keresés

2024. október 21., hétfő

A Digitális Bölcsészet tudománya

Mikortól jelenhetett meg a bölcsészet és az informatika a világunkban és hogyan egyesült e két tudományterület egymással? 

A bölcsészettudományról:

A bölcsészettudomány területei már az idők kezdete óta nagy szerepet töltöttek az emberiség tanulásában, fejlődésében. Ahogy az emberiség fejlődött, úgy velük együtt fejlődtek ezen tudományterületek is. 

A kezdetekben még csak a beszéd volt az első, amely mint legmeghatározóbb tudás jelent meg, melyhez később már jött az írás tudománya is. Ezen két terület segítette elő az évszázadok folyamán a bölcsészettudományi területek létrejöttét. Legyen szó nyelvről, irodalomról, művészetről, történelemről és megannyi más kiemelkedő tudományról melyek összességében alkotják a bölcsészettudomány fogalmát.

Az informatikáról:

Az írás tudománya mellett megjelent a számok ismerete, ami a matematika kialakulásához vezetett. A matematika volt a másik meghatározó tudományterület az emberiség történelmében, ugyanis ebből bontakozott ki rengeteg terület, amely matematikai és logikai elveken alapszik. Egyik, napjainkban legismertebb tudományterület az informatika lett, amivel számos munkaterületen találkozhatunk. Az informatika a számítógépekkel és más elektronikai eszközökkel foglalkozó tudomány. Az informatika lényege az információkezelés, amelybe beletartozik az információk gyűjtése, tárolása, feldolgozása stb.

Információhordozók:

Információhordozónak tekinthető minden olyan tárgy, amely valamilyen formában tartalmaz olyan szöveges vagy képi információkat, amik elmondanak valamit az adott kor emberének. Hosszú évszázadokon át az informácóhordozók fizikai, kézzel fogható formában voltak elérhetők. Az informatika megjelenésével azonban sok minden megváltozott. Többek közt megjelent az ún. digitalizáció, amely lehetőséget biztosított arra, hogy a fizikai formátumú információhordozók minél több ember számára eljuthassanak digitális formában, elektronikai eszközökön keresztül. Ez nagyban elősegítette az átlag társadalom fejlődését, teret nyitván új lehetőségeknek. 

Informatika és bölcsészet:

Tény és való, hogy a két tudomány teljesen eltér egymástól és külön gondolkodást igényelnek, amit nem mindenkinek sikerül elsajátítani. Ha megkérdeznénk egy bölcsész szakos hallgatót, hogy melyik programozási nyelv a legalkalmasabb egy operációs rendszer elkészítéséhez, nyilván nem tudná, hogy most mit válaszoljon egy ilyen kérdésre, amikor nem ez a területe. Ugyanígy, ha informatika szakos hallgatótól kérdeznénk valami bölcsészeti dolgot. Viszont az informatika napjainkban egyre jobban utat tör magának más tudományterületek közé, és bár nem kell senkinek se megtanulnia mesteri szinten programozni, vagy valami egyéb rendszerszintű dolgokat tanulnia, de vannak olyan felhasználói szintű területek, amit még a bölcsésznek is érdemes tudnia. Többek közt információk felvitele, rögzítése olyan rendszerekben, amiket az adott feladat elvégzésére terveztek. Itt jön képbe a cikk főtémája, a digitális bölcsészet.

A digitális bölcsészet

A digitális bölcsészet (Digital Humanities) egy egészen különleges területnek számít bölcsészeti területek között. Amit érdemes tudni róla, hogy a bölcsészeti területek kutatásában, annak digitalizálásában játszik szerepet. Mindezt informatikai területen, többek közt olyan programok használatával, fejlesztésével, amelyek, az adott bölcsészettudományi terület kutatását, az anyagok digitalizálását segítik elő.

Számos tanulmány is készült már a digitális bölcsészet tudományának részeiről, többek közt a Digitális Bölcsészet néven ismert folyóirat 1. számából Drótos László és Kokas Károly tanulmánya "Webarchiválás és a történeti kutatások" címen, vagy a folyóirat 3. számából Fogarasi Györgyé, az "Eszkalálódott olvasás".

Mindezekből kifolyólag a digitális bölcsészet akár egy átmeneti területnek is tekinthető a informatika és a bölcsészeti területek között. Akár egy kapocs, ami a kettőt úgy összeköti, hogy a két tudományterület elválaszthatatlan legyen egymástól kiegészítve egymás tevékenységét.

Forrásanyagok

Wikipédia - Digitális Bölcsészet

elte.dh - Digitális Bölcsészet minor

ojs.elte.hu - Digitális Bölcsészet / Digital Humanities - A "Digitális Bölcsészet" folyóiratok.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése