keresés

2014. november 3., hétfő

Visszájára sült el az internetes trollkodás



Az internetes viccelődések jórésze kimerül az ártatlan csínytevésekben, bohóckodásokban. Egyes viccek viszont egyenesen túllépnek szinte minden létező etikai határt. Illetve néha vannak olyan esetek is, amikor a egy jól kitervelt rosszindulatú vicc éppen ellentétes hatást ér el...

Több mint 14 ezer iskola vett részt abban a versenyben, amelynek a fődíja egy Taylor Swift ingyenes koncert volt. Azonban sajnos a rosszakarók többsége itt is aktívan tevékenykedett, nevezetesen a reddit valamint a 4chan (amely szintén híres  rosszindulatú viccelődéseikről, részvételükről egy-egy zaklatási esetben is). A "közösségi" összefogás sikeresen elérte, hogy a Bostonban található Horace Mann siket-és nagyothallók intézménye nyerje meg a versenyt.
 A várt hatás viszont elmaradt: az iskola vezetősége meglepően jól kezelte a meglehetősen bizarr helyzetet, mondván, hogy a diákjai szintúgy tudják élvezni az élőzenét, mint a halló társaik.  A szervezők eredetileg ki akarták zárni az iskolát a versenyből (mivel szabálysértés történt), Taylor Swiftnek viszont sikerült egyezségre jutnia a szervezőkkel, valamint a továbbiakban is többezer dolláros értékben támogatta az iskolát.
A történet rendkívül szép példája annak, miképp lehet a trollokat a saját fegyverükkel legyőzni, illetve a cikk egy híresség példaértékű gesztusát dicséri.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése