keresés

2014. november 17., hétfő

Közösségi média nélkül is Forma-1 a Forma-1

Nincs szüksége a közösségi médiára a Forma-1-nek Bernie Ecclestone, a Forma1 Menedzsment elnöke szerint. A 84 éves üzletember nemrég tett nyilatkozatában értelmetlennek és értéktelennek nevezte a legnépszerűbb közösségi oldalakat, sőt alapvetően elzárkózott az itt való hirdetéstől, s kijelentette, hogy nem is akarja megérteni  a működésüket. Úgy gondolja ugyanis, hogy a fiatalok nem a megfelelő célközönség, hiszen nem rendelkeznek akkora vagyonnal, ami a Forma1-nél hirdető cégek termékeinek megvételéhez szükséges. Emellett rávilágított arra, hogy idővel ezek az oldalak minden valószínűség szerint pénzt kérnek majd a promócióért, akkor pedig már érdemesebb olyan hatékonyabb csatornákon elérni a fogyasztókat, mint például a televízió.


A kérdés csupán az, meddig tarthatja távol magát az internet világától egy ilyen népszerű sportág. Köztudott ugyanis, hogy az F1 nézettsége egyre csökken, s egyre inkább lemarad a vetélytársaktól. Arról nem is beszélve, hogy a fogyasztói igények megváltozásával a figyelem az internetre terelődött, s jóval népszerűek lettek a online közvetítések.

Kép 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése