Ma már a digitális fejlődésnek hála több tízezer könyv és egyéb dokumentum érhető el online ingyenesen, ami nagy segítséget jelent főleg most, a vírushelyzetben. Azonban ez nem volt mindig így, külföldön a '70-es évekig, míg Magyarországon egészen a '90-es évekig kellett várni az első elektronikus könyvtárak létrejöttére. Ebben a cikkben a legrégebbi hazai és külföldi kezdeményezés kerül bemutatásra.
MEK
A Magyar Elektronikus Könyvtár az első hazai nyilvános elektronikus könyvgyűjtemény. Dokumentumai között főként magyar nyelvű vagy magyar és közép-európai vonatkozású szépirodalmi, tudományos és oktatási célú írások találhatóak. De nem csak könyveket gyűjt, megtalálhatóak kották, térképek és művészeti albumok, röplapok is. Állománya folyamatosan növekszik, jelenleg a 21.000-es számhoz közelít.
A
digitális állomány rendezett, könnyen visszakereshető szerző, cím, téma
vagy formátum alapján, és le is tölthető. Mindez ingyenes és teljesen
legális, ugyanis csak szerzői jog alá nem tartozó, vagy a szerző által
felajánlott dokumentumokat gyűjt.
Ötlete 1994-ben fogant meg és már a rá következő évben elkezdték kiépíteni a rendszert egy gopher szerveren. 1999-ben létrejött a MEK támogatására a Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesülete, továbbá az OSZK (Országos Széchényi Könyvtár)
fenntartói minőségben otthont adott az elektronikus gyűjteménynek. Innentől
kezdve önálló szerveren az E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya működteti.
Ez az osztály 2019-től kísérletezni kezdett a webarchíválással, ami csak a magyar tartalmakra vonatkozik. Egyenlőre csak tudományos és kultúrális témájú webhelyek tartalma kerül gyűjtésre, természetesen a tulajdonos engedélyével. A jelen helyzetre való tekintettel 2020. márciusától heti rendszerességgel mentették a koronavírusról szóló híreket és információkat, elsősorban kutatási célzattal, ez továbbra is frissül, jelenleg több, mint 110 forrásból dolgoznak.
Kiegészítésként a MEK mellett elindult 2004-ben az Elektronikus Periodika Archívum, 2007-től pedig a Digitális Képarchívum.
2020-ban frissítve lett a MEK Világkönyvtár nevű oldala, ahova linkeket gyűjtöttek össze a könyvtári és könyvkiadói oldalakról, adatbázisokról és egyéb szótárakról, dokumentum archívumokról. Érdemes böngészni, sok hasznos dologgal találkozhatunk. Valamint több lista is található az oldalon, például a 303 magyar regény, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz
c. könyvből a MEK-en fellelhető regények, vagy a Trianon évfordulójával kapcsolatos tematikus gyűjtemény.
Gutenberg projekt
A Gutenberg Projektet 1971-ben alapította Michael S. Hart.
A MEK-hez hasonlóan a public domainben lévő könyvekhez és egyéb dokumentumokhoz biztosít ingyenes hozzáférést különböző nyelveken és formátumokban (html, EPUB, MOBI, PDF). Jelenleg
a Gutenberg Projekt folyton bővülő kínálata több, mint 60.000 címet
tartalmaz. Ebből csak magyar nyelven több, mint 100 könyv található.
Eleinte csak manuálisan gépelték le a szövegeket, de a szkennelő technológia fejlődésével Hart és önkéntes segítői sokkal gyorsabbá tudták tenni munkájukat. 2000-ben megalapították a non-profit Project Gutenberg Literary Archive Foundation, Inc.-et, mely a Projekt legális teendőit látja el, valamint a Distributed Proofreaders nevű oldalt, mely az önkéntesek segítésére jött létre. Utóbbi lényege, hogy jobban elosszák az önkéntesek munkaterhét és felgyorsítsák a digitalizációs folyamatot.
2012-ben új oldalt nyitottak Project Gutenberg Self-Publishing Press címen, ahova kortárs, kiadásra vágyó írók tölthetik fel saját munkájukat. A copyright a szerzőkkel marad eben az esetben, viszont az oldalon keresztül engedik a hozzáférést egy szűkebb réteg számára.
Források:
https://mek.oszk.hu/html/tortenet.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Elektronikus_
https://konyvtarak.hu/hirek/magyar-elektronikus-konyvtar
https://en.wikipedia.org/wiki/Project_Gutenberg
http://mekosztaly.oszk.hu/mia/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése