A Microsoft 2024-ben ünnepli fennállásának 49. évfordulóját, tehát hamarosan fél évszázados múltra tekinthet vissza ez a multinacionális óriáscég, amelyet piaci kapitalizációja révén a világ legnagyobb vállalataként tartanak számon, az Apple mellett. Az Egyesült Államok nyugati partján található Washington állam Redmond városában lévő vállalati központi irodákkal rendelkező Microsoft-ot 1975-ben alapította Bill Gates és Paul Allen. A cég elsősorban BASIC fordítóprogramok kifejlesztésére és azok értékesítésére jött létre, de rövid idő után, az 1980-as évekre már a személyi számítógépek (PC) operációs rendszerei piacán lett meghatározó és domináns szereplő az általa kifejlesztett MS-DOS révén, amelyet a Windows követett 1983-ban.
Történeti áttekintés
Az elmúlt közel 50 év során a PC olyan csodálatos és hatalmas tudású eszközzé fejlődött, amely számtalan területen nélkülözhetetlenné vált napjainkra, legyen akár szó a kommunikációról, a szórakozásról, vagy a munkavégzés hatékonyságának javításáról. A Microsoft a közel fél évszázad alatt egy programozási eszközöket előállító kis cégből a szoftverek kiemelkedően széles palettáját fejlesztő globális nagyvállalattá fejlődött. Ha rövid történeti áttekintésként felsoroljuk a Microsoft által fejlesztett és előállított termék- és szolgáltatás márkaneveket, akkor a következő impozáns listát kapjuk (időrendben, a teljesség igénye nélkül): MS-DOS 1.0, Office, Windows 3.0, Windows 95, Windows 98, Windows 2000, Office XP, Windows XP, Xbox, Windows Server 2003, Microsoft Office System, Xbox 360, Windows Vista, Windows Server 2008, SQL Server 2008, Visual Studio 2008, Bing, Windows 7, Office 2010, Windows Phone 7, Microsoft Lync, Office 365, Skype (felvásárlás), Yammer (felvásárlás), Windows 8, Microsoft Surface, Outlook.com, Xbox One, Office for iPad, Nokia (felvásárlás), Office for Android, Windows 10, Edge, Office 2016, Lumia, Microsoft Cloud, Microsoft Dynamics 365, Surface Studio, Surface Dial, Surface Book, LinkedIn (felvásárlás), Microsoft Teams, GitHub (felvásárlás), HoloLens, Azure Space, Microsoft Viva, Microsoft Mesh, Windows 11, Windows 365, Nuance (felvásárlás), OpenAI (együttműködés), Microsoft Copilot, Activision Blizzard (felvásárlás).
Mesterséges Intelligencia (AI) a Microsoft-nál
Napjainkban a Microsoft alapvetően a
mesterséges intelligencia (AI), a felhő (cloud), a hatékonyság- és
termelékenység-növelés (productivity), a számítástechnika (computing), a
játékok (gaming), és az applikációk (apps) fő területein kínál termékeket és
szolgáltatásokat mind a magánfelhasználók, mind az üzleti felhasználók számára.
A hatékonyság-javítás témára aktuálisan jó példák azok a 2024-es fejlesztések a Microsoft 365-ben, amelyek az oktatásban, a tanulók és a tanárok számára egyaránt segítséget jelenthetnek a tanulás és a tanítás során. A Clipchamp révén a videó-készítés gyerekjátékká vált: az AI-támogatott automatikus videós tartalomkészítés, amely minden eszközön (mobil, asztali, webes) elérhető, új lehetőségeket nyit az iskolai projektmunkák terén. A Microsoft Teams is új funkciókkal bővült, amelyek fő motorja a generatív mesterséges intelligencia beépítése. Szintén az AI-integráció révén váltak még jobban használhatóvá a Teams-ben a személyre szabott tanulást elősegítő Reading Coach (szövegértés) és Progress in Maths (matematikai példák) funkciók. A Minecraft oktatási változata játékos tanulás révén és az AI alkalmazásával tanítja a tanulókat többek között a kiberbiztonságra és az AI etikus felhasználására. A Copilot pedig a tanárok munkáját tudja nagy mértékben megkönnyíteni: a GPT-4 alapú generatív AI funkciók jelentős terheket tudnak levenni a tanárokról mind az adminisztratív munkában, mind az előadások vagy vizsgafeladatok létrehozásában.
A mesterséges intelligencia nem csak az
oktatásban, hanem az élet számos területén beépült mindennapjainkba. A
munkahelyi felhasználás is jelentősen megemelkedett: a Microsoft és a LinkedIn
által publikált 2024-es tanulmány
szerint az emberek háromnegyede már használja az AI-t a munkahelyén, tehát 4
munkavállalóból 3 aktívan használ AI-alapú alkalmazásokat. A tanulmány szerint
a jövőre nézve fontos új irányok bontakoznak ki, például a munkavállalók egyre
nagyobb mértékben igényt tartanak az AI-ra, mert növeli kreativitásukat és időt
és energiát tudnak vele megtakarítani, illetve az AI-hoz értő szakemberekre
nagy igény mutatkozik a munkaerő-piacon, így új karrier-lehetőségek is nyílnak
az AI révén. A Microsoft-hoz tartozó LinkedIn Learning több mint 600
AI-vonatkozású tanfolyamot kínál a felhasználóknak, illetve a LinkedIn az
előfizetők számára AI-alapú támogatást biztosít a munkahely-kereséshez és a
karrierépítéshez.
A Microsoft számára napjaink egyik kiemelkedő
kihívása a kiberbiztonság kérdése, különös tekintettel az AI segítségével,
illetve a felhőalapú rendszerek megtámadásával létrejövő csalásokra és
visszaélésekre. A Microsoft legújabb kiberbiztonsági
jelentése szerint az Egyesült Államokban például jelentősen elharapózott a
bolti ajándékkártyák segítségével elkövetett csalások száma, amelyeket a csalók
az ajándékkártya-rendszereket üzemeltető felhőalapú környezet megtámadása révén
követnek el. A Microsoft a közelmúltban állított fel egy Red
Team nevű csoportot, amelyben kiberbiztonsági szakemberek mellett
neurológusok, nyelvészek, pszichológusok és nemzetbiztonsági szakértők is
elemzik a csalók módszereit, és amely csoport az AI-t alkalmazó kiberbűnözői
tevékenységek megfékezésére szakosodott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése