keresés

2015. május 14., csütörtök

Az Apple napjainkban

Tanai Dóra
Az Apple cég hiába híres hullámzó sikereiről, az Iphone megjelenése óta (2007) töretlenül jelen van a vezető cégek között. Folyamatosak a találgatások, hogy milyen dobásra készülnek még, és hogy épp mennyire van veszélyben uralkodó pozíciójuk a technológiai világban. Annyi biztos,hogy a cég sosem volt ilyen közel ahhoz, hogy trillió milliárdos vállalattá váljon, írja az oldal februári cikkjében.
Ugyanakkor komoly riválisává vált a cég operációs iOs rendszerének az Android, írja a hvg, 2014-es adatokat közlő cikkjében. Ezek szerint már nem kevés előnnyel vezetnek az androiodos alkalmazás boltok az App Store-ral szemben. Ennek egyszerű oka, hogy sokkal több alkalmazás született az androidos okostelefonokra.


2014-re az Apple egyik legnagyobb konkurense a Samsung lett. Találgatások szerint a céget új termékek bedobásával tervezik lejjebb szorítani, ahogy azt az index egyik 2013-as cikkje megjósolta.

Legfrissebb mai hírekről a 2015. márciusában rendezett sajtótájékoztazó számol be, ahol többek között bemutatták a várva várt Apple watch terméket, vagyis az okos órát. Tim Cook személyesen győzte meg a jelenlévőket és a tv nézőket, hogy miért kéne megvásárolniuk az új terméket. Üzenetek fogadására, zenelejátszásra, de még hívásfogadásra is alkalmas a készülék. Emelett az óra folyamatosan figyel viselőjére, rá szól, ha túl sokat ül, és méri az edzése eredményeit. Ha mindez nem lenne elég, elérhető lesz a színarany változat is, 10 ezer dollárért. 
Az óra mellett figyelmet kapott az őj Mac, mely nincs egy kiló, legvastagabb pontján 13,1 milliméter, és új billentyűzetet is kap. Bejelentették, hogy az Apple TV monsantól 69 dollár (és egy olyan top-box, melyre nagyon körülményesen tölthető fel ncore-os tartalom) A sajtótékoztató további részleteiről az alábbi linken olvashatunk.

Az Apple tehát nagy reményekkel néz a jövőre, azonban az ámított Apple Watchról máris igen negatív visszajelzések érkeztek, mi szerint jóval kevesebb vásárlóra számíthat, mint tervezték. Az óra bukásáról a következő link számol be. A szkeptikusoknak pedig itt olvasható a szívritmus-érzékelőjének teszteléséről szóló legfrissebb eredmények.
...És mindeközben még alig hódított teret az iPhone 6 a vásárlók körében, ez a május 12-ei cikk már a 7-es szériáról ír várható információkat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése