Olcsó gépekkel a Chromebookok ellen
Már korábban hallhattunk arról, hogy a Microsoft véget akar vetni a Chromebookok terjedésének. A vállalat stratégiája nem túl bonyolult, mindössze arról van szó, hogy a Windows operációs rendszert futtató gépeket olcsóbban kell adni. Ez elméletben működhetne is, hiszen a Windows 8.1-es gépek többet kínálnak, mint a Chrome OS-t használó gépek.
Már korábban kiderült, hogy az Acer és a Toshiba mellett a HP-t is érdekli ez a koncepció, így készülnek a 200 dollárnál is olcsóbb Stream notebookok.
HP Stream notebook- és tabletcsalád
Az első gép a HP Stream 14 volt, ami nem tudta tartani a 200 dolláros árszintet, ami arra engedett következtetni, hogy a Microsoft terve nem fog sikerülni.
Ám erre sikerült rácáfolniuk. Két új modellel rukkolt ugyanis elő a HP, melyek a Stream 11 és 13 nevet kapták. A gépek ára 199 illetve 229 dollár.
A notebookok Intel Celeron processzort tartalmaznak, aminek köszönhetően teljesen hangtalanul üzemelnek.
A gépekhez természetesen alapból jár a Windows 8.1 és egy évnyi Office 365 előfizetés.
A modelleket elsősorban fiataloknak szánja a HP, ezt jelzi az is, hogy elsőként csak kék és lila színben lesz kapható.
Olcsó mobil gépekkel megy neki a Chromebookoknak a Microsoft
A HP is készül olcsó windowsos notebookjával
Itt az új HP Stream notebook- és tabletcsalád

A kínálat nem merül ki a notebookokban. Megjelent két táblagép is, melyek a Stream 7 illetve 8 nevet kapták. A notebookokhoz hasonlóan szintén a Windows 8.1-es vonalat viszik tovább, illetve ezekhez is jár majd az Office 365.
Ezek a termékek is igen kedvező áron kerülnek eladásra, a Stream 7 99, míg a Stream 8 149 dollárért kapható.
Olcsó mobil gépekkel megy neki a Chromebookoknak a Microsoft
A HP is készül olcsó windowsos notebookjával
Itt az új HP Stream notebook- és tabletcsalád
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése