Ötvenéves korában életét vesztette Joy Covey, az Amazon egyik alapítója és első pénzügyi vezetője.
Covey különleges tehetségű, és mint ilyen, sok szempontból rendhagyó pályát befutó nő volt. Tizenöt évesen otthagyta a középiskolát, egy ideig közértben dolgozott, később könyvelői képesítést szerzett, majd a Harvard jogi karán tanult.
1996-ban szállt be az akkor még nagyon fiatal Amazon vezérkarába. A vállalat akkoriban csupán százötven embert foglalkoztatott, és komoly veszteségeket halmozott fel. Három évvel később a Fortune magazin 28.-nak rangsorolta a világ legbefolyásosabb nőinek listáján, és nem is véletlenül. A cég korai stratégiai és anyagi tervei túlnyomórészt az ő érdemének tekinthetők. 2000-ben önszántából vált meg az Amazontól: belefáradt az őrült rohanásba, és családot akart alapítani.
A szerdai biciklibalesetben egy kanyarodó kisteherautónak csapódott, és a helyszínen életét veszítette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése