keresés

2024. október 3., csütörtök

A Linux Fejlődése és Jelentősége napjainkban

 

Világszerte sok programozót inspirált az 1983-ban indított GNU Projekt, amelyet Richard M. Stallman (RMS) indított útjára. A szabad szoftveres megmozdulás célja az volt, hogy szabadon felhasználható, minőségi szoftvereket készítsen és terjesszen. Elkezdődött a GNU operációs rendszer, a GNU Hurd fejlesztése is, de a kilátások szerint nem lehetett a megjelenésére számítani néhány éven belül (2015-ben jelent meg).

 
Az 1980-as évek PC-s operációs rendszerei

A 80-as évek elejétől az egyik meghatározó PC-s operációs rendszer a DOS (Disk Operating System volt. Az IBM a zárt forráskódú MS-DOS operációs rendszerrel szállította személyi számítógépeit, melyek később elárasztották a világot. Az akkori Apple Macintosh gépek (a szintén zárt forrású MacOS operációs rendszerrel) jobbak voltak az IBM PC-knél, de magasabb áruk és a perifériák alacsony választéka meggátolta őket a szélesebb körű elterjedésben.

A UNIX operációs rendszer

Egy másik, a 80-as években használt operációs rendszer a Unix volt. Jó tulajdonságai ellenére főként az intézmények, kutatási központok, iskolák operációs rendszere volt, részben az ára miatt, részben mert eredetileg sem otthoni felhasználásra, hanem nagyszámítógépekre tervezték. A UNIX operációs rendszer forráskódja zárt volt, ahhoz néhány kivételezett intézményen kívül mások nem férhettek hozzá.

A Linux születése

Linus Torvalds, a Linux kernel megalkotója

1991-ben Linus a Helsinki Egyetem számítástechnikai tudományok karának másodéves hallgatója volt. Linus autodidakta hacker volt, saját operációs rendszert szeretett volna írni, mivel a GNU Hurd-re várhatóan néhány évet várni kellett volna. A 21 éves egyetemista a Intel 80386-os processzor védett módú (protected mode), feladat-váltó (task-switching) lehetőségeit szerette volna felfedezni. Ez körülbelül 1991 nyarának elején lehetett, a pontos dátumra maga Linus sem emlékszik. Egy biztos: egy e-mail tanúsága szerint 1991. július 3-án már a POSIX szabvány után érdeklődött az interneten, így ekkor már futhatott nála egy kezdetleges rendszer. A program fejlesztése a Tanenbaum-féle Minix alatt történt, eleinte assembly nyelven.

A Linux Napja

"Linux napja:" 1999 - ben sok laptop / asztali gép már a windows - al együtt érkezett a felhasználókhoz, azonban ez egyes embereknek nem tetszett, mivel törvénybe volt írva, hogy a felhasználónak joga van megválasztania, hogy milyen operációs rendszert használjon, ezért vissza vitték a gépeket az eladóhoz, és vissza kötelezték a boltokat, hogy szedjék le róla a windows - t, és tegyék rá az általuk választott operációs rendszert...
Ez a legtöbb ember esetében valamilyen Linux disztribúciót jelentett, azonban felbukkantak más open source operációs rendszerek felhasználói is, úgy mint:
Open BSD vagy Solaris...

A Linux Sajátosságai:

A három nagy rendszer:

Asztali számítógépek esetében a legtöbben 3 féle operációs rendszer közül az egyiket használják:

  • Macos az Apple operációs rendszere, ami az egyik leg limitáltabb rendszer a világon... csak nagyon kevés dolog kompatibilis vele, viszont azok ott működnek a legjobban...
  • Windows, a microsoft operációs rendszere ami szinte mindennel kompatibilis, azonban az újabb verziói egyre több hardwaret igényelnek a stabil futtatásához...
  • Linux, egy nyílt forráskódú, közösség által fejlesztett operációs rendszer, ami kompatibilitás terén a két nagy rendszer között helyeszkedik el, viszont azokkal ellentétben szinte mindent személyre lehet szabni...

Linux a Window - al ellentétben nem csupán 1 nagy verzióból áll, (windows 7, 8, 10, 11), hanem több ezer kisseb-nagyobb verzió létezik belőle, amiből nagyjából 100 aktív és ingyenesen letölthető... Linux Distro választásakor az elsődleges különbség amit figyelembe kell vennünk, hogy milyen gyakran kapják a rendszer frissítéseket...
a Debian alapú disztribúciók álltalában havonta / kéthavonta kapnak frissítéseket, míg az Arch alapú disztribúciók álltalában naponta adnak ki kissebb rendszer frissítéseket, bár ezek legtöbbször csak bugfixek az előző nagy feature update - hez... azonban egyik Linux distro sem kötelez a frissítésre a Windows - al ellentétben...

A Linux egy másik nagy előnye a védelem, ami elsősprban két dolognak köszönhető:
az egyik, hogy a linux kevésbé használt operációs rendszer, így kevésbé éri meg rá vírusokat készíteni, mivel sokkal kevesebb gépet tudna megfertőzni, mint Windows ellentéte... a másik dolog, pedig hogy sokkal nehezebb egy olyan operációs rendszernek megtalállni a gyengepontjait, ami naponta kapja a frissítéseket...

A Linux Sajátosságai:

A Linux nyílt természetéhez képest sok tévhit övezi a Windows felhasználók körében, így most számba venném, és rácáfolnék a legnépszerűbb tévhitekre:

"A Linuxot túl időigényes megtanulni"
ez elég ironikus, mivel a Windows - al ellentétben a linuxnak nincs egy megadott Desktop Enviromentje. ezért annyira lehet különböző vagy éppen hasonló a már megszokott windows kezelő felületéhez, amennyire a felhasználó akarja...

"A Linuxon mindenhez a terminált kell használlni"
ez az első linux distroknál talán így volt, de a modern distroknál már már szinte mindenhez van vizuális kezelő felülete...

"A Linuxra nincsenek programok"
ez egy fél igazság, ugyanis valóban relatíve kevés olyan program van, ami natívan kompatibilis a linuxal, azonban a legtöbb windows programot linuxon is lehet futtatni Wine vagy Proton segítségével...

"A Linux nem stabil"
mégegy féligazság... ha nem megfelelő beállítások mellett instaláljuk a linuxot, akkor valóban sok problémája akadhat, mivel a windowsal ellentétben nem fut 1000 feladat a háttérben, ami auto korrigálja magát...
azonban ha megfelelő beállításokkal instaláljuk, akkor a linux néhol stabilabb tud lenni, mint a windows.

Linux Napjainkban:

manapság egyre több tech videós javasolja, hogy Windows helyett használjunk Linuxot.
de miért lehet ez ?

- Macos / Windows túlzottan lekorlátoz.

- Windows rossz döntései (copilot ai, blue screen day)

- Windows - al ellentétben a Linux INGYENES,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése