keresés

2014. november 3., hétfő

Legális magyar filmeket torrentezni?

Az idén kilenc éves, közel 600 ezer felhasználóval rendelkező nCore, facebook profilja után újabb ötlettel próbál előbújni a fél illegalitásból. Október végén derült ki, hogy oldalukon legálisan fogják kínálni az idén tavasszal mozikba került magyar gengsztervígjátékot, a Fekete levest. A filmet maguk az alkotók, Novák Erik író-rendező és Kresmery Dániel producer töltötték fel a torrentoldalra, így a fájlt letöltő és másokkal megosztó nCore-felhasználók nem okoznak anyagi kárt a jogtulajdonosoknak.

Miért jó ez a magyar filmeseknek?

"A Fekete leves eleve a Vajna-féle Filmalap támogatása nélkül, közösségi finanszírozásban készült."-olvasható az Index-en. Ráadásul ebben az esetben közösség alatt magát a stábot kell érteni. Ugyanis az alkotók lemondtak a fizetségükről, cserébe mindnyájan a film tulajdonosai lettek, és megállapodtak abban, hogy egyenlően osztják el a bevételeket. Ilyen azonban nem igazán volt, hiszen a mozi forgalmazásban csupán 5000 néző jött össze. Viszont Novák Erik véleménye szerint ennél biztosan többen volnának kíváncsiak egy magyar gengsztervígjátékra.
Az nCore-ra való feltöltés ötlete a rendező 23 éves fiától származik, aki úgy vélte ott biztosan több mint 5000 letöltést produkálna. Ez a felvetés idő közben egy komplex reklámlehetősséggé alakult, mely életre hívott olyan eddig jóformán ismeretlen szavakat mint a "legális torrent" és a "szponzorált torrent".

Reklámok a torrentekben?

Az nCore Media új ötlete abban áll, hogy a szponzorát torrentekben reklámlehetőségeket biztosít a cégeknek főleg azon felhasználók elérése céljából, akiknek már megváltoztak a médiafogyasztási szokásaik, és a reklámozók számára is nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem elérhetők. "35 év alatti, moziba maximum évi egy-két blockbustert megnéző, hardcore sorozat-, konzoljáték-, és/vagy pornófüggő, a tévé és a print média helyett a netről tájékozódó, adblockert előszeretettel használó, spórolós férfiak."- írja az Index

A tartalomba épülő reklámnak eddig három megjelenési formáját vetették fel. A következő lehetőségek az Index-en olvashatók: "egy 30 másodperces reklámspot a film elején (az alkotók bakijaival és werkfilmjeikkel kiegészítve, hogy a torrentezők ne tekerjék át), egy céglogó a film jobb felső sarkában (mint a tévéadóknál), és a '90-es évek Friderikusz Show-it idéző "Ez a torrent nem kerülhetett volna fel legálisan, ha nincs a Kontrax"-típusú mondat a film végén." Így a tervek szerint a szponzorált torrentek bevételt biztosítanak a film eredeti jogtulajdonosainak. Az nCore csapata pedig fokozott figyelmet fordít ezekre a filmekre, kiemelten hirdeti a közösségi oldalán, és azonnal törli azokat a verziókat, melyekből eltávolították a reklámot.

Amennyiben a Fekete leves-nél beválik a recept, az nCore 2015-ben a Vágvölgyi B. András '56-os mozijával, a Kolorádó Kiddel folytatná a legálisan letölthető magyar filmek sorát. Valamint még másik 18 magyar filmet is szeretnének megszerezni a portfóliójukba.

Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése