keresés

2018. december 4., kedd

A wikipédia története



A Wikipédia, egy bárki által szerkeszthető és mindenki számára hozzáférhető enciklopédia.  2001. január 15-én indították el a Nupédia kiegészítőjeként.

2000-ben Jimmy Wales, a Nupedia alapítója és Larry Sanger, a projektre felvett alkalmazottak különböző módszereken dolgoztak, hogy kiegészítsék a Nupediát egy nyitottabb rendszerrel és így született meg a Wikipédia.

A Wikipédia neve a wiki és az enciklopédia szavakból áll össze, vagyis már alapvetően, mai céljára jött létre. Készítői nem sejthették, hogy ennyire korszakalkotó dolgot készítenek majd el. Az egyértelmű volt, hogy szükség van rá, de senki sem gondolta volna ezt a hatalmas áttörést.

Nagyon sok országban a leglátogatottabb lapok közé nőtte ki magát az évek leforgása alatt.

2001. január 2-án Kaliforniai San Diegoban, Sanger rávette Walest, aki korábban már megismerkedett a wiki koncepcióval, hogy üzemeljenek be egy wikit a Nupediához, aminek eredményeképpen január 10-én a Nupedia első wikije kikerült a webre. A Nupedia a peer review rendszerére épült, a cikkek elkészítése pedig nagyon lassúnak bizonyult.

Képtalálat a következőre: „jimmy wales”Képtalálat a következőre: „larry sanger”
Jimmy Wales és Larry Sanger

A projekt 2001. február 12-én lépte át az 1000 cikket, szeptember 7-én a 10 000-et. A működés első évében 20 000 szócikk készült, 2002. augusztus 30-án a cikkek száma pedig elérte a 40 000-et. A növekedés üteme a projekt kezdetétől többé-kevésbé állandónak bizonyult, leszámítva néhány leállást a szoftver miatt.

Képtalálat a következőre: „wikimedia”
A Wikimédia projektjei
A Wikimédia Alapítvány (WMF) támogatja a projektet és kisebb testvéreit is. Mottójuk: Képzelj el egy világot, ahol mindenki szabadon hozzáférhet az emberi tudás összességéhez! Emellett köteleztük el magunkat. Az alapítványt 2003-ban hozta létre Jimmy Wales. A Wikimédia üzemelteti a Meta-Wikit, Wiki szótárat, Wikikönyveket, Wikiidézetet, Wikiforrást, stb.-t. A teljes lista megtekinthető a Wikimédia Alapítvány wikioldalán. Magát a Wikipédiát egy 350 gépből álló szerverpark szolgálja ki,amelynek nagy része a floridai Tampában található, kisebb része pedig Amszterdamban (a Magyarországról érkező lekéréseket is jórészt ezek szolgálják ki).


Képtalálat a következőre: „wikipédia”

2008-ban készült grafikon a Wikipédia cikkeiről.

Előnyként és hátrányként is megemlíthető, hogy a Wikipédia szabadon szerkeszthető és bár ellenőrzik a megjelent cikkeket és módosításokat, könnyedén bele lehet futni hamis információkba. És bár szerkesztőinek közössége önálló, és a WMF az "intézők" révén kíséri figyelemmel tevékenységeket. A felhasználási feltételek szerint a Wikipédia összes szócikke, bármely módon felhasználható a forrás feltüntetésévél.  Indulása óta, már több, mint 290 nyelven elérhetőek a cikkek, köztük magyarul is. Az adatbázisát úgy tervezték, hogy minden változás nyomon követhető legyen, tehát az előző verziók is megtekinthetőek.

A magyar wikipédia

Az első magyar nyelvhez kapcsolódó Wikipédiát Larry Sanger, az akkori koordinátor hozta létre 2001 közepén a címen http://hu.wikipedia.com/ és ekkor még magyar fordítás nem volt. Az archívumok szerint Simon Zoltán 2002-ben azzal próbálkozott, hogy az UseModWiki szoftver helyett egy újjal működtessék.

2003 tavaszán Gervai Péter informatikus kezdeményezte a Wikipédia fejlesztését. A ma is működő, magyar felületű és magyar kezdőlappal bejelentkező nemzeti Wikipédia 2003. július 8-án indult el a http://hu.wikipedia.org/ címe és az első létrehozott oldal a Kezdőlap volt, ami akkor még az angol Main page nevet viselte és egy fájl, a Magyar Wikipédia magyar logója követett, aztán következett a Wikipédia:Upload log nevű fájl, az üdvözlőoldal, egy rendszerlap a szócikkről, ez után a hibajelentésekről jött létre oldal, majd egy kis idővel később létrejött a Homokozó.

Az első nem a Wikipédia rendszerét ismertető, vagy a szabad licenccel foglalkozó oldal az Omega (együttes) volt, melyet megelőzött az egyértelműsítő lapja (Omega).

Azt tervezték, hogy minden hónapban kiválasztják a hónap szócikkeit, szám szerint két darabot és ráállnak a fejlesztésére. Szavazással lehetett eldönteni, hogy melyik kettő legyen az a felsoroltak közül. Összesen négy hónap tekinthető meg meg a történetben 2005-ből.

2008 januárjában a magyar Wikipédia bekerült a húsz leglátogatottabb magyar weboldal közé, 2008 tavaszára a havi lapletöltések száma már meghaladta a 10 milliót.

A magyar változat szabályait és szerkezetét jelentős részben az angol Wikipédiáról mintázta, munkatársaik (1 742 fő) hierarchikus rendszerben tevékenykednek.

Szócikkek
A szócikkek száma alapján a 2003 júliusában indult magyar Wikipédia. 2009 augusztusában az addigra létrejött 266 Wikipédia nyelvi változat között a 17. helyet érte el, 249 Wikipédiát utasítva maga mögé, ez a magyar Wikipédia eddigi legjobb helyezése.  Szócikkeinek száma 2007. február 7-én elérte az 50 000-et, a 100 000. szócikk 2008. július 17-én, a 150 000. 2009. december 25-én, a 200 000. pedig 2011. szeptember 10-én látott napvilágot.

Több más nyelvű Wikipédiához hasonlóan, a magyar résztvevők is kiválasztják a legjobbnak tartott cikkeket, amelyek ún. „kiemelt cikk” minősítést kapnak és megtekinthetőek egy listában.

2008. március 27-én 00:07 órakor (UTC) született meg a tízmilliomodik Wikipédia-szócikk. Ezt a cikket a magyar Wikipédiában Pataki Márta hozta létre, és Nicholas Hilliard festőről szól.


A magyar Wikipédia alapvető adatai
Szócikkek száma: 438 975
Szócikkszerkesztés átlaga: 47
Összes lap száma: 1 273 576
Adminisztrátorok száma: 30
Aktív szerkesztők: 1 742

A magyar wikipédia mérföldkövei
  • 2003. július 8. – Grin elindította a Wikipédia magyar nyelvű változatát, elindult a magyar Wikipédia.
  • 2003. július 14. – Grin elindította a Wikipédia 1. szócikkét az Omega együttesről.
  • 2004. január 10. – Elindul a „kiemelt szócikkek” oldal.
  • 2004. június 3. – Elkészül az 1000. szócikk.
  • 2005. január 2. – Elkészül az 5000. szócikk.
  • 2005. június 4. – Elkészül a 10 000. szócikk.
  • 2006. február 4. – Elkészül a 25 000. szócikk.
  • 2006. március 20. – Elkészül az 50. kiemelt szócikk.
  • 2007. január 27. – Elkészül a 100. kiemelt szócikk.
  • 2007. február 7. – Elkészül az 50 000. szócikk.
  • 2007. július 28. – Elkészül a 150. kiemelt szócikk.
  • 2007. december 9. – Elkészül a 200. kiemelt szócikk.
  • 2008. április 1. – Elkészül a 250. kiemelt szócikk.
  • 2008. július 17. – Elkészül a 100 000. szócikk.
  • 2008. június 22. – Elkészül a 300. kiemelt szócikk.
  • 2009. május 5. – Elkészül a 125 000. szócikk.
  • 2009. május 26. – Elkészül a 400. kiemelt szócikk.
  • 2009. december 25. – Elkészül a 150 000. szócikk.
  • 2010. június 17. – Elkészül az 500. kiemelt szócikk.
  • 2011. szeptember 10. – Elkészül a 200 000. szócikk.
  • 2015. május 7. – Elkészül a 300 000. szócikk.
  • 2016. december 15. – Elkészül a 400 000. szócikk.
Az évek során a Wikipédia egy kihagyhatatlan és fontos része lett az internetnek. Nagyon pozitív, sok más platformmal ellentétben, hogy a Wikipédia a mai napig megőrizte a reklám-mentességét.

A magyar Wikipédia nagyjából 300 állandó, aktív szerkesztővel rendelkezik. A statisztikákból látható, hogy amint egyre több érdekes, hasznos szócikk készül el, növekszik a lapok látogatottsága, és sokan kedvet kapnak a tudásuk megosztására.

Források:
Wikipédia 
Magyar Wikipédia


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése