülöníteni, amelyeket még soha nem látott. Különböző módokon is szegmentálhat objektumokat, például infravörös képeket vagy mélységtérképeket
Apr 6, 2023
www.hwsw.hu
a korábban jellemzően akadémiai környezetben hajtott fejlődés irányítását átvette az ipar, ami várhatóan már nem fog megváltozni, egyre nő az iparági szereplők dominanciája az akadémiával és a kormányzattal szemben
Apr 5, 2023
telex.hu
A Fortepan Bauer Sándor fotóriporter családjától megkapta a szerző hagyatékát, így az oldal feldolgozta a főleg negatívokból álló gyűjteményt. Az MTVA ezeket is törölné, de sok más képet is, amiknek a negatívjai mind a Fortepannál vannak. Ezek a képek térítés fejében elérhetők a Magyar Távirati Iroda archívumában
Apr 5, 2023
www.hwsw.hu
A lépés a Reutersnek nyilatkozó szakértők szerint a vizsgálat az első igazán potens válaszlépés lehet a Kínát érintő amerikai technológiai szankciókra, ugyanakkor jó eséllyel nem az utolsó
Apr 2, 2023
g7.hu
Lehetséges-e, hogy pár év múlva egyszerűen nem fogjuk érteni, miért osztottunk meg annyi mindent magunkról, miért használtuk a közösségi oldalakat óraszámra, és ugyanúgy kimegy a divatból, mint a bubi-frizura, a beatzene, a trapéz nadrág vagy hogy bárki, bárhol és bármikor rágyújthat.
A posztolási gyakoriság ritkulása vagy az egyre tudatosabbá váló közösségi média használat olyan jeleknek tekinthetők, amik esélyét mutatják egy ilyen korszellemváltásnak
A posztolási gyakoriság ritkulása vagy az egyre tudatosabbá váló közösségi média használat olyan jeleknek tekinthetők, amik esélyét mutatják egy ilyen korszellemváltásnak
Mar 31, 2023
www.hwsw.hu
A kérelem jóváhagyása után a felhasználók csak az adatgyűjtés szélesebb kategóriái (például életkor vagy általános hely) alapján láthatnak célzott hirdetéseket a Meta platformjain. Az űrlap szélesebb körben április ötödikén válik elérhetővé a Súgó és támogatási központok alatt
Mar 31, 2023
www.hwsw.hu
A hatóság a március 20-án történt adatszivárgási incidensre hivatkozik, melynek során felhasználói beszélgetések és az előfizetős felhasználók fizetési információi is külső felek birtokába juthattak. A közlemény szerint az OpenAI-nak nincs semmilyen jogalapja a személyes adatok tömeges gyűjtésére és tárolására a platform működésének alapjául szolgáló algoritmusok „képzése” céljából. Továbbá mivel a felhasználók életkora ellenőrizhetetlen, az alkalmazás "fejlettségükhöz és tudatosságukhoz képest nem megfelelő válaszoknak teszi ki a kiskorúakat". A rivális Google saját chatbotja, a Bard egyébként épp a hasonló problémák elkerülése végett köti ki, hogy csak egyes 18 év feletti felhasználók tesztelhetik
Mar 31, 2023
m.hvg.hu
Az olasz adatvédelmi szabályozó hatóság pénteken azonnali hatállyal betiltotta az OpenAI világszerte népszerű chatbotját. A mesterséges intelligenciával dolgozó ChatGPT már holnap elérhetetlenné válhat az olaszországi felhasználók számára.
Mar 31, 2023
hvg.hu
"Komoly változás érkezik a Facebookra és az Instagramra, ennek gyümölcsét pedig az európai felhasználók élvezhetik majd. A The Wall Street Journal a Meta dolgait jól ismerő névtelen forrásra hivatkozva azt írja, a cég lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy kikapcsolják a szolgáltatások nyomon követő funkcióját. Ez az, ami lehetővé teszi a cég számára, hogy személyre szabott hirdetéseket jelenítsenek meg.
Ezzel a lehetőséggel élni azonban nem lesz olyan egyszerű. A tervek szerint a felhasználóknak ki kell majd tölteniük egy formanyomtatványt, amiben leírják, miért kifogásolják azt, hogy a Facebook és az Instagram nyomon követi a felhasználók alkalmazáson belüli tevékenységét. Ezt a kérelmet azután a központban bírálják majd el, és csak ezután hajtja végre a változtatást."
Ezzel a lehetőséggel élni azonban nem lesz olyan egyszerű. A tervek szerint a felhasználóknak ki kell majd tölteniük egy formanyomtatványt, amiben leírják, miért kifogásolják azt, hogy a Facebook és az Instagram nyomon követi a felhasználók alkalmazáson belüli tevékenységét. Ezt a kérelmet azután a központban bírálják majd el, és csak ezután hajtja végre a változtatást."
Mar 30, 2023
m.hvg.hu
A Runway továbbfejlesztette mesterséges intelligenciáját, így már egy leírt utasítást is képes értelmezni, majd videóvá konvertálni a szöveget.
Mar 30, 2023
m.hvg.hu
A vállalat éves jelentése szerint az elmúlt egy évben összesen mintegy 5,2 milliárd rosszindulatú hirdetést távolított el a rendszereiből világszerte. Ez naponta több mint 14,2 millió ilyen reklámot jelent.
A cég közléséből kiderül, hogy egy év leforgása alatt jelentősen növekedett az ilyen hirdetések száma: 2021-ben még „csak” 3,4 milliárd ilyen reklámmal kellett megbirkóznia.
A cég közléséből kiderül, hogy egy év leforgása alatt jelentősen növekedett az ilyen hirdetések száma: 2021-ben még „csak” 3,4 milliárd ilyen reklámmal kellett megbirkóznia.
Mar 29, 2023
444.hu
Nyílt levélben kéri számos tudós, kutató és tech-vezér az Open AI-t és más mesterséges intelligenciával kísérletező cégeket, hogy legalább hat hónapra függesszék fel a tevékenységüket: az aláírók között olyan nevek bukkannak fel, mint Elon Musk, a SpaceX, a Tesla és a Twitter vezérigazgatója, Steve Wozniak, az Apple társalapítója vagy Yuval Noah Harari történész, író, professzor
Mar 29, 2023
www.hwsw.hu
Úgy tűnik, még az olyan nonprofit szervezetek számára is elkerülhetetlen a márkaimázs építése, mint amilyen a Wikipédiát üzemeltető Wikimedia Alapítvány, mely most jelentette be, hogy elkészült saját szignáljával.
Mar 27, 2023
444.hu
Az 58 éves milliárdos, aki angoltanárból lett Kína egyik leggazdagabb embere és legbefolyásosabb vállalkozója, azután tűnt el az országból, hogy 2020 októberében egy pénzügyi konferencián azt mondta, a kínai bankok mentalitása a zálogházakéra emlékezteti, utalva arra, hogy ezért a kínai kormány pénzügyi szabályozása a felelős
Mar 27, 2023
pcworld.hu
Elképzelhető, hogy egy önérzetes hackernek nem tetszett, ahogy a Twitter újabban kezeli az újságírókat, múlt héten ugyanis a közösségi oldal ügyvédei bírósági keresetet nyújtottak be, miután az oldal forráskódjának egy része kiszivárgott az internetre - írja az Engadget.
A periratokból kiderül, hogy a Twitter a szerzői jog megsértése miatt követelte, hogy a kódrészletet távolítsák el a Github felületéről, ahol az adatállomány korábban megjelent. A Github meg is tette a szükséges lépéseket, azt azonban nem tudni, hogy amíg a forráskód-részlet elérhető volt, hányan töltötték le onnan
A periratokból kiderül, hogy a Twitter a szerzői jog megsértése miatt követelte, hogy a kódrészletet távolítsák el a Github felületéről, ahol az adatállomány korábban megjelent. A Github meg is tette a szükséges lépéseket, azt azonban nem tudni, hogy amíg a forráskód-részlet elérhető volt, hányan töltötték le onnan
Mar 27, 2023
telex.hu
Musk március 25-én azt írta az alkalmazottainak, hogy a cég értéke jelenleg 20 milliárd dollár – írja a The Verge egyik újságírója a Twitteren. Ez az összeg kevesebb, mint a fele annak a 44 milliárd dollárnak, amelyet a Tesla alapítója 2022 októberében a platformért fizetett
Mar 27, 2023
www.hwsw.hu
Érdekesség, hogy az Intel megalapításának napján csatlakozott a céghez Andy Grove (Gróf András István) emigránsként már az Egyesült Államokban doktorált magyar származú szakember, de a negyedik alkalmazott, Leslie L. Vadász is magyar gyökerekkel rendelkezett.
Ugyan Moore jelentős szerepet töltött be a modern számítástechnikai eszközöket működtető technológiák fejlesztésében, szélesebb kör ismerheti nevét az Electronics Magazine tudományos folyóiratban 1965-ben publikált „Cramming more components onto integrated circuits" (azaz "Még több komponens megvalósítása az integrált áramkörökben”) című cikkében bemutatott, azóta „Moore-törvénynek” hívott irányadó megfigyelés miatt
Ugyan Moore jelentős szerepet töltött be a modern számítástechnikai eszközöket működtető technológiák fejlesztésében, szélesebb kör ismerheti nevét az Electronics Magazine tudományos folyóiratban 1965-ben publikált „Cramming more components onto integrated circuits" (azaz "Még több komponens megvalósítása az integrált áramkörökben”) című cikkében bemutatott, azóta „Moore-törvénynek” hívott irányadó megfigyelés miatt
Mar 27, 2023
telex.hu
Dimitrij Medvegyev, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese, volt orosz elnök és miniszterelnök arra buzdította az oroszokat, hogy a Netflix profitjának növelése helyett inkább töltsék le a filmeket, és terjesszék is azokat az interneten, hogy minél nagyobb kárt okozzanak az amerikai vállalatnak
Mar 27, 2023
m.hvg.hu
Az Egyesült Államokban jelenleg azért táncol pengeélen az alkalmazás, mert a döntéshozók szerint az kémkedhet a felhasználók után, és nemzetbiztonsági érdekeket sérthet. Azután viszont már nehéz lesz ezt hitelesen állítani, hogy kiderült: a meghallgatáson részt vevő képviselő a technológia működésének alapjaival sincs tisztában.
Mar 24, 2023
hvg.hu
"A ChatGPT rövid idő alatt tett szert óriási népszerűségre, eddig azonban csak korlátozott volt a tudása – nagyjából 2021 szeptemberéig rendelkezett információkkal a világ történéseiről, frissebb történésekről nem tudott, a világhálóhoz sem fért hozzá.
Ez azonban most megváltozik, ugyanis – bizonyos esetekben – már képes lesz hozzáférni az internethez, a fejlesztő OpenAI ugyanis csütörtökön bejelentette: elérhetővé tette a bővítményeket a ChatGPT-hez, melyek kiterjesztik a chatbot tudását, így az már képes hozzáférni külső adatbázisokhoz, információforrásokhoz – és magához az internethez – is."
Ez azonban most megváltozik, ugyanis – bizonyos esetekben – már képes lesz hozzáférni az internethez, a fejlesztő OpenAI ugyanis csütörtökön bejelentette: elérhetővé tette a bővítményeket a ChatGPT-hez, melyek kiterjesztik a chatbot tudását, így az már képes hozzáférni külső adatbázisokhoz, információforrásokhoz – és magához az internethez – is."
Mar 24, 2023
444.hu
Ezek olyan gépek, amelyeknek a tervrajzát minden jel szerint a kínai ipari kémek már megszerezték - de mégsem tudják összerakni őket, mert az alkatrészek elkészítéséhez is olyan szaktudás kell, amit nem lehet sok évtizednyi kutatás nélkül megszerezni. Ahogy az ASML gépeit ismerő szakértő fogalmazott az idézett könyvben, „a tervek megértéséhez is phd szintű tudás kell, ráadásul a gép különböző részeihez különböző szakterületeken szerzett phd”.
Kína a 21. században több pénzt költött chipek importjára, mint olajvásárlásra.
Kína a 21. században több pénzt költött chipek importjára, mint olajvásárlásra.
Mar 23, 2023
www.hwsw.hu
Nem várt veszteséggel jár az Amazon idei létszámleépítési terve: tegnapelőtt rövid posztban közölte a fototechnikai termékeket, így elsősorban digitális kamerákat tesztelő DPReview.com ügyvezetője, Scott Everett, hogy a site április 10-én, csaknem 25 évnyi működés után bezár, miután szinte az elejétől kezdődően rendkívül alaposan dokumentálva végigkövette a digitális fotográfia technológiai forradalmát
Mar 23, 2023
m.hvg.hu
este 10 órakor lényegében minden negyedik 4–7 éves gyerek még nézi a tévét, sőt még 23 órakor sem elhanyagolható a jelenlétük, miközben ebben az idősávban már igen sok csatornán 16, illetve 18 éven felülieknek ajánlott műsorokat sugároznak. A nézőszám a 8–12 évesek esetében 22 órakor is még 30 százalék volt, 23 órakor pedig a korcsoport tagjainak 14–16 százaléka ült még mindig a képernyők előtt.
Mar 22, 2023
m.hvg.hu
Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója alkalmából körülbelül ötszáz, a költőhöz kapcsolódó kézirattal bővült az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) internetes tartalomszolgáltatása, a Copia.
Az online adatbázisban elérhetővé váltak az intézményben őrzött Petőfi-hagyaték legmarkánsabb részei, köztük a költő versei, levelei, rajzai, valamint feleségének, Szendrey Júliának a naplója.
Az online adatbázisban elérhetővé váltak az intézményben őrzött Petőfi-hagyaték legmarkánsabb részei, köztük a költő versei, levelei, rajzai, valamint feleségének, Szendrey Júliának a naplója.
Mar 22, 2023
www.hwsw.hu
A hirdetési piac küszködése közepette a Meta újabb csapokat nyit ki a reklámbevételek előtt, és tesztüzemben az Instagram keresési eredményei közt is hirdetéseket tervez elhelyezni azon felhasználók szeme előtt, akik "aktívan keresnek vállalkozásokat és termékeket". A frissen elhelyezett hirdetések abban a feedben fognak megjelenni, amit egy megadott kulcsszóval lefuttatott keresés után találati listaként jelenít meg a platform, illetve a későbbiekben is több olyan hirdetést láthatnak a netezők, ami a korábbi kereséseikhez kapcsolódik
Mar 21, 2023
www.theverge.com
The feature is an implementation of open-source text-to-image model Stable Diffusion, with a few extra safety filters and a custom UI to help steer Canva’s users to get the results they want. Canva, which is available as a free app as well as a paid version with extra features, will give all its users the ability to generate 100 images a day with the tool.
Mar 21, 2023
www.theverge.com
Adobe is putting one big twist on its generative AI tools: it’s one of the few companies willing to discuss what data its models are trained on. And according to Adobe, everything fed to its models is either out of copyright, licensed for training, or in the Adobe Stock library, which Costin says the company has the rights to use. That’s supposed to give Adobe’s system the advantages of not pissing off artists and making its system more brand-safe
Mar 21, 2023
m.hvg.hu
a Bard felülete nagyban hasonlít a rivális Binghez. Lehet értékelni – pozitívan és negatívan – a válaszokat, van egy frissítés és egy olyan gomb, ami a hagyományos Google keresésre vezeti a felhasználót.
Míg a Bing az OpenAI által fejlesztett GTP-4-es technológián alapul, a Google Bard a LaMDA-modellre épül, ami a cég saját fejlesztése, és a jövőben még tovább fognak fejleszteni.
A Bardban egy mikrofon ikon jelzi azt is, hogy a hangalapú diktálást is támogathatja a szolgáltatás. A Google azonban elismeri – talán a korábbi hibájából tanulva is –, hogy a nyelvi modellek nem tökéletesek, és hibázhatnak
Míg a Bing az OpenAI által fejlesztett GTP-4-es technológián alapul, a Google Bard a LaMDA-modellre épül, ami a cég saját fejlesztése, és a jövőben még tovább fognak fejleszteni.
A Bardban egy mikrofon ikon jelzi azt is, hogy a hangalapú diktálást is támogathatja a szolgáltatás. A Google azonban elismeri – talán a korábbi hibájából tanulva is –, hogy a nyelvi modellek nem tökéletesek, és hibázhatnak
Mar 21, 2023
www.theverge.com
"Bard is not a good search engine. Neither are ChatGPT and Bing. Figuring out what they’re actually good at and how we should use them is going to take a while."
Mar 21, 2023
www.hwsw.hu
A kriptobányászat bezuhanásakor a piac és a tőzsde kis túlzással azonnal temetni kezdte a grafikus feldolgozóprocesszorokat tervező és gyártó Nvidiát, a céget azonban rendkívül látványosan rántotta talpra az új "őrület", a generatív nyelvi modellek előretörése, ahol a gépi tanulás támogatására fejlesztett célprocesszorokat úgy veszik az MI-robbanásra óriási tétet rakó vevők, mint a cukrot.
Mar 21, 2023
telex.hu
A csalók kihasználhatják sokkal kifinomultabb és hihetőbb átverésekre, a beépített mechanizmusok pedig nem tudnak mindent kiszűrni.
Mar 21, 2023
telex.hu
A hónap végén megszűnik a 17 éve működő fáljmegosztó platform, a Zippyshare, írja a Torrentfreak. A működtetői azt mondják, az oldal most már egy olyan dinoszaurusz, ami az adblockerek világában pénzt nem hoz, de az üzemeltetése nagyon drága
Mar 20, 2023
Mar 18, 2023
qubit.hu
Már 20 ezer dolgozót rúgtak ki a cégtől, miután Meta néven újrabrandelték. Csakhogy a mesterséges intelligencia sokkal jobban vonzza a befektetőket, mint a sehova sem tartó metaverzum, és úgy tűnik, Zuckerberg is kezdi beadni a derekát.
2022-ben eljött a mesterséges intelligencia forradalma, a képgenerátorok (DALL-E 2, Stable Diffusion, Midjourney) és a ChatGPT megjelenésével pedig végképp elfelejtette mindenki, hogy mekkora ötletnek tűnt a metaverzum.
2022-ben eljött a mesterséges intelligencia forradalma, a képgenerátorok (DALL-E 2, Stable Diffusion, Midjourney) és a ChatGPT megjelenésével pedig végképp elfelejtette mindenki, hogy mekkora ötletnek tűnt a metaverzum.
Mar 17, 2023
m.hvg.hu
A törvényjavaslat értelmében a kormány vagy az Ofcom (az Egyesült Királyság hírközlési hatósága) megkövetelheti a WhatsApptól, hogy olyan tartalommoderálási irányelveket alkalmazzon, amelyeket lehetetlen lenne betartani a végpontok közötti titkosítás megszüntetése nélkül. Ha a cég ezt megtagadja, akár anyavállalata, a Meta éves forgalmának 4 százalékáig terjedő bírságra számíthat – hacsak nem vonul ki teljesen az Egyesült Királyság piacáról.
A helyzet az, mondta Cathcart, hogy a felhasználók világszerte biztonságot akarnak. Felhasználóink kilencvennyolc százaléka az Egyesült Királyságon kívül van. Ők pedig nem akarják, hogy csökkentsük a termék biztonságát. Nyilvánvalóan furcsa döntés lenne, a felhasználók 98 százaléka ellen tenni.
Más hatóságok jogszabályai, például az EU digitális piacairól szóló törvény, kifejezetten védik az üzenetküldő szolgáltatások végpontok közötti titkosítását
A helyzet az, mondta Cathcart, hogy a felhasználók világszerte biztonságot akarnak. Felhasználóink kilencvennyolc százaléka az Egyesült Királyságon kívül van. Ők pedig nem akarják, hogy csökkentsük a termék biztonságát. Nyilvánvalóan furcsa döntés lenne, a felhasználók 98 százaléka ellen tenni.
Más hatóságok jogszabályai, például az EU digitális piacairól szóló törvény, kifejezetten védik az üzenetküldő szolgáltatások végpontok közötti titkosítását
Mar 17, 2023
www.hwsw.hu
A leépítésekkel párhuzamos strukturális átalakításokkal kapcsolatos konkrétumokat április végén jelenti be a cég, a munkavállalók nagy részének pedig májusban mondhatnak majd fel. A most bejelentett költségcsökkentési intézkedéseknek köszönhetően a Meta 2023-as kiadásai a korábban előírányzott 89 és 95 milliárd dollár közötti sávból a 86 és 92 milliárd dollár közötti sávba kerülnek
Mar 16, 2023
telex.hu
Az Amerikai Gyermekorvosok Szövetsége kétéves korig nem javasolja, hogy a gyerek képernyőt használjon, és utána, óvodáskorban is maximum napi fél-egy órát javasol. De hogy utána, iskoláskorban mennyit kütyüzhet a gyerek, arra vonatkozóan nem fogalmaz meg ajánlást, mert nincs egyértelmű és elegendő tudományos adat, ami arra utalna, hogy negatív vagy akár pozitív hatása van.
Mar 16, 2023
itcafe.hu
Szakértők szerint a leépítés megkérdőjelezi, hogy a Microsoftot érdekli-e egyáltalán, mi lesz az irányelvekkel, miközben az ellentmondásos eszközöket sorra teszi mindenben elérhetővé. Az Office of Responsible AI részleg mindenesetre működik a cégnél – de a Platformernek nyilatkozó dolgozók szerint a most kirúgott csapat felelt azért, hogy a felelősségteljes irányelvek tükröződjenek a kész termékben. Legutóbb annak kockázatait elemezték, hogy mivel jár a technológia beépítése a Microsoft termékeibe
Mar 16, 2023
qubit.hu
legobjektívebben mérhető újítása (mert hát azt nehezen lehet megállapítani, hogy mennyire lett kreatívabb vagy pontosabb) az, hogy jelentősen javult a rövid távú memóriája, vagyis sokkal hosszabb beszélgetések kontextusát tudja megjegyezni, így akár komolyabb tanulmányokat vagy novellákat is képes egyben értelmezni, míg korábban ezeket szakaszonként kellett a ChatGPT-nek beadagolni, így nem tudta átlátni a teljes szövegkörnyezetet
Mar 15, 2023
m.hvg.hu
Ha valaki beadja a rendszernek az alább látható képet, majd mindenféle szöveges magyarázat nélkül megkérdezi a ChatGPT-től, mi fog történni, ha leesik a kesztyű, a mesterséges intelligencia érti, hogy az előbb megmutatott képre vonatkozik a kérdés, felismeri, hogy azon melyik a kesztyű, látja és érti a többi objektum elrendezését, és a fizikai törvényei alapján ki is tudja következtetni, hogy ebben az esetben a kesztyű megüti a deszkát, melynek hatására a labda felrepül
Mar 15, 2023
www.theverge.com
OpenAI, the creator of ChatGPT has finally revealed GPT-4, capable of accepting text or image inputs.
Mar 14, 2023
itcafe.hu
"Itt van például a Twitter riválisa, a kevésbé ismert, indiai Koo. Ez máris integrálta a ChatGPT-t, hogy a felhasználók könnyebben hozhassanak létre bejegyzéseket. Az appból közvetlenül használható a ChatGPT, ami a felhasználó helyett képes megírni a bejegyzéseket az aktuális eseményekről, politikáról, zenéről vagy bármi másról – közölték.
A Koo alapítói szerint a tartalomgyártók így inspirációt meríthetnek, hogy mit alkossanak, és megkérhetik a ChatGPT-t, hogy a régiójukban felkapott hírek alapján az AI írja meg a saját gondolataikat."
A Koo alapítói szerint a tartalomgyártók így inspirációt meríthetnek, hogy mit alkossanak, és megkérhetik a ChatGPT-t, hogy a régiójukban felkapott hírek alapján az AI írja meg a saját gondolataikat."
Mar 14, 2023
itcafe.hu
Nem meglepetés, de az amerikai politikusok asztalára is a ChatGPT miatt került fel a téma, elsősorban a nemzetbiztonságra és az oktatásra gyakorolt hatások miatt. A Kereskedelmi Kamara szerint a törvényhozóknak és a cégeknek sürgősen lépniük kell azért, hogy az AI felelősen legyen használva, kockázatalapú törvényi keretrendszer alapján.
Persze elismerik a technológia előnyeit, pénzügyi lehetőségeit, és azt, hogy a kórházak, erdőtüzek mentők kapcsán is segített már. Azonban a veszélyekre is felhívják a figyelmet, és arra, hogy 20 éven belül minden cég és kormányzati hatóság AI-t használ majd.
Persze elismerik a technológia előnyeit, pénzügyi lehetőségeit, és azt, hogy a kórházak, erdőtüzek mentők kapcsán is segített már. Azonban a veszélyekre is felhívják a figyelmet, és arra, hogy 20 éven belül minden cég és kormányzati hatóság AI-t használ majd.
Mar 14, 2023
telex.hu
Az álhírek igazán csak az elmúlt néhány évben kerültek középpontba, többek között a 2016-os amerikai elnökválasztás, a koronavírus és az orosz-ukrán háború miatt. Arról számtalan kutatás készült már, hogy kik, miért, hogyan és kiknek gyártják az álhíreket, hogyan lehet őket felismerni, de az Artois Egyetem (Orosz Gábor), a BBC (Paskuj Benedek), az ELTE (Faragó Laura), és a Political Capital (Krekó Péter) és munkatársainak közös kutatása itthon most először világít rá arra, hogyan lehet hatékonyan és hosszú távon rávenni az embereket arra, hogy aktívan próbálják kiszűrni az őket befolyásolni kívánó hamis híreket
Mar 13, 2023
www.hwsw.hu
A világ egyik legnagyobb autógyártó cégcsoportja, a General Motors éppen annak lehetőségeit vizsgálja egy Microsofttal való együttműködés keretében, hogy mit tudna kezdeni a ChatGPT-vel. A Semafor szerint az autógyártó egy virtuális személyi asszisztensen dolgozhat, ami a ChatGPT alatt nyugvó technológiára épülne, és a sofőrök kérdéseire tudna hatékony módon válaszokkal szolgálni
Mar 12, 2023
itcafe.hu
Az elmúlt hónapokban egyre több országban merült fel, hogy súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent a TikTok. Először az USA egyes államaiban kezdték el betiltani a kormányzati eszközön a szolgáltatást, majd csatlakozott a hasonló intézkedésekhez az EU és Kanada is.
Mar 11, 2023
m.hvg.hu
Jelenleg a világ egyik legdrágább játékszere a ChatGPT: milliók próbálgatják ingyen, és minden egyes beírt soruk hétszer–tízszer drágább következménnyel jár, mintha a hagyományos Google keresőbe gépeltek volna be valamit. A hasonló megoldásokat a színfalak mögött már évek óta fejlesztik a legnagyobb techóriások, az elmúlt hónapokban csak annyit történt, hogy elkezdték megmutatni a lapjaikat. Hogy beszélhetünk-e royal flössről, az most a nagy kérdés. Főleg egy olyan rendszer esetében, amely nemrég még alapvető matematikai műveletek elvégzésére sem volt képes
Mar 11, 2023
qubit.hu
A ChatGPT-vel történő kommunikációban ugyanis valójában nem sima kérdéseket kell megfogalmazni, hanem úgynevezett promptokat – magyarázta a szakember. Ezek sokkal pontosabbak, mint egy egyszerű kérdésfeltevés, tartalmazhatják például a válasz elvárt stílusát is. Ráadásul a csetbottal folytatott kommunikáció során azt is figyelembe kell venni, hogy az nem egy online keresés eredményeit listázza majd, hanem elvileg a korábban betanult (2021-ig érvényes) információk alapján állítja össze a válaszát
Mar 10, 2023
itcafe.hu
Összesen 4000 adatpontot figyelnek modemek révén, amelyeket 2019 óta telepítenek. Ezek útján figyelmeztetik a fizetős ügyfeleket a hibákra, a szervizek szükségességére, az olyan dolgokra, amelyeken olcsó megelőzni, de drága javítani. És arra is, ha a sofőr nem megfelelően használ egy járművet (vagy épp hogyan használja azt, hol van, mennyit fogyaszt a járműve). A lehetséges hibákról előre szól a jármű. Minden brit kereskedő része a rendszernek, így az alkatrészek és a javítási részletek készen állnak, mire az ügyfél megérkezik
Mar 10, 2023
www.hwsw.hu
az állampolgárok figyelmét arra hívták fel, hogy a TikTok használata során mérlegeljék, milyen tartalmakat és milyen információkat osztanak meg a közösségi szolgáltatással. Lukáš Kintr, a kiberbiztonsági szervezet igazgatójának közleménye szerint az applikáció által gyűjtött és kezelt adatok mennyisége, valamint a kínai jogi környezet és a csehországi felhasználói bázis gyors ütemű növekedése indokolja, hogy szigorúbb keretek közt biztonsági fenyegetésként kezeljék a sikeralkalmazást
Mar 10, 2023
www.hwsw.hu
Az OpenAI-nál egyszerűen rengeteg mérnöki munkát tettek bele ebbe az elképzelésbe: próbálták minél nagyobb adathalmazon tanítani egy transzformert, jól beállítva, és hangsúlyt fektettek arra, hogy a betanított modell is nagy legyen. Meglepőnek tartom, hogy eddig a szintig jutottak. Az alapötlet valóban nem most született, de először sikerült úgy összerakni, hogy a nagy nyilvánosság elé lehessen tárni.
www.theverge.com
According to the Recording Industry Association of America’s (RIAA) annual revenue report, vinyl records outsold CDs in the US last year for the first time since 1987, selling 41 million units against 33 million for CD.
Mar 10, 2023
itcafe.hu
"Nem titok, hogy a Meta is beszállt a generatív AI teljes gőzzel való fejlesztésébe, ennek útján pedig folyamatosan teszi közzé a kutatók és szakemberek számára az AI-eszközöket. Ezt pedig most annak ellenére is folytatja, hogy a jelentések szerint online fórumokon valakik közzétették azokat, így az új nagynyelvi modell illetéktelen kezekbe került."
Mar 9, 2023
www.hwsw.hu
A cég elmondása szerint természetesen továbbra is tisztában van azzal, hogy a keresőpiacon egy egyszámjegyű részesedést birtokol, de jelentős növekedési lehetőséget lát a jövőben annak köszönhetően, hogy a Bing napi aktív felhasználóinak egyharmada újonc, akiket vélhetően a chatbot vonzott be, így az újfajta keresési módnak egyértelmű vonzóereje van.
Mar 7, 2023
m.hvg.hu
Mostantól a magyarok is hozzáférhetnek a Twitter fizetős szolgáltatásaihoz, egyebek mellett a hitelesítő kék pipához és a hosszabb posztolás lehetőségéhez.
Mar 5, 2023
www.theverge.com
This is some real tragedy of the commons shit. The web is becoming a miserable experience because some salesbro who is trying to meet his KPIs is doing stuff to marginally increase the number of paying customers. (And you know, the hell with the rest of us!) The more each site tries to create its own little walled garden, the less valuable the open web becomes.
Mar 5, 2023
m.hvg.hu
Kétajtós ruhásszekrény méretű adattárolóval rukkolt elő nemrégiben az IBM amerikai techóriás. A Diamondback Tape Library fantázianevű berendezésben 1584 kazetta található, amelyek mágnesszalagra mentik az információkat. Igen, majdnem pontosan olyanokra, mint amilyenek az évtizedekkel ezelőtti magnó- vagy VHS-kazettákban voltak használatosak
Mar 4, 2023
qubit.hu
bebizonyosodott, hogy a ChatGPT-hez hasonló nagy nyelvi modellek (Large Language Models, LLM) jobban el tudják végezni a piszkos munkát, mint az emberek. Mert hát mi is a feladat? Egy üzenet vagy szlogen célba juttatása olyan módon, hogy az minél hihetőbbnek és emberibbnek tűnjön, erre pedig egy januári kutatás szerint az LLM sokkal alkalmasabb, mint egy fizetett trollhadsereg. A ChatGPT a kereket magától ugyan nem tudná feltalálni, de a hülye szlogeneket úgy tudja eladni, ahogy egyetlen minimálbérre bejelentett ifjú politikai aktivista sem tudná.
Mar 2, 2023
444.hu
A következő hetekben lép életbe a TikTok új napi limitje, mely 60 percben határozza meg a képernyőidőt a 18 éven aluliak számára. Ha valaki túllépi a limitet, egy kódot kell beütnie, hogy tovább használhassa aznap az applikációt
Mar 1, 2023
444.hu
"Éveken át az egyik legfelkapottabb netes hoax volt, hogy jön a fizetős Facebook, 2013-ban még cikket is írtunk a jelenségről. A fizetős Facebookot bejelentő posztok és kamulevelek mindig villámsebesen terjedtek az interneten, rengetegen felháborodást meg ijedt reakciót kiváltva.
Hogy mennyit változott a világ, illetve azon belül is a közösségi platformok szerepe, azt elég jól jelzi, hogy 2023 februárjában ugyan tényleg kiderült, jön a fizetős Facebook és Instagram, de ez már alig érdekelt valakit. A magyarázat részben persze az, hogy a Facebook nem lesz mindenkinek fizetős, a felhasználók továbbra is be tudnak lépni majd ingyen is, de az eddig megjelent hírek alapján az előfizető felhasználók több és jobb szolgáltatást kapnak majd.
Azaz várhatóan egy kétszintű rendszer fog kialakulni, ahol látványosan jobb pozícióban lesznek azok, akik hajlandóak havidíjat fizetni a szolgáltatásokért."
Hogy mennyit változott a világ, illetve azon belül is a közösségi platformok szerepe, azt elég jól jelzi, hogy 2023 februárjában ugyan tényleg kiderült, jön a fizetős Facebook és Instagram, de ez már alig érdekelt valakit. A magyarázat részben persze az, hogy a Facebook nem lesz mindenkinek fizetős, a felhasználók továbbra is be tudnak lépni majd ingyen is, de az eddig megjelent hírek alapján az előfizető felhasználók több és jobb szolgáltatást kapnak majd.
Azaz várhatóan egy kétszintű rendszer fog kialakulni, ahol látványosan jobb pozícióban lesznek azok, akik hajlandóak havidíjat fizetni a szolgáltatásokért."
Mar 1, 2023
itcafe.hu
Miután az utóbbi időkben számos kriptotőzsde és kriptopénz szenvedett el látványos összeomlást, sok országban és hatóságnál készülnek a szektor igen alapos szabályozására. Az előirányzott keretrendszerek egyik fontos alappillére, hogy a kriptoeszközök nem lehetnek hivatalos fizetőeszközök
Feb 28, 2023
qubit.hu
Musk nemrég megkereste Igor Babuschkint, a Google anyacégéhez (Alphabet) tartozó DeepMind korábbi kutatóját, hogy rakjon össze egy csapatot, amely az egyébként Musk részvételével és pénzügyi támogatásával létrejött OpenAI-nak állítana alternatívát
Feb 28, 2023
m.hvg.hu
Egy másik, az S&P Global Market által közzétett elemzés is azt állítja, hogy a Z generáció körében 83 százalékos az iPhone-tulajdonosok aránya, míg Samsung telefonokat csak a 10 százalékuk használ. Mindez már csak annyiban is érdekes, hogy a korábbi generációk esetében szinte egyenlő az iPhone-t és az androidos telefont használók aránya
Feb 27, 2023
www.theverge.com
Prominent science fiction and fantasy magazine Clarkesworld announced it would pause submissions after a flood of AI spam. It’s not the only outlet getting AI-generated stories.
Feb 26, 2023
m.hvg.hu
A fiatalabb korosztályok elsősorban azért nem válaszolnak a hívásokra, mert „időrablónak” tartják a szóbeli beszélgetést, és úgy vélik, sokkal gyorsabban és hatékonyabban lehet elintézni valamit, ha csak szöveges üzenetben tárgyalják le. A felmérés alapján így vélekedik a megkérdezettek háromnegyede, ám közel kétharmaduk kerüli a kellemetlen, nyafogó, lerázhatatlan beszélgetőpartnereket.
Szintén fontos szempont, hogy a milleniumi és Z-generációsok saját bevallásuk szerint tartanak attól is, hogy egy személyes beszélgetés során azonnal és spontánul kell dönteniük, mivel jobban szeretnek kicsit gondolkodni, mielőtt valamire igent vagy nemet mondanának. Ugyanígy veszélyes, vagy legalábbis kellemetlen lehet – vélekednek –, ha a telefonban valamilyen konfliktus alakul ki, és ebben kell helytállniuk
Szintén fontos szempont, hogy a milleniumi és Z-generációsok saját bevallásuk szerint tartanak attól is, hogy egy személyes beszélgetés során azonnal és spontánul kell dönteniük, mivel jobban szeretnek kicsit gondolkodni, mielőtt valamire igent vagy nemet mondanának. Ugyanígy veszélyes, vagy legalábbis kellemetlen lehet – vélekednek –, ha a telefonban valamilyen konfliktus alakul ki, és ebben kell helytállniuk
Feb 23, 2023
itcafe.hu
Bár minden tech óriás számára dollármilliárdos költséget jelentenek az AI-alapú fejlesztések (és a chatbotok), jelenleg mindenki ezekért a megoldásokért őrül meg. A veszélyek és aggodalmak ellenére hatalmas az érdeklődés. Várható volt, hogy sorra kezdi majd megborítani az egyes piacokat a technológia, valószínűleg évek kellenek majd, mire a piac, a hatóságok és a társadalom megfelelően szabályozzák ezek használatát.
Erre tökéletes példa ugyanis a könyvszektor. Egyre többen alkalmazzák a generatív AI-t arra, hogy könyveket írjanak, gyakran illusztrált, képekkel teletűzdelt kivitelben. Mindez órák alatt készül el, majd bocsájtható kereskedelembe, például az Amazonon
Erre tökéletes példa ugyanis a könyvszektor. Egyre többen alkalmazzák a generatív AI-t arra, hogy könyveket írjanak, gyakran illusztrált, képekkel teletűzdelt kivitelben. Mindez órák alatt készül el, majd bocsájtható kereskedelembe, például az Amazonon
Feb 23, 2023
www.hwsw.hu
A ChatGPT-hez hasonló, generatív nyelvi modellek alapján szöveget előállító robotok kifejezetten hatékonynak mutatkoznak a rövid történetek, novellák írásában, kiváltképp sci-fi és fantasy területen.
Határozatlan ideig nem fogad be több, külsős szerzőtől származó sci-fi vagy fantasy novellát a műfajok egyik legismertebb amerikai online magazinja, a Clarkesworld
Határozatlan ideig nem fogad be több, külsős szerzőtől származó sci-fi vagy fantasy novellát a műfajok egyik legismertebb amerikai online magazinja, a Clarkesworld
Feb 22, 2023
telex.hu
"Február közepén több mint kétszáz olyan e-könyvet lehet megvásárolni az Amazonon, amelynek legalább egyik szerzője a ChatGPT, az épp legnépszerűbb intelligens csetbot, de mivel jellemzően sokan be sem vallják, hogy a mesterséges intelligencia segítségével írták a könyvüket, ez a szám valószínűleg jóval magasabb"
Feb 19, 2023
telex.hu
Először Új-Zélandon és Ausztráliában vezetik be a Meta Verified névre keresztelt funkciót, havi 11,99 dollárért extra fiókbiztonságot, gyors ügyfélszolgálatot és nagyobb elérést ígérnek.
Feb 19, 2023
444.hu
még mindig sokan vannak, akik azért jelentkeznek hozzá, hogy aztán pár év múlva majd átjuthassanak a hagyományos filmiparba. És szerinte ők még mindig nem értik, miről van szó: hogy ez a jövő, a YouTube-on érdemes keresni azt a karriert, amit korábban az emberek a filmiparban képzeltek el.
A verseny persze hatalmas, rengetegen vannak, akik hiába pakolják ki sorra a videóikat, nem fognak befutni és pénzt keresni ezzel. De ezzel együtt is, ez a hangsúlyeltolódás évek óta tart, és minden jel arra utal, hogy a következő években csak erősödni fog.
A verseny persze hatalmas, rengetegen vannak, akik hiába pakolják ki sorra a videóikat, nem fognak befutni és pénzt keresni ezzel. De ezzel együtt is, ez a hangsúlyeltolódás évek óta tart, és minden jel arra utal, hogy a következő években csak erősödni fog.
Feb 18, 2023
444.hu
A Microsoft a beérkező kritikákra válaszul a napi kérdések számát ötvenre limitálta , egy alkalommal pedig összesen ötre, mivel a tapasztalatok szerint a robot a hosszabb beszélgetésektől elfáradva kezdi elveszíteni a kereteit
Feb 17, 2023
qubit.hu
az igazi-hamis problémájával az a legnagyobb baj, hogy a kritikusok és a művészettörténészek gyakran nem esztétikai, hanem történeti vagy pénzügyi szempontokat is figyelembe vesznek egy-egy mű méltatásakor, illetve azt is, hogy ki alkotta: egy rossz Picasso-vázlat mindenképpen többet ér a piacon, mint egy ismeretlen festőtől származó jó kép, és ez a műítészek bírálatán is nyomot hagy. Ha kiderül valamiről, amit ráadásul annyira dicsértek, mint Van Meegeren vagy Beltracchi hamisítványait, hogy hamis, az kínos a kritikusoknak – de ez önmagában még semmit nem von le a kép értékéből
Feb 15, 2023
arstechnica.com
Last fall, the US Department of Justice pushed the e-book pirate site Z-Library onto the dark web after charging its alleged operators with criminal copyright infringement, wire fraud, and money laundering. Back then, Z-Library users—including many college students who relied on the site as a source for free textbooks—weren’t sure if Z-Library would be able to keep operating. That’s why this weekend, thousands of Z-Library fans rejoiced when Z-Library officially staged its comeback on public-access Internet—by launching a universal login page and setting up secret personal domains for users
Feb 13, 2023
www.hwsw.hu
A mesterséges intelligenciával támogatott keresőmotorokért folytatott verseny drámai számítási teljesítménynövekedést igényel, ezzel együtt a technológiai cégek által felhasznált energia és a karbonkibocsátás is nőni fog.
Feb 13, 2023
qubit.hu
Tavaly november óta kiderült, hogy a ChatGPT bámulatos szövegek előállítására képes pillanatok alatt: Jakab király Bibliája stílusában instruálja az olvasót, hogyan szedje ki a szendvicset a videólejátszóból, a megfelelő instrukciókkal és a Midjourney illusztrációival felszerelve komplett gyerekkönyvet ír, vagy fogyókúrás mintaétrendet, edzéstervet és kalóriacélokat állít össze. A szórakoztató tartalmakon túl üzleti ötleteket generál, átmegy az orvosi szakvizsgán, és kódol, méghozzá úgy, hogy egy januári cikk szerint a Google is felvenné friss diplomás fejlesztőnek
Feb 12, 2023
telex.hu
Kutatási eredmények azt mutatják, hogy a digitális médiával töltött idő egy számottevő része az önkontroll hiányára vezethető vissza. Tehát valószínűleg többet használjuk a digitális médiát, mint ami jót tenne nekünk
Kutatási eredmények azt mutatják, hogy a digitális médiával töltött idő egy számottevő része az önkontroll hiányára vezethető vissza. Tehát valószínűleg többet használjuk a digitális médiát, mint ami jót tenne nekünk
Feb 10, 2023
www.hwsw.hu
A Within többek közt a Supernatural nevű fitneszalkalmazás fejlesztője, ami komplett edzéseket kínál a felhasználóknak, és csak a Meta Quest headsetjein érhető el, ami az IDC piackutató cég szerint gyakorlatilag lefedi a VR-hardverpiac 90 százalékát. A Metának ott van még a Meta Quest Store több száz applikációval, köztük a táncolós Beat Saber játékkal, ami az egyik legnépszerűbb VR-programnak számít
Feb 9, 2023
qubit.hu
Gyakorlatilag fél éven belül kellett megtanulni azt, hogy DALL-E, Stable Diffusion, Midjourney és ChatGPT, már ha az ilyen AlphaFold-szerű finomságokkal nem akarunk foglalkozni. És most jön még egy: a Google válasza a ChatGPT-re, a Bard
Feb 8, 2023
m.hvg.hu
a gyerekek és a tizenévesek a TikTokon töltik el naponta a legtöbb időt, megelőzve ezzel a YouTube-ot is.
Feb 8, 2023
qubit.hu
a hibának az lehet az oka, hogy a chatbotok nem a pontosságuk alapján határozzák meg, hogy milyen választ adnak, hanem statisztikai alapon, ez pedig nem elég az üdvösséghez. Véliz szerint a Bardot és a többi mesterséges intelligenciát is arra fejlesztették ki, hogy a kérdésekre plauzibilis válaszokat adjanak, azok igazságtartalmát nem feltétlenül tudják ellenőrizni
Feb 8, 2023
m.hvg.hu
A multisearch mögött már MI technológia áll (Multitask Unified Model, MUM), amely képes különféle típusú tartalmakat egy keresési folyamatban értelmezni, és érti a betáplált tartalomtípusok közötti összefüggéseket is.
A Google Lens képkereső megoldás újdonsága is sokak számára lehet hasznos. A következő hónapokban válik elérhetővé a Lens androidos felhasználói számára az a funkció, mellyel a mobil képernyőjén éppen aktuálisan látható bármely képes elemre rákereshetnek
A Google Lens képkereső megoldás újdonsága is sokak számára lehet hasznos. A következő hónapokban válik elérhetővé a Lens androidos felhasználói számára az a funkció, mellyel a mobil képernyőjén éppen aktuálisan látható bármely képes elemre rákereshetnek
Feb 7, 2023
www.hwsw.hu
Sundar Pichai Google-vezérigazgató hivatalosan is bejelentette a jelenleg kísérleti fázisban lévő Bard nevű projektet, ami a ChatGPT-hez hasonlóan egy mesterséges intelligencián alapuló, párbeszédek generálására alkalmas eszköz. A keresőcég szűkszavú tájékoztatásából kifolyólag egyelőre sok mindent nem tudni a Bard képességeiről, csupán annyit, hogy az OpenAI ChatGPT-jéhez hasonlóan a feltett felhasználói kérdésekre tér vissza válaszokkal, amiket az interneten szabadon elérhető információk alapján generál. A szoftvert mától kezdik tesztelni szűkebb körben, mielőtt a felhasználók szélesebb körében is elérhetővé válna, várhatóan a következő hetek során.
A sebtiben tett, bővebb tájékoztatást nélkülöző bejelentés nagyban jelzi a Google pánikhangulatát
A sebtiben tett, bővebb tájékoztatást nélkülöző bejelentés nagyban jelzi a Google pánikhangulatát
Feb 7, 2023
www.bbc.com
"Soon, you'll see AI-powered features in Search that distil complex information and multiple perspectives into easy-to-digest formats, so you can quickly understand the big picture and learn more from the web."
Feb 6, 2023
qubit.hu
Úgy tűnik, már csak hetek kérdése, és megkezdődik a nagy chatbotháború: a Microsoft a hírek szerint néhány hét múlva közzéteszi internetes keresője, a Bing új változatát, amelyben a ChatGPT legfrissebb változata támogatja majd a minden eddiginél hatékonyabb keresést, míg a Google a következő hónapokban tervezi az új, mesterséges intelligenciát (AI) használó termékeinek megjelentetését.
Válaszol a kérdéseidre, megjelöli a forrásait, visszakérdez – és a hírek szerint heteken belül elérhetővé válik. A Google közben pánikol, kapkodva adhatják ki a konkurenciát.
Válaszol a kérdéseidre, megjelöli a forrásait, visszakérdez – és a hírek szerint heteken belül elérhetővé válik. A Google közben pánikol, kapkodva adhatják ki a konkurenciát.
Feb 4, 2023
telex.hu
érdemes gyorsan rögzíteni, hogy a generatív MI egy olyan szoftver, amelyet egy hatalmas adathalmaz segítségével megtanítottak arra, hogy korábban nem létező, új tartalmakat állítson elő, a szövegektől a képeken át a videókig. A mesterséges intelligenciákról, illetve az ezek által generált tartalmakról utoljára tavaly nyáron írtunk részletes cikket, amikor a legtöbb képgeneráló szoftver még nem volt egyszerűen elérhető a nagyközönségnek, azóta azonban jelentősen megváltozott a helyzet. Noha korlátlan használatra továbbra sincs lehetőség, a DALL-E 2-höz és a Midjourney-hez is viszonylag könnyen lehet hozzáférést szerezni, és nagyot mentek az olyan alkalmazások is, mint a Stable Diffusion nevű modellen alapuló Lensa, amellyel másodpercek alatt lehet profilképeket generálni a saját arcunk alapján mindenféle stílusban.
Feb 3, 2023
m.hvg.hu
a türelmetlenebbek már most is becsempészhetik a ChatGPT-t a Word szövegszerkesztőbe, köszönhetően a Ghostwriter nevű, külső fejlesztőtől származó bővítménynek – írja a GeekWire.
A Patrick Husting szoftverfejlesztő nevéhez köthető Ghostwriter a telepítést követően a Word oldalsávjából hívható elő, és az alkalmazás képes a chatbot által létrehozott szöveget konkrétan a dokumentumban megírni – tehát csak kérni kell tőle valamit, és ő megírja
A Patrick Husting szoftverfejlesztő nevéhez köthető Ghostwriter a telepítést követően a Word oldalsávjából hívható elő, és az alkalmazás képes a chatbot által létrehozott szöveget konkrétan a dokumentumban megírni – tehát csak kérni kell tőle valamit, és ő megírja
Feb 3, 2023
qubit.hu
az óvodások a reprezentativitás heurisztikával, míg a felnőttek a mintavételezési heurisztikával becslik meg az időt időmérő eszköz hiányában
Feb 3, 2023
www.hwsw.hu
A támadás jellegéről a kereskedőcég nem közölt részleteket azon túl, hogy a működést kiszolgáló szerverek elérhetetlenné váltak, ezért gyakorlatilag a teljes cégműködés leállt, beleértve a www.chs.hu weboldal alatt működő online shopot.
A HWSW nem hivatalos forrásból úgy értesült, hogy a cég rendszereit egy zsarolóvírus fektette két vállra.
A társaságnál egyelőre nem tudták megmondani, mikor térhet vissza a normál működés, a cég annyit közölt, hogy a megoldáson külső szakértők segítségével dolgozik
A HWSW nem hivatalos forrásból úgy értesült, hogy a cég rendszereit egy zsarolóvírus fektette két vállra.
A társaságnál egyelőre nem tudták megmondani, mikor térhet vissza a normál működés, a cég annyit közölt, hogy a megoldáson külső szakértők segítségével dolgozik
Feb 3, 2023
itcafe.hu
az Apprentice Bard mellett a Google a keresőjét is megújítaná, méghozzá egy kérdés-felelet formátum bevezetésével, ezt is tesztelik már.
A cégtől kiszivárgott hírek szerint az AI-fejlesztések felgyorsításához egyértelműen a Microsoft által is támogatott ChatGPT sikere vezetett el – állítólag a Google-nál sokan szeretnének mihamarabb megjelenni az új technológiával, ám a vezetőség óvatosabb, ők úgy ítélik meg, hogy egy elhamarkodott kiadás túl nagy kockázat, a brand védelmében csak akkor teszik nyilvánossá, ha már teljes mértékben biztonságos és megbízható
A cégtől kiszivárgott hírek szerint az AI-fejlesztések felgyorsításához egyértelműen a Microsoft által is támogatott ChatGPT sikere vezetett el – állítólag a Google-nál sokan szeretnének mihamarabb megjelenni az új technológiával, ám a vezetőség óvatosabb, ők úgy ítélik meg, hogy egy elhamarkodott kiadás túl nagy kockázat, a brand védelmében csak akkor teszik nyilvánossá, ha már teljes mértékben biztonságos és megbízható
Feb 2, 2023
24.hu
"Közel 20 évvel a vállalat megalapítása után még mindig növekszik a Facebook aktív felhasználóinak tábora. A tavalyi utolsó negyedévről szóló jelentés szerint 16 millióval bővült ez a szám, melynek segítségével történelme során először érte el Mark Zuckerberg techóriása a kétmilliárd napi aktív felhasználót"
Feb 1, 2023
itcafe.hu
Amint arra a napokban többször is kitértünk már, a ChatGPT és a hasonló chatbotok igen komoly változásokat hozhatnak az internet és a társadalom számára is, nem feltétlen jó értelemben. Az oktatási szektor is hatalmas kihívás előtt áll, hiszen az intelligens chatbot képes valaki háziját megoldani, szövegeket írni, így a csalás és plagizálás veszélye állandósult
Jan 31, 2023
jelenbolajovobe.blog.hu
Stephen Thaler, a St. Louis-i (Missouri állam) Imagination Engines alapító-főmérnöke, ismert számítástudományi szakember január tizedikén Washington D.C.-ben, egy szövetségi bíróságon kérelmezte, hogy mesterségesintelligencia-rendszerét illessék meg az általa készített művészi alkotásokért járó szerzői jogok.
Egy tavaly júniusban megindított perben, tárgyalás előtti győzelem reményében, a fővárosi bíróságtól el szeretné érni az Egyesült Államok Szerzői Jogi Hivatala döntésének megsemmisítését, melynek értelmében kreatív munkákkal csak akkor járnak jogdíjak, ha ember az alkotó
Egy tavaly júniusban megindított perben, tárgyalás előtti győzelem reményében, a fővárosi bíróságtól el szeretné érni az Egyesült Államok Szerzői Jogi Hivatala döntésének megsemmisítését, melynek értelmében kreatív munkákkal csak akkor járnak jogdíjak, ha ember az alkotó
Jan 31, 2023
m.hvg.hu
A negatív tesztelés lehetővé teszi a technológiai cégek számára, hogy nyomon követhessék olyan funkciók akkufogyasztási szokásait, mint egy alkalmazás futtatásának a sebessége vagy egy kép betöltése. Így tehát titokban, a felhasználó tudta nélkül lehet tesztelni az appokat
Jan 30, 2023
444.hu
aztán jött a 400 ezres mintára kiküldött hirdetés, aminek mindössze 28 százaléka kötött ki tényleg valakinek a postafiókjában (szemben a bank által indított korábbi levélkampányok 99 százalékos kézbesítési rátájával), és mindössze 103 ember kattintott rá a levélben található linkre, ami a banknál „katasztrofális” eredményként értékeltek
Jan 29, 2023
www.hwsw.hu
A GitHub 100 milliós felhasználói száma impozáns, főleg hogy a SlashData becslése szerint világszerte 24 millió aktív szoftverfejlesztő lehet, a szakemberek közül mintegy 19 millióan JavaScriptet használnak, és legtöbben az arra építkező Microsoft TypeScriptet. Az IDC piackutató cég szerint a világ teljes időben dolgozó fejlesztőinek 75 százalékát a Java-fejlesztők teszik ki.
A GitHub adatai arról is árulkodnak, hogy a fejlesztői erőforrás már kevésbé koncentrálódik az Egyesült Államokra: a szolgáltatásnak körülbelül 17 millió felhasználója van az Egyesült Államokban, ami ugyan így még mindig a legnagyobb szeletet teszi ki, de a szolgáltatás előrejelzése szerint India (10 millió) 2025-re meg fogja előzni ilyen téren az Egyesült Államokat.
A GitHub adatai arról is árulkodnak, hogy a fejlesztői erőforrás már kevésbé koncentrálódik az Egyesült Államokra: a szolgáltatásnak körülbelül 17 millió felhasználója van az Egyesült Államokban, ami ugyan így még mindig a legnagyobb szeletet teszi ki, de a szolgáltatás előrejelzése szerint India (10 millió) 2025-re meg fogja előzni ilyen téren az Egyesült Államokat.
Jan 29, 2023
444.hu
Lassan tényleg minden hétre jut egy jelentősebb AI-bejelentés: a szöveges leírás alapján rajzokat és fotókat készítő algoritmusok, illetve a rémisztően jól kommunikáló chatalkalmazás után most itt a Google legújabb fejlesztése, ami szöveges parancsok alapján ír zenét, illetve képes arra is, hogy egy eldúdolt-fütyült dallamot hangszereljen át más hangszerekre
Jan 27, 2023
www.hwsw.hu
"Ugyan a megszerzett információk úgynevezett regisztrációs adatok, amiket az állampolgárok maguk szolgáltatnak a hatóságoknak, kiberbűnözők kezében veszélyessé válhatnak. Érzékeny pénzügyi információkhoz nem sikerült hozzáférni.
Az ITPro szerint az adatokat az ország televíziós és rádiós engedélyeinek beszedéséért felelős szervezeten, a GIS-en keresztül csapolta le az elkövető egy rosszul konfigurált felhős adatbázisból, amit keresőmotoron keresztül talált meg, a hatóság pontosítása alapján „nem a Google-ön”."
Az ITPro szerint az adatokat az ország televíziós és rádiós engedélyeinek beszedéséért felelős szervezeten, a GIS-en keresztül csapolta le az elkövető egy rosszul konfigurált felhős adatbázisból, amit keresőmotoron keresztül talált meg, a hatóság pontosítása alapján „nem a Google-ön”."
Jan 27, 2023
24.hu
" A változások azt célozzák, hogy a fogyasztók teljesebb információra alapuló, tudatosabb döntéseket hozhassanak, amikor igénybe vesznek valamilyen szolgálatást.
Az egyeztetéseket követően a Google vállalta, hogy a megrendelések során korlátozza az árakra és az elállásra vonatkozó egyoldalú változtatási lehetőségeit, valamint létrehoz egy e-mail címet, amelyen a fogyasztóvédelmi hatóságok jelezhetik a jogsértő tartalmakat és kérhetik azok gyors ügyintézését.
A Google Flights és a Google Hotels felületei kapcsán a cég csatlakozott a többi nagy szálláshely-platform átláthatóságot szolgáló kötelezettségvállalásaihoz. A felületek emellett egyértelműsítik, hogy a felhasználók kivel szerződnek, árengedmény esetén mekkora volt az eredeti ár, illetve ellenőrzöttek-e a szolgáltatásokról olvasható fogyasztói vélemények."
Az egyeztetéseket követően a Google vállalta, hogy a megrendelések során korlátozza az árakra és az elállásra vonatkozó egyoldalú változtatási lehetőségeit, valamint létrehoz egy e-mail címet, amelyen a fogyasztóvédelmi hatóságok jelezhetik a jogsértő tartalmakat és kérhetik azok gyors ügyintézését.
A Google Flights és a Google Hotels felületei kapcsán a cég csatlakozott a többi nagy szálláshely-platform átláthatóságot szolgáló kötelezettségvállalásaihoz. A felületek emellett egyértelműsítik, hogy a felhasználók kivel szerződnek, árengedmény esetén mekkora volt az eredeti ár, illetve ellenőrzöttek-e a szolgáltatásokról olvasható fogyasztói vélemények."
Jan 27, 2023
qubit.hu
Az Elon Musk közreműködésével alapított OpenAI az elmúlt fél évben két forradalmi technológiával is előállt (DALL-E 2, ChatGPT), a Microsoft pedig épp most tolt bele 10 milliárd dollárt. Bemutatjuk napjaink legizgalmasabb techcégét és vezetőjét, Sam Altmant.
Jan 27, 2023
m.hvg.hu
A Hálózattudomány az innováció frontvonalában című írás Kaderják szerint azért jött létre, hogy bemutassa, milyen komplex szövegalkotásra képes az OpenAI által kifejlesztett mesterséges intelligencia, az ChatGPT. Az írásban a robot által alkotott szöveget dőlt betűvel szedték, így elkülönül attól, amit az emberi szerző írt. Mindez igen hasznos, ugyanis azt végigolvasva nehezen lehetne megmondani, hogy melyik részt ki írta az anyagban
Jan 24, 2023
m.hvg.hu
A demonstrációhoz három, mindössze 30 dolláros wifi-routert és három egymáshoz igazított vevőt használtak, amelyek visszaverik a wifi-jeleket a szoba falai körül. A rendszer csak a mozgó tárgyakról visszaverődő jelekre fókuszál, így radarszerű képen rekonstruálja a személy pózát, még akkor is, ha fal van a routerek és az alanyok között. Ez a megközelítés lehetővé teheti a szabványos wifi-routerek számára, hogy „átlássanak” számos átlátszatlan akadályon, beleértve a gipszkartont, a fakerítéseket, és még a betonfalakat is.
Jan 24, 2023
telex.hu
A magyar szülők veszélyérzékelése meglepően alacsony: 90 százalékuk semmilyen szűrőprogramot nem tölt le a gyereke okoseszközeire, de ha mégis, akkor nem szabja testre ezeket. A jelenség mögött sokszor nem hanyagság vagy elhanyagolás áll, mindössze annyi, hogy az előző szülőgenerációnak nem volt ezzel dolga, így a mostani szülők előtt nincs minta, a veszélyekről pedig egyszerűen nem tudnak. Nem meglepő, hogy a nekünk nyilatkozó szakemberek személyes küldetése hirdetni, hogy abban a pillanatban, amint egy szülő eldönti, hogy a gyereke kezébe okoseszközt ad és azzal akár egyetlen percre is magára hagyja, telepítsen rá valamilyen kontrollprogramot
Jan 24, 2023
m.hvg.hu
A magyar kiadók híreit a globális techcégek, mint a Google vagy a Facebook, eddig díjazás nélkül hasznosíthatták, de a szerzői jogi törvény módosítása értelmében, a kiadók méltányos díjazásban kell részesüljenek a tartalmaikért cserébe, a tartalomelőállítás fenntarthatóságának biztosítása érdekében. A techcégek számára ez azzal az előnnyel jár, hogy a közös jogkezelés keretében egyetlen jogosítással valamennyi online sajtókiadó kiadványának felhasználására jogot szerezhetnek
Jan 24, 2023
www.hwsw.hu
Több hét híresztelés után a Microsoft hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy egy újabb, több éves multimilliárdos befektetést hajt végre a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI-ban. A redmondi vállalat konkrét összeget nem közölt, de a hónap elején felreppent pletykák alapján körülbelül 10 milliárd dollárról lehet szó. Az új megállapodás ezzel a Microsoft korábbi, 2019-es, majd 2021-es befektetéseit követően már a két vállalat közti partnerség harmadik szakasza
Jan 23, 2023
m.hvg.hu
Sundar Pichai arra kérte a cég két alapítóját, hogy térjenek vissza, és mondják el véleményüket a Google mesterségesintelligencia-stratégiájáról. A két korábbi vezető állítólag áttekintette ezt a stratégiát, és felvázolták azon terveket, hogy miként építsenek be további mesterségesintelligencia-funkciókat a Google keresésekbe
Jan 23, 2023
Jan 21, 2023
qubit.hu
A Meta 11 ezer munkavállalótól vált meg, de más nagy cégek is hasonló mértékű leépítéseket jelentettek be. Az Amazontól 18 ezer, a Microsofttól pedig 10 ezer embert küldtek el.
Jan 21, 2023
itcafe.hu
az összesített lista középmezőnyében (16.) végeztünk, mintegy 2,2 millió eurónyi kiszabott büntetéssel, melyek között egy rekordösszegű bírság is szerepelt: a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 250 millió forintra büntetett egy magyar bankot, amely mesterségesintelligencia-alapú hangelemző szoftverrel automatikusan értékelte a call centeres hívásokat, és elemezte az ügyfelek érzelmi állapotát. A vizsgált időszakban 711 incidenst jelentettek, ami 25%-os növekedést jelent az egy évvel korábbi időszak esetszámához képest
Jan 20, 2023
itcafe.hu
Ez a közvetlen célirányos használat fokozatosan bővül, és a közösségi oldalak fokozatosan elsőrendű információforrássá válnak.
Ezt a folyamatot a Google is felismerte, Prabhakar Raghavan alelnök tavaly mondta el, hogy felméréseik szerint egy ebéd helyszínének megválasztásakor a fiatalok (18-24 évesek az USA-ban) közel negyven százaléka nem a Google Térképen keres, hanem az Instagramon vagy a TikTokon.
A gyors és egyszerű keresés, valamint keresési eredmény vonzó ugyan a korosztály számára – ám mivel közösségi médiáról van szó, jelentős a kockázata a félretájékoztatásnak, félretájékozódásnak
Ezt a folyamatot a Google is felismerte, Prabhakar Raghavan alelnök tavaly mondta el, hogy felméréseik szerint egy ebéd helyszínének megválasztásakor a fiatalok (18-24 évesek az USA-ban) közel negyven százaléka nem a Google Térképen keres, hanem az Instagramon vagy a TikTokon.
A gyors és egyszerű keresés, valamint keresési eredmény vonzó ugyan a korosztály számára – ám mivel közösségi médiáról van szó, jelentős a kockázata a félretájékoztatásnak, félretájékozódásnak
Jan 19, 2023
itcafe.hu
Microsoft tájékoztatása szerint kiszélesítik az OpenAI népszerű chatbotjának, a ChatGPT-nek az elérését. A Szilícium-völgyet és a tech szektort is lázban tartó szolgáltatás eddig előzetes formájában, az Azure OpenAI Service-ként volt elérhető a Microsoft felhős ügyfelei számára – most már széles körben is hozzáférhető, a várakozások szerint felforgathatja az internetet
Jan 19, 2023
telex.hu
"kifinomultabb módszer a spear phishing (a halászós analógiát továbbgörgetve: szigonyos halászat), amikor valakit célzottan támadnak meg, jellemzően azért, hogy az adatai megszerzésével hozzáférést szerezzenek egy szervezet vagy vállalat rendszereihez. Ha ez a személyre szabott támadás egy „nagy hal” – magas beosztású alkalmazott vagy adminisztrátor – ellen irányul, azt whalingnek, azaz bálnavadászatnak nevezik."
Jan 19, 2023
www.hwsw.hu
több ezer Norton LifeLock ügyfél fiókjába juthattak be illetéktelenek, ami potenciálisan lehetővé tette számukra azt is, hogy hozzáférhessenek a felhasználók jelszókezelőben tárolt adataihoz.
Jan 18, 2023
www.hwsw.hu
Az emberiség összes vizuális információja néhány gigabájtba tömöríthető, ennyiből előállítható az összes lehetséges kép - állítja a Stable Diffusion fejlesztője.
Jan 18, 2023
www.hwsw.hu
Az anyuka ötletet merített a két és fél éves kisfiú altatására alkalmas témákból, és beírta a ChatGPT-be. A modell akkor generálta a mesék szövegét, amelyek rövidek, könnyen érthetőek és szórakoztatóak voltak. Bereczki Nóra tovább lépett és a Midjourney nevű program segítségével illusztrációkat is készített a mesékhez. Az anyuka a könyvet kinyomtatta, és tesztelte a végeredményt a kisfiúnál, aki nagyon szerette az eredményt. Bereczki Nóra elégedett volt
Jan 17, 2023
www.theverge.com
The marketplace of music is strange, in that the consumers are pretty happy, the distributors are doing great, and the suppliers are extremely unhappy in general.
Jan 17, 2023
www.hwsw.hu
A Sparrow-t először tavaly említették egy kutatási dokumentumban a cég fejlesztői, amiben olyan dialógus ágensként hivatkoztak rá, ami hasznos, de a főbb kockázatokat (például hamis információk) kiküszöbölő, biztonságos válaszokkal tér vissza a felhasználóhoz. Hassabis elmondása szerint azért érkezik viszonylag késve, mert a fejlesztés során biztosak szerettek volna lenni abban, hogy a ChatGPT hiányosságait orvosló funkciókkal tudják felvértezni saját alternatívájukat
Jan 17, 2023
telex.hu
A ChatGPT képes a plágiumfelismerő rendszereket is kijátszani, ám a szoftver nem tökéletes. Az ausztrál Curtin Egyetem informatikusa, Nik Thompson szerint a ChatGPT képes összefüggő válaszokat adni egyszerű kérdésekre, ellenben nem képes a kritikai gondolkodásra és az elemzésre sem. Hasonlókat fogalmazott meg Dilan Thampapillai, az Új-dél-walesi Egyetem dékánhelyettese, aki szerint a szoftver téves információkat terjeszt
Jan 17, 2023
www.theverge.com
The teenage streaming years have presented the company with major competitors from the likes of Amazon and Apple, but 16 years ago it was all about mailing DVDs and Blockbuster.
Jan 16, 2023
m.hvg.hu
Az elmúlt időszak egyik legizgalmasabb tech-témája, az OpenAI meglepően nagy tudású mesterséges intelligenciája, a ChatGPT volt. Nem is annyira meglepő, hogy a net rosszindulatú szereplői már azon agyalnak, hogyan lehetne alantasabb célokra is bevetni.
Jan 14, 2023
www.lakmusz.hu
Ha rákeresünk a Google-ön azokra a találatokra, amelyek mind a Corvin Áruház, mind a Tranzit szavazakat tartalmazzák (ezt finomított kereséssel, így érdemes beírni: “Corvin Áruház” AND Tranzit), több korábbi sajtóhírt is találunk. Ezek alapján a Corvin Áruház első emeletén 2005 februárjában nyitott meg a Tranzit Outlet ruhabolthálózat új üzlete, miután a bolthálózatot tulajdonló Imperiál Kereskedelmi Kft. kibérelte az épület első és második, majd pedig harmadik és negyedik emeletét is.
Jan 13, 2023
m.hvg.hu
Jelentős terjeszkedésre készül a kínai virtuális humán ipar a műsorszórás, a szórakoztatás, a vásárlás, a banki és az oktatási alkalmazások terén. A digitalizált emberi lények (virtuális emberek) élő közvetítésekben lépnek fel, énekelni tudnak, képesek interakciókra, és egyre népszerűbbek a kínai szórakozóhelyeken – írja a Tech Times.
Elterjedésükben szerepet játszhat, hogy egy 3D-s virtuális személy létrehozásának a költség körülbelül 80 százalékkal esett vissza az elmúlt évben: jelenleg nagyjából 100 ezer jüan (öt és fél millió forint
Elterjedésükben szerepet játszhat, hogy egy 3D-s virtuális személy létrehozásának a költség körülbelül 80 százalékkal esett vissza az elmúlt évben: jelenleg nagyjából 100 ezer jüan (öt és fél millió forint
Jan 13, 2023
qubit.hu
Ritka az olyan mértékű tudományos áttörés, mint amilyet 2020-ban a fehérjék háromdimenziós szerkezetét megfejtő AlphaFold2 mesterséges intelligencia fejlesztői produkáltak egy addig kevesek által ismert bioinformatikai versenyen. Az algoritmus praktikusan megoldotta, hogyan alakul ki az élethez nélkülözhetetlen, aminosav-maradékok láncolatából felépülő fehérjék háromdimenziós struktúrája, és ez egy sor biotechnológiai és gyógyszerkutatási felfedezést alapozhat meg a következő években
Jan 12, 2023
qubit.hu
z első vereséget a szülők akkor szenvedték el, amikor a számítógép bekerült a gyerekek szobájába, és személyes használati tárggyá vált. De legalább akkor még a vacsoraasztalhoz nem tudták azt magukkal hozni. A 10-15 éve megjelent okostelefonokkal aztán a szülők még egy terepen veszítettek, mert a gyerek már a közös családi programra is magával tudja hozni a mobilját. Ráadásul a telefon mellett a tévé és a számítógép sem tűnik el, a középosztálybeli családokban van telefon, tablet és számítógép is. És akkor még nem beszéltünk arról a szülői pánikról, amit a közösségi média robbanása váltott ki
Jan 11, 2023
www.hwsw.hu
A Microsoft kutatói bejelentették a VALL-E szövegfelolvasó MI-modellt, ami egy mindössze három másodperces hangminta alapján képes valós személy hangját szimulálni. Így a beszélő jellegzetes tónusait megtartva bármilyen szöveges hanganyagot előállít, mintha adott személy beszéde lenne hallható
Jan 10, 2023
telex.hu
"A platformok jelentős mértékben hozzájárultak a fiatalok mentális egészségügyi válságának kialakulásához, egyre többen küzdenek szorongással, depresszióval, önkárosító és öngyilkossági gondolatokkal"
Jan 8, 2023
thenextweb.com
AR has long been categorized as an “emerging technology.” But 2023 could bring with it some new tech updates that will help to push it into the mainstream. From flashy new hardware to network capability, find out why this could finally be the year we pull those shades on.
Jan 5, 2023
www.hwsw.hu
A hír margójára annyit, hogy a ChatGPT debütálása után állítólag válságstáb ült össze a Google székházban.
Jan 5, 2023
444.hu
"390 millió euróra, vagyis több mint 150 milliárd forintra büntette az ír adatvédelmi hatóság a Facebook és az Instagram anyacégét, a Metát.
A döntés szerint nem fér össze az európai uniós joggal, hogy a vállalat a felhasználókkal kötött szerződésre hivatkozva mutat nekik személyre szabott hirdetéseket az alapján, amit a Facebookon és az Instagramon csinálnak. (Egy ideje megtilthatjuk, hogy az algoritmus általában az online előzményeink alapján válogasson hirdetéseket, a facebookos és instagramos tevékenységünket viszont elkerülhetetlenül felhasználják ehhez.)"
A döntés szerint nem fér össze az európai uniós joggal, hogy a vállalat a felhasználókkal kötött szerződésre hivatkozva mutat nekik személyre szabott hirdetéseket az alapján, amit a Facebookon és az Instagramon csinálnak. (Egy ideje megtilthatjuk, hogy az algoritmus általában az online előzményeink alapján válogasson hirdetéseket, a facebookos és instagramos tevékenységünket viszont elkerülhetetlenül felhasználják ehhez.)"
Jan 4, 2023
qubit.hu
Egyszerű kérdések, emberi válaszok – ezt ígéri a Microsoft, amely két hónapon belül beépítené keresőmotorjába, a Bingbe a mesterséges intelligenciát használó chatbotok képességeit.
Jan 4, 2023
Jan 1, 2023
www.theverge.com
In the beginning, there were blogs, and they were the original social web. We built community. We found our people. We wrote personally. We wrote frequently. We self-policed, and we linked to each other so that newbies could discover new and good blogs.
I want to go back there.
The Web 1.0 landscape looked a lot different than the Web 2.0 experience we are used to these days, and personal weblogs or “blogs” were a big part of the evolution of Web 2.0.
I want to go back there.
The Web 1.0 landscape looked a lot different than the Web 2.0 experience we are used to these days, and personal weblogs or “blogs” were a big part of the evolution of Web 2.0.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése