keresés

2018. december 10., hétfő

Futurisztikus Microsoft


A Microsoft megalakulása óta viszi előrébb a világot technikai találmányaival és fejlesztéseivel. Sokat ezek közül csak kevesen ismernek, vagy tudják, hogy a Microsofthoz kötődnek. Régi találmányaik közül egyesek nélkül elképzelhetetlen lenne számunkra az élet, míg másokról hallani sem hallottak akik nem követték már akkor napról napra a Microsoft tevékenységét. Annak ellenére, hogy gyakoribbak a fejlemények a mai technikai fejlettséggel, főleg az internetnek hála sokkal könnyebb lépést tartani a legfrissebb hírekkel, főleg mivel sokkal fontosabb lett azóta nyilvánosság.
A mai rohanó technikai versenyben a Microsoft sokak szerint sokban le van maradva versenytársaitól, mint a Google vagy az Apple, kivéve az AI fejlesztésében, amiben töretlenül vezetik az élmezőnyt. Amihez rengeteg adatra van szükségük, aminek egy részét nem a GDPR szabályozásnak megfelelően szerezte be, és bár törekvéseik nagy része az emberiség segítésére készülnek, egy cég sem patyolat tiszta.

Kezdetek:

A korai találmányokról, fejlesztések nagy részéről ma már kevesen tudják, hogy a Microsofthoz kapcsolódik. Ilyen például a görgő, ami nélkül a mai ember számára már elképzelhetetlen egy egér, viszont csak 1993 óta létezik egyáltalán. Eredetileg zoom-olásra tervezte a kitalálója, Eric Michelman, de leszavazták és hála ennek navigálhatunk az egér görgővel zoomolás helyett. Egy ennél sokkal kevésbé ismert fejlesztés a Zune, ami a sokkal ismertebb Spotify és iTunes rádiónál évekkel korábban megjelent de nem lett olyan népszerű, viszont egy szempontból sikeresebb lett mint a későbbi kettő még pedig, hogy a legtöbb nagy zenei céggel van szerződése. Ma a Zune Xbox Music-ként él tovább. Hasonlóan kevesen ismerik a Microsoft Reader Clear Type-t, ami egy olyan e-book olvasó, ami az előtt jött ki, hogy az e-book része lett volna a köztudatnak. Windows gépekkel, telefonokkal volt kompatibilis.

Korunk fejlesztései/találmányai:

Jelenleg a kutatásaik 4 nagy csoporton belül 20 témába csoportosulnak, a legtöbb fejlesztés nem csak egy ágazathoz sorolható, vannak átfedések, egynél jóval többe is beletartozhatnak. A továbbiakban mindegyik kutatási területbe betekintünk pár példán keresztül.

Teoretikus tudományok:
Algoritmusok: 
Biztonságos önálló repülés mindenhova: Ez egy gépjármű-agnosztikus rendszer lenne, melynek célja a biztonságos utazás.
A Nyílt könyvtári megoldása egy olyan C# könyvtár ami algoritmusokat alkalmaz differenciál egyenletek numerikus megoldására.

Matematika:
Zootracer: Egy software aminek célja az állati viselkedés megfigyelésének könnyítése, új szintre emelése azzal, hogy megbirkózik a fényviszonyokkal, illetve felismeri az objektumok változásait. Újdonsága, hogy mivel a software független a felvevő eszköztől így bármilyen élőhelyen alkalmazható, elsősorban biológusok számára terepre.

Intelligencia:
AI:
GreenhouseSonoma: Az ötletet az adta, hogy amilyen ütemben a népesség gyarapodik lehetetlen lesz követni élelmiszer termelésben. A megoldást automatizált üvegházakban látja a Microsoft.
AutoML: Automatizált gépi tanulást jelent, aminek célja, hogy az AI-k automatikusan maguktól tanuljanak.
QA: Kérdés és válasz projektek, azaz chat-botok fejlesztése természetes nyelvi beszélgetések létrehozása emberek és AI-k között.
Projekt Fregatt madár, Autóm lebegés: Ez egy nyílt AI challenge az egész világon, a fregatt madár repülés technikáján alapulva több kilométereket siklanak az AIval felszerelt motor nélküli kis repülők. Azért van szükség az AIra, hogy hosszabb távra tervezze az útvonalat a lég áramlatok és egyéb tényezők alapján, ezzel minimalizálva a veszteségeket és maximalizálva a megtett távolságot.

Hang és akusztika:
Audió megértés: Szorosan kapcsolódik az AI-khoz, mikrofonokon keresztül felvett hang anyagok megértése, elemzése, célja sokféle lehet a beszélő személyének azonosításától, az elhangzottak alapján opciók felajánlásán keresztül, a háttér zajokból kiszűrtek alapján szituációk felismeréséig.
Projekt Triton: Fizikán alapuló hang tervezés játékokba, hogy azok minél valóság hűbbek legyenek, ami fontos tényező virtuális valóságoknál például.
Hands-free Music: Elsősorban ALS betegek és gerincvelő sérültek számára létrehozott zenei applikációk amik szemmel irányíthatóak, bele tartozik a Hand-free Sound Jam, Hand-free sound machine illetve nem hanggal kapcsolatos, hanem a vizuális kifejezést segítő Expressive Pixels.

Számítógépes látás:
Hololens: Fejen hordható kevert valóságot létrehozó holografikus számítógép. A képi megjelenítésen túl hangokkal is segíti a valósághűbb élményt.


Holoportation: 3D-s virtuális valós idejű teleportálás. Hololens segítségével teljesen máshol levő személyek virtuális megjelenítése, akár környezetükkel együtt. Nem csak látni hallani is lehet mindent.

Ember-gép interakció:
Haptic kontrollerek: Végső cél egy olyan VR kontroller létrehozása amivel, ugyanúgy lehet egyszerre mindent érzékelni egy virtuális tárgyon, ugyanúgy meg lehet fogni és társul hozzá az érzés is mint a valóságban.
OmniTouch: Egy viselhető mélység érzékelő és vetítő rendszer, ami lehetővé teszi, hogy mindennapi felületeken multitouch alkalmazásokat használjunk. Mindennapi felületeken pl. a saját karunkon, egy könyvön vagy falon.

Emberi nyelvi technológiák:
NMT: 'Neural Machine Traslation', Legmodernebb fordítási teljesítmény, nagy léptékű, valós idejű rendszerekkel támogatva érik el a minőségi fordítást több nyelven. Már felismer beszélt dialektusokat.

Keresés és információ visszakeresés:
MISC: "Microsoft Information-Seeking Conversation", megfigyeli az emberek viselkedését, érzelmi reakciót információ keresés közben, siker vagy kudarc esetén, hogy ezzel fejlessze a Cortana-hoz hasonló társalgási, visszakeresési interface-eket.

Rendszer:
Adat menedzsment, feldolgozás és vizualizálás:
DiPsy, digitális pszichológus: Egy személyre szabott chat-bot, ami természetes beszélgetések alapján képes kiértékelni, diagnosztizál, kezelni és tanulmányozni a használó mentális folyamatait.

Hardver és eszközök:
Hands-free Billentyűzet: Alapja a Win8-ba épített 'taptip' billentyűzet, csak ezt szemmel lehet majd irányítani.
Mataki: Egy nyílt, átkonfigurálható, rugalmas vezeték nélküli, alacsony költségű GPS nyomkövetési technológia vezeték nélküli kommunikációval. Célja, hogy a kutatók saját céljaiknak megfelelően szabhassák testre.
Zanzibar project: Egy rugalmas, hordozható matrac, ami érzékeli a rárakott tárgyakat felismeri azokat és rekonstruálja őket a 'digitális világban'. Film készítő prototípussal a gyerekek történeteket kreálhattak, a matracon lévő tárgyak manipulálásával, például egy pálmafa matracra helyezése trópusi környezetet varázsolt a virtuális térbe.
Programozói nyelvek, software fejlesztés:
Hibrid memória menedzsment Java Virtual Machineban: A hibrid memória, amely kihasználja a hagyományos DRAM és az új memóriák előnyeit ígéretes alternatíva lehet a végső memória eléréséhez.
Comega: C⍵ egy erősen tipizált, adat orientált programozási nyelv amely áthidalja a fél-automatizált hierarchikus(XML) , relációs adatok (SQL) és .NET common type system (CTS) közötti rést, általánosításon keresztül.

Kvantumszámítógép:
Post-kvantum kriptográfia: Mivel a kvantum számítógépek oldottak már meg nehezebb matematikai problémát is mint egy-egy kriptográfia feltörése, így a jövőben probléma lehet az adataink, privát beszélgetéseink titkosítása. A projekt ezért jött létre, olyan kriptográfia kitalálása amivel a kvantumszámítógépek korában is lehetnek rejtett tartalmaink.

Biztonság, titoktartás és kriptográfia:
Projekt Springfield: Microsoct biztonsági kockázat észlelése, egy felhő pehely tesztelő szolgáltatás kritikus hibák feltérképezésére software-ekben.

Rendszer és hálózat:
Torch: Olyan eszközök és technikák fejlesztésére irányuló projekt amelyek megkönnyítik a felhő fejlesztők számára a hiba elhárítást, konfigurálást és felügyeletet.
Rendszer AI-khoz: Több projektből áll, mindegyik az AI fejlesztés megkönnyítésére fókuszál különböző szempontokból. Például a Gandiva ami egy introspektív klaszter-ütemező ami "megérti és belelát" mély tanulási folyamatokba, ezzel korai visszajelzést adva az AI fejlesztőknek.

Egyéb tudományok:
Ökológia és környezet:
"Growables":  Erin Smith spekulatív tanulmánya a biointegrált viselhető eszközökről, melyek segíthetnek életünk során sok egészségügyi problémában, pl.:'Taxcidium growable': ami egy velünk szimbiózisban élő gomba nyaklánc lenne a rák ellen, vagy a Psilocybisol: ami megkönnyítené a krónikus depresszióval, PTSD-vel és OCD-vel való együtt élést, nyugalmat biztosítva spórák felszabadításával.
Projekt Florence: A természet megértését segítő projekt, a növények elektrokémiai jeleket használnak igényeik kifejezésére, ezek megértésével közelebb kerülhetünk a digitális és természetes világ közti harmóniához.

Gazdaság:
ALICE: Automated Learning and Intelligence Causation and Economics, egy direkt AI gazdasági döntés hozatalra.
Kormány média befolyásának megértése: A projekt célja minták felfedezése, értelmezése az emberek  információ befogadó hajlandóságukkal kapcsolatban, a projekt a Kínai légszennyezést és az azt tagadó propagandát vizsgálja.

Orvoslás, egészségügy és genetika:
Cardi♥️lens:Egy applikáció Hololens-re, amivel valós idejű, kéz nélkül kevert valóságos méréseket és képet kapunk az alanyunk keringéséről és élet jeleiről.
HIV vakcina design:  HIV mint miden retrovírus gyakori mutáció jellemzi, folyamatosan adaptálódik az immunválaszokhoz és tovább mutálódik. A Microsoft kutatói létrehoztak egy vírus adaptációs modelleket aminek segítségével mélyebben megérhető a virológia és az immunológia.

Társadalom tudományok:
Colla: digitális együttműködés kereső, egy olyan bot, amely megkönnyíti az emberek közötti együttműködést. A Colla megtalálja a megfelelő szakértelemmel rendelkező személyt, és online találkozókat szervez. Három fő funkciója a felhasználó profilozás, szakértő felmérés és online találkozó szervezés.

Képtalálat a következÅ‘re: „duoskin”Technika és feltörekvő piac:
KrishiPustak:Közösségi hálózat alacsony iskolázottságú farmerek számára. Az ötletet az adta, hogy a legtöbb közösségi oldal tartalmaz középtől akár nehezen feldolgozható szövegeket, amiket az alacsony iskolázottságú népesség nem ért meg.
DuoSkin: Egy olyan bőrön hordható 'ékszer' amivel a hordója irányíthatja a telefonját, információkat jeleníthet meg vagy tárolhat el.

Összességében a Microsoft rendíthetetlenül és eredményesen halad az emberekben jó ideje élő jövőkép felé, az önvezető repülő járművekkel, hologramokkal és hasonló sci-fi-kből ismert technikai újdonsággal, amik már nem sokáig maradnak elérhetetlenek. Természetesen ez a sok még a fejlesztők által sem teljesen értett AI fejlesztés a szintén sci-fikből ismert disztópiát is elhozhatja. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése