Fűzfa Balázs a Könyv és Nevelés c. folyóirat
hasábjain 2002-ben ír A másik irodalomról. Mit is nevez ő másik
irodalomnak? Hát, az új irodalmat. Aminek semmi köze a papírhoz és a tintához.
"A végtelen térben [...] létező valami, ami olykor már nem is
szövegszerűségével győz meg bennünket arról, hogy "tér és idő keresztjére
verve" (Simone Weil) hogyan élünk, miképpen gondolkodunk, szeretünk és nem
szeretünk mi, emberek."
A kultúrahordozó alapeszköz újra lecserélődik (már lecserélődött?) és a változáshoz alkalmazkodni kell. A szövegelméletet, szövegalkotást, szövegvizsgálati szempontokat, az irodalomtudománnyal és nyelvészettel kapcsolatos további tudományokat újra ki kell dolgozni. A digitális megjelenésben nincs lineáris szövegfelépítés, a szövegnek nincs eleje és vége.
Új típusú szépirodalmi alkotások. Digitális hipertext versek és regények. Egy regény, egy esszé, egy levél már nem "az elejétől a végéig íródik, hanem"belülről kifelé": itt is, ott is bővül egy-egy mondattal a gondolatmenet." A nem-lineáris szövegeket nem-lineáris módon kell olvasni, új olvasási mód alakul ki: pontról-pontra ugrálunk, nem sorról-sorra követjük szemünkkel az írást. Ennek működéséről Ottlik már jó régen hírt adott, és szerencsére Fűzfa Balázs rátalált eme gyöngyszemre is:
„(…) Mohón, falánkul olvastam mindig. Alighogy belekezdtem egy könyvbe, továbblapoztam, itt is, ott is átfutottam néhány oldalt, hajszoltam, elhagytam az írót. De, már sok éve, a dolog még ennél is jobban elfajult. Vaskos regényeket egy-két helyen felütök, belenézek – vagy akár bele sem nézek a könyvbe, csak hevertetem két hétig az íróasztalom szélén, míg meg nem unom a látását. Ekkor beszorítom a polcon a többi közé, s ha a véleményemet tudakolják felőle, azt felelem, ismerem, rossz könyv. Ezzel együtt, megbízható kritikus vagyok, ha nem is csalhatatlan. Nem hinném, hogy valaha is tévedtem volna. (…) A rossz könyv élettelen tárgy: ha a kezembe veszem, bizonyos, hogy semmiféle izgalmat nem érzek. A jó: tüstént megdelejez, személyes kapcsolatot tart velem. Mit beszélnek ezek itt, a hetvenhetedik oldalon? Kettőt visszalapozok. Nem azt találom, amit vártam. Mik az előzmények? Már lapozok, járkálok benne, előre-hátra, keresem a neveket, tájakat. Az elejét utoljára olvasom el, a végét a közepén, a közepét háromszor esetleg. Ezzel a gyalázatos módszerrel mégis mindent megtudok, de csak a jó regényből.”
Fűzfa szerint ha tudnánk digitálisan olvasni, akkor
Esterházy egy lapra sűrített Iskola a határon c. "átdolgozottkiadását" is képesek lennénk elolvasni annak ellenére, hogy egy egész
regény lapjai lettek egymásra ráírva. Dekódolnánk az egymásra rétegzett
információsorokat.
"A hagyományos olvasás, vagyis betűolvasás igen drága
mulatsága az emberiségnek: négy év, amíg egyáltalán, nyolc év, amíg
valamennyire, s legalább húsz, amíg igazán, értve, komolyan és méltósággal
megtanulunk olvasni. S tesszük mindezt egy meglehetősen bonyolult közvetítő
jelrendszer, az ábécé, a szónyelv segítségével. Ráadásul még ekkor is csak
60-80 oldalt olvasunk óránként, elképesztő lassúsággal, betűről betűre, szóról
szóra haladva. A szóbeli megértés hibaszázalékáról pedig nem is beszélünk, hisz
arról szól a fél világirodalom."
Ideje megszabadulni a betűolvasástól - írja az
irodalomtanár. Szerinte a hagyományos olvasás és a digitális olvasás közötti
átmenetet a gyorsolvasás jelenti; az agy kapacitása adott, új technikákat kell
elsajátítani, és sokkal rövidebb idő alatt sokkal több információ befogadására
lehet képes az ember. A kulcs a vizuális információátadás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése