Mi fán terem a
Twitch?
Az amerikai fejlesztésű, élő streaming platformot 2011-ben
indították el azzal a céllal, hogy a felhasználók az általuk „gyártott”
tartalmakat élőben sugározhassák nézőik számára. Ebben is különbözik más
videómegosztó platformoktól, például a YouTube-tól, ahol – bár technikailag
lehetséges az élő streamelés – nem ez a fő profil.
A Twitch főképp gamereknek készült, akiket játszás közben
valós időben követhetünk, de lehetőség van esport versenyek élő közvetítésére,
és feltörekvőben vannak a zenei adások, kreatív tartalmak. Magyarországon 2016
környékén kezdett népszerűvé válni, és 2020-2021-ben csúcsosodott ki. Bár a
koronavírus-járvány megdobta a platform össznézettségét, azóta nem látható
növekedés, sőt, időnként csökkenés is megfigyelhető.
Mi a helyzet
Magyarországon?
A csökkenés okai kérdésesek, annál összetettebb, mint hogy
kevesebben nézik az adásokat. Fontos tényezőnek számít például, hogy kevesebb
adást indított néhány streamer, vagy annak ellenére sem nőtt a nézettségük,
hogy a szokásosnál több adást adtak le. A csökkent nézettség oka az is, hogy a
jelenlegi közönség inkább más platformra evezett át, például a TikTokra, de
gyakran az eredetileg Twitchen sugárzott adásokat is utólag nézik meg a YouTube
felületén.
A statisztikák egyelőre nem mutatnak növekedést, a hazai
piac telített, a néző kevés. A helyzet akkor változna, ha újfajta műsorokkal
rukkolnának elő a streamerek. Ám hogy az mennyire lenne sikeres a hazai
közönség előtt, ez szintén csak találgatás lehet.
Forrás:
Brutálisan bezuhant a magyar Twitch – a Kókuszcsoporton éseazykee-n kívül mindenki szenved. Bódi Dániel, leet.hu, 2023.04.03.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése