Ösztönzés
Simon Cowell |
Magyarországon sem ismeretlen a tehetségkutatók fogalma. Még videómegosztók nélkül, 1962-ben rendezték meg az első Ki Mit Tudot (ahol Kern András lett a győztes), és mint egy 52 év múlva megrendezték az első "hálózaton zajló", videómegosztón rendezett, hivatalos Ki Mit Tud-ot, - roppant szellemes - Ki Mit Tube - néven. A cél nyilván hasonló volt mint az amerikai mintában: lehetőséget adni mindazoknak (= bárki feltölthetett videókat), akik feltűnésre vágynak, és ráadásul még szakmai zsűri is vet rájuk pillantást, értékelik őket.
A Ki Mit Tube zsűrije |
A szakmai zsűri 11 tagú volt, többek között olyan nevekkel mint a szintén egy tehetségkutatóban feltűnt Puskás Peti, vagy a már az internetes közegben, Mizujával híressé lett Flour Tomi, illetve a Csillag Születikben "legszigorúbb zsűri"-ként aposztrofált kritikus, Puzsér Róbert. A verseny győztese - természetesen a YouTube-os közönség támogatásával - Mr. Klausz lett, aki így zsebre tehetett 1 millió forintot, kapott egy új kocsit, a Google Magyarország támogatásával elutazhatott a Google központjába, Londonba és igénybe vehette a YouTube Space Studióját, a Vodafone támogatásával egyedi mobilinternet előfizetést, valamint a Vodafone média támogatását 1 millió forint értékben 1 éven keresztül. A versenyre mintegy 449 produkciót töltöttek fel, a csatorna nézettségéhez pedig pluszban hozzájárultak a zsűritagok által feltöltött értékelések. A verseny indulását követő 10 napban 2.5 millióan tekintették meg ezeket a videókat, a verseny végére pedig 7 millióra ugrott ez a szám. Érdekesség a versennyel kapcsolatban, hogy a Finálét élőben közvetítették, és a verseny finalistáival is Interneten keresztül készítettek interjút.
A két lány sztorijáról szóló könyv |
Film is lehet egy véletlenből
25 év után döbbent rá egy dél-koreai lány, hogy van egy ikertestvére. Mindezt úgy, hogy főszereplőnk, Anais Bordier, a buszon kapott egy üzenetet Facebookon az ismerősétől, amelynek tartalmában egy YouTube-videó állt. Mindez nem lett még volna annyira meglepő, azonban a videóban egy Anaisra kísértetiesen hasonlító nő szerepelt. Fel akarta keresni dublőrét, azonban neve nem szerepelt sehol sem. Már feladta volna a nyomozást, amikor ismerőse rájött, már korábban is látta a lányt egy film trailerében, így eljutott a lányhoz, Samantha Futhermanhez. "Kicsit fura saját magadtól Facebook-üzenetet kapni" - vallotta Anais Bordier. Később kiderült, a hasonlóság nem csupán hasonlóság, egy DNS-vizsgálat is alátámasztotta a gyanút: a két lány ikertestvér, és azért nem ismerték egymást, mert még Dél-Koreában mindkettejüket örökbeadták. Sztorijukat már könyvben kiadták, és vélhetően film is készül belőle, amelynek a trailere már a YouTube-on is elérhető. A konklúzió tehát az, hogy a YouTube-nak hála nem csupán egy tehetség, vagy egy könyv született, hanem két testvér talált egymásra, akik így újra családot alkothatnak...
forrás 1
forrás 2
forrás 3
kép 1
kép 2
kép 3

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése